Megvenné a harmadik legnagyobb szlovén bankot az OTP

Az OTP Bank és az Apollo amerikai befektetési alap is tett ajánlatot a harmadik legnagyobb szlovén bank, az Abanka megvásárlására, jelentette pénteken a Delo nevű szlovén lap.

A lap szerint mindkét pályázó nagyjából 400 millió eurót (mintegy 130 milliárd forintot) ajánl az Abankáért, de az Apollo ajánlata a magasabb. Mindkét ajánlattevő rendelkezik már bankkal Szlovéniában.

Fotó: JURE MAKOVEC/AFP

Az állami vagyont kezelő szlovén állami holding (SDH) - amely az országban zajló privatizációért felelős - várhatóan hétfőn hoz döntést arról, hogy kinek adja el az Abankát. Ezután kérheti a kormánytól a megerősítést a tranzakció végrehajtására. 

Az utóbbi hetekben azonban egyes kormánykoalíciós pártok kétségeiknek adtak hangot az Abanka eladásával kapcsolatban, és még mindig nem világos, hogy értékesítik-e a pénzintézetet.

Az SDH-nak alaposan mérlegelnie kell, hogy folytatja-e az Abanka eladását, különös tekintettel bizonyos vitatható pénzügyi alapokra” - írta Twitteren Marjan Sarec miniszterelnök a múlt héten, miután a szlovén köztévé arról számolt be, hogy szabálytalanságok történhettek a szlovéniai bankok átalakításakor 2013-ban és 2014-ben.

Később a miniszterelnök szóvivője, Luka Schnabl ezt azzal magyarázta, hogy a miniszterelnök arra akart rámutatni, hogy pénzügyi alapok nem feltétlenül biztosítják a bank hosszú távú fejlődését, de nem állt szándékban hitelteleníteni a lehetséges ajánlattevők egyikét sem. 

Az Abanka százszázalékos állami tulajdonban áll azóta hogy a rossz hitelállománya alatt roskadozó pénzintézet 2014-ben állami tőkeinjekciót kapott az összeomlás elkerülésére. Az állami segítségnyújtáshoz szükség volt az Európai Bizottság engedélyére, a tőkeinjekció jóváhagyásának az volt a feltétele, hogy a bankot 2019 közepéig el kell adni. (MTI)

Ha csak 300 forinttal támogatna bennünket...

... mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése. A 444 hosszú távú, stabil működése rajtad múlik. Olyanokon, akik hajlandóak a saját pénzükből áldozni, hogy Magyarországról ne tűnjön el a független újságírás. Ha szeretnéd, hogy a 444 oknyomozásai, elemzései és videói továbbra is a lehető legtöbb emberhez eljussanak, akkor támogasd a szerkesztőséget, akár csak egy kávé árával is!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.