• Nagyjából évi negyvenhárom milliárd forintból oldhatná meg az állam, hogy az önállóságukban súlyosan akadályozott fogyatékossággal élők és idősek elegendő és szakszerű segítséget kapjanak az otthonápolásban.
• A bővítés az államnak is megérné, mert a gondozás miatt otthon ragadt családtagok visszatérhetnének a munkaerőpiacra, adót fizetnének, és még az ápolási díjat sem kellene fizetni, így a rendszer költségei jelentősen csökkennének.
• Ez a cikk eredetileg az Abcúgon jelent meg, Fődi Kitti írta.

,,Vele alszom, hogy meg tudjam fordítani, amikor elzsibbad és emiatt nyafog, vagy meghalljam, ha furcsán veszi a levegőt. Napközben csak 1-2 percre hagyom magára, amíg felöltözöm például. De közben is végig beszélek hozzá, a tükrökből figyelem, hogy mit csinál.”

,,Az ő esetében az egyik legnagyobb gond, hogy senkire sem tudja ráhagyni Mátét, pedig fiatal még, negyven éves, szívesen elmenne bárhová dolgozni. Nincsen intézet, ami befogadná napközben, akár csak pár órára is. Korábban próbálkozott azzal, hogy beadja a környék napközi otthonába, de elutasították őket, mert Máté nem szobatiszta, és nem akarták az ott dolgozók, hogy a többi gyerek lássa, amikor tisztába kell tenni. A támogató szolgálat csak Egerben vállal munkát, Karácsondra már nem jönnek ki.”

,,Nekem szórakozásom? Tavaly nyáron elmentem egy napra strandra, de kikapcsolódni nem tudtam, mert folyamatosan azon járt az agyam, hogy mi lehet itthon a lánnyal.”

A fenti idézetek olyan, korábbi interjúalanyainktól származnak, akik arról meséltek, hogy mit jelent egy sérült gyerek vagy épp demens szülő ápolásával tölteni a nap minden percét.

A legnagyobb probléma, hogy ezek a családtagok nem tudják rábízni fogyatékkal élő gyermekeiket vagy idős szüleiket senkire, amíg elmennének dolgozni vagy éppen csak a közértbe ugranának le. Ennek fő oka, hogy az állam által biztosított szociális szolgálatatóknak nincs kapacitása, hogy a 24 órás felügyeletet igénylő emberekre akár csak pár órára is vigyázzanak, emiatt a gondozásra szorulók családtagjai is a négy fal közé szorulnak. (A témáról itt, itt, itt és itt olvashat bővebben.)

Ezzel a problémával kapcsolatban készített kutatást a Budapest Intézet a Társaság A Szabadságjogokért (TASZ) megbízásából, amiben felmérték, hogy mennyibe kerülne, ha a szociális alapszolgáltatásokat valóban működőképessé és elérhetővé tenné az állam. A kutatás elkészítésének célja, hogy petíciót indítsanak a szociális ellátórendszer javításáért, amelyet Ön is aláírhat itt. A kutatás felmérte, hogy mi az a minimum összeg, amit az államnak bővítésre kellene fordítania, de azt is kiszámoltak, hogy mennyire lenne szükség az összes igény kielégítésére, illetve azt is, hogy mennyi kellene ahhoz, hogy minden, súlyosan és enyhén önellátásban akadályozott ember szolgáltatáshoz jusson. A szociális alapszolgáltatások közé tartozik a támogató szolgálat, a házi segítségnyújtás és a nappali ellátás. Ezek a szolgáltatások hasonlóak, mind valamilyen formában segítik a magukat ellátni képteleneket, de különböző szinteken és területeken.

• Támogató szolgálat: a gondozók házhoz mennek, hogy a fogyatékossággal élőket segítsék, hogy képesek legyen önálló életet élni saját otthonukban, ebbe beletartozik mind a szállítás, a személyi eszközökhöz való hozzájutás, ügyintézés, tanácsadás, munkához segítés.
• Házi segítségnyújtás: a gondozó itt is kimegy a házhoz, de neki nem csak szociális, hanem személyi segítést is kell végeznie, tehát segít a háztartásban, tisztán tartja a lakást, gondozza és ápolja a rászorulót.
• Nappali ellátás: a helyi önkormányzat biztosítja az időseknek, fogyatékossággal élőknek, szenvedélybetegeknek, pszichiátriai betegnek. Napi életritmust nyújtanak nekik, programokat szerveznek, étkeztetik az ellátottakat.

Stadionnyi pénz

Nagyjából 43 milliárd forinttal többe, vagyis hozzávetőlegesen a debreceni Nagyerdei Stadion árába kerülne évente az államnak, hogy az önállóságukban súlyosan akadályozott fogyatékossággal élőknek és időseknek megfelelő otthoni segítséget nyújtsanak. Ez az összeg azért ilyen alacsony, mert az alapszolgáltatások fejlesztésével az állam nem csak költségekkel, de bevételekkel is számolhat, ugyanis azok a rokonok, akik most az ápolást végzik, a tehermentesítéssel visszamehetnének dolgozni, és ezzel együtt adót is fizetnének. A kutatás nagyon elméleti szinten kizárólag a számokra koncentrál, becsléseket végez, arra nem tér ki, hogy a bővítéshez szükséges pénzt vagy gondozókat honnan lehetne előteremteni.

A jelenlegi rendszer 190 ezer embert tud ellátni 391 ezer önellásógában súlyosan akadályozottból, de a szolgáltatást olyanok is igényelnék, akik nem ebbe a kategóriába esnek, ők 436 ezren vannak. Tehát a minimális bővítés az önállóságukban súlyosan akadályozottakat célozza meg, de a tényleges igényeket még ez sem elégítené ki. Az államnak házi segítségnyújtás esetén 6,1 milliárdot, támogató szolgálat esetén 28, 7 milliárdot, nappali ellátás esetén pedig 8,8 milliárdos plusz költséget kellene befektetni ahhoz, hogy az önállóságban súlyosan akadályozottakat el tudják látni. Ez az összeg úgy jön ki, hogy a gondozók bérköltségét, az utazási feltételeket és az infrastruktúra fejlesztését összeadjuk, majd kivonjuk belőle az adóbevetélt, amit azok az újonnan munkába állók generálnak, akik eddig csak otthon ápolták szeretteiket és nem tudtak mellette dolgozni.

Az alábbi ábra azt mutatja, hogy jelenleg mennyit költ az állam az alapszolgáltatásokra és mennyivel költene többet abban az esetben, ha azoknak a fele félállásban dolgozna, akik munkába tudnának állni (de eddig nem tudtak).

link Forrás

A támogató szolgálat pluszköltsége azért ilyen kiugró, mert jelenleg ezt a szolgáltatást tudják a legkevesebbe igénybe venni. A távlati cél, hogy ne csak az önállóságukban súlyosan akadályozottak vehessék igénybe a szolgáltatásokat, hanem idővel mindenki, aki valamilyen fogyatékosság által akadályozott, ezt hívja a kutatás maximális bővítésnek.

Ahhoz, hogy a valós igényeket ki lehessen elégíteni – tehát azok is bekerülhessenek az ellátásba, akik bár nem súlyosan akadályozottak, de szeretnék használni a szolgáltatásokat, házi segítségnyújtás esetében 30 milliárd, támogató szolgálat esetében 33 milliárd, a nappali ellátásban pedig 23 milliárd forintnyi többletre lenne szükség. Ezek a számok pedig több mint duplájára növekednének, ha a bővítés maximális lenne, tehát a rendszer azoknak is nyújtana segítséget, akik önállóságukban csak enyhén akadályozottak.

Az összegek természetesen attól függően változnak, hogy egy gondozóra mennyi ellátandó jut vagy heti hány óraszámban igényel a fogyatékossággal élő segítséget. A kutatás azt is mérte, hogy ha a szolgáltatásokat nem csak munkaidőben, hanem 24 órában és hétvégén is igénybe lehetne venni, akkor a költségek nagyjából 10 százalékkal növekednének.

Mit kapna cserébe az állam?

A bővítéseknek köszönhetően az állam nem csak költségekkel, hanem bevétellel is számolhat. A bevétel egyrészt abból tevődik össze, hogy azok, akik eddig otthon ápolták szeretteiket, most munkába tudnának állni és az ő adójukból bevételre tenne szert az állam, illetve valamennyi összeg abból is befolyna, hogy az igénybevevők részben fizetnének a szolgáltatásért.

A kutatás szerint a jelenlegi otthonápolók nemét, életkorát, iskolai végzettségét és a becsült munkaerőpiaci aktivitását figyelembe véve, ha a keresőképesek tényleg munkába tudnának állni, akkor az nagyjából 26 milliárd forinttal emelné meg a költségvetés éves bevételét.

Bónusz, hogy az államnak nem kellene ápolási díjat fizetnie a 24 órában ápoló családtagoknak, ami jelenleg 100 ezer forint, ami ugyancsak tovább csökkentené a költségeket.

A következő grafikonon azt látjuk, hogy mekkora adóbevételt generálnának az eddig a munkaerőpiacról az ápolás miatt kieső munkaképes emberek.

link Forrás

Nem csak pénzre, gondozókra is szükség van

A jelenlegi alapszolgáltatások működésében az egyik legnagyobb probléma, hogy nincs elegendő gondozó, akik pedig vannak, azok is túlterheltek. Ahhoz, hogy legalább a súlyosan érintetteket el tudják látni, legkevesebb heti háromszori alkalomra számolva a házi segítségnyújtás esetében 4802 , a támogató szolgáltatás esetében 10513, a nappali ellátásban 7245 fővel többre lenne szükség a jelenleginél, tehát nagyjából dupla annyira, mint amennyi most rendelkezésre áll.

Az, hogy a gondozók száma hogyan alakul, mennyi gondozóra lenne szükség bővítés esetén, az alábbi táblázat mutatja. A táblázatban a gondozók száma heti 3 alkalomra van számolva, heti 4 illetve 5 alkalommal ezek a számok hozzávetőlegesen tízezer fővel növekszenek minden szolgáltatás esetén.

link Forrás

Arra a kérdésre, hogy honnan lehet ennyi gondozót előteremteni, a kutatás nem tér ki, pedig ez komoly probléma lehet, mivel egy egyre jobban elöregedő szakmáról beszélünk, amiben kevés az utánpótlás. Erre a problémára találunk jól működő példát Európában. A kutatás kimutatja, hogy Magyarországon a szociális ellátásban dolgozók középfokú végzettséggel és releváns OKJ-val rendelkeznek, míg a súlyosabb fogyatékossággal élőkkel dolgozók már felsőfokú végzettséggel.

Norvégiában például egyáltalán nem veszik ennyire szigorúan a végzettséget, ha valaki úgynevezett személyi asszisztens szeretne lenni idősek vagy fogyatékossággal élők mellett. Gyakorlatilag bárki lehet asszisztens, aki elvégez egy néhány hónapos, rövid tanfolyamot, ahol lényegében megtanítják, hogy milyen szabályok vonatkoznak rájuk vagy épp hogyan emeljenek ki valakit a kerekesszékből. A rendszerben rengeteg fiatal dolgozik az egyetem mellett, mert a legtöbb asszisztensi állás részmunkaidős. Éppen ezért egy, a mindennapi életben segítségre szorulónak 7-8, de akár 20 asszisztense is lehet napi váltásban. A személyi asszisztenseket erre specializálódott cégek biztosítják, amik szerződésben állnak az önkormányzattal. Lényegében az önkormányzat megbízza őket a személyi asszisztensek képzésével és kirendelésével, amiért cserébe kapnak egy bizonyos összegű normatívát a működtetésre az önkormányzattól. Ugyanakkor a személyi asszisztensek interjúztatását nem egyedül a cég, hanem a cég egy alkalmazottja és a fogyatékossággal élő kliens együtt végzi.

A teljes kutatást itt lehet elolvasni.

Címlapi kép : Végh László