• A mélyszegénységben élő családok ugyanúgy médiafogyasztók, mint bárki más. Sokaknak van mobilja, vagy tabletje, nézik a híradót.
• Az álhírek viszont hatványozottabban érintik őket, mint azokat, akik magasabb szintű oktatásban részesültek, jobban értenek egy szöveget vagy egyszerűen csak többet láttak a világból.
• Az elmúlt fél évben a kis faluban, Toldon, pedagógusok és önkéntesek igyekeztek felkészíteni a helyieket arra, hogyan ismerhetnek fel egy álhírt.
• A gyerekeknek egy kőbányai anakondáról szóló hír okozott a fejtörést, a felnőttek ennél bonyolultabb problémával szembesültek: mit gondoljanak a migránsokról? Vagy jó-e tovább osztani, ha valaki lájkolásért kombájnt ígér?

Tivadar felsős általános iskolás Biharkeresztesen, a szomszédos Toldról buszozik át az iskolába nap, mint nap. Ha épp nem tanul, akkor szívesen netezik laptopon vagy tableten. Kedvence a Youtube, ahol biciklis trükkökről vagy gamerekről néz videókat. A kistestvérei slime-os videókat néznek, a nagyobb főleg zenét hallgat a videómegosztón. Az édesanyjuk pedig sokat Facebookozik. Munka, illetve háztartásvezetés után több órát is eltölt posztok és hírek olvasásával. A tévé is rengetegszer be van kapcsolva, mesék, sorozatok futnak a csatornákon, a biztos pont pedig az esti híradó.

“Mindig érdekel, mi történik a mindennapokban. Mi egy kis faluban élünk, nem igazán járkálunk ki, esetleg Biharkeresztes vagy Újfalu, de ha a nagyvilágban történik valami, ami esetleg minket is érint, azt jó tudni” - magyarázta Mária, Tivadar édesanyja.

Told Hajdú-Bihar megye egyik legszegényebb falva, az ott élő családok jó része mélyszegénységben él, tízezrekből tengetik az életüket havonta. Sokan közmunkából élnek. A falu kilométerekre van a semmi közepén, se bolt, se iskola nincs, csak Biharkeresztesen, amit távolsági busszal lehet megközelíteni. A kis faluban tíz éve működik az Igazgyöngy Alapítvány (az ő tevékenységükről bővebben itt), az alapítvány keretében pedig egy tanoda, ahol pedagógusok és önkéntesek foglalkoznak iskola után a rászoruló gyerekekkel.

Az elmúlt fél évben a tanoda egy különleges foglalkozást szervezett a gyerekeknek, majd a szüleiknek is: megpróbálták nekik megtanítani, hogyan ismerhetik fel az álhíreket, azaz a fake news-t.

Tivadar el szokott gondolkodni rajta, hogy a youtube-os videók közül vajon valódi vagy hamis, ha egy embernek szuperereje van, vagy ha egy csettintésre eltűnik róla a ruha. Édesanyját ennél bonyolultabb kérdések foglalkoztatják: ha egy posztban azt írják, a megosztással kombájnt lehet nyerni, vagy emelt családi pótlékot, az igaz? Vagy ha azt mondják, hogy megindultak a migránsok az országhatáron, azt el lehet hinni?

Az olvasás alapból kemény dió

A mélyszegénységben élő falvakban egyre terjednek az okoseszközök. Első ránézésre talán ellentmondásosnak tűnik, hogy valaki közmunkás bérből él, a hónap végére alig van pénze, mégis van tévéje vagy tabletje, de egyáltalán nem az (erről bővebben itt olvashat).

Az eszközök gyorsan cserélődnek, ha egy gyereknek vannak idősebb testvérei, hamar lepörögnek hozzá a használt kütyük. Az internet esetleges, ha van pénzük befizetni a számlát, akkor van, ha nincs, akkor nincs, de a szegényebbek ugyanúgy média- és netfogyasztók, mint bárki más az országban, de ők sokszor kitettebbek az álhíreknek, mint azok, akik magasabb szintű oktatásban részesültek, jobban értenek egy szöveget vagy egyszerűen csak többet láttak a világból.

“Egy kicsi faluról beszélünk, ami el van zárva nagyjából mindentől” - magyarázta a 444-nek Csatári Tamara, aki az elmúlt fél évben pedagógusként többedmagával az álhírfelismerő foglalkozásokat tartotta Toldon, amúgy pedig rendszeresen tanít a toldi tanodában. Toldra nem jutnak el nyomtatott sajtótermékek, a helyiek főleg a netről és a tévéből tájékozódnak, az onnan érkező hírek azonban teljesen más kontextusban tudnak lecsapódni a kis hajdú-bihari megyei faluban, mint például Budapesten.

A kvótanépszavazás előtt például elterjedt a faluban, hogy a népszavazás napja lesz az a nap, amikor bejönnek a migránsok. “Főleg gyerekektől hallottuk, de ők meg otthonról hallhatták, már ott is lehetett félreértés, aztán gyerekek is félreérthették” - magyarázta Csatári Tamara. Meg kellett őket győzni, hogy nem, 2016 októberében nem fognak migránsok megjelenni Toldon.

A nagyobb és megbízhatóbb online újságokat nem olvassák. Toldon az Index vagy 444 neve nem mond semmit. Sőt Csatári Tamara szerint az is ritka, hogy egy online cikket egyáltalán valaki végigolvas, például azért, mert vannak, akiknek alapvető olvasási, illetve szövegértési nehézségei vannak.

“Van olyan család, ahol tudnak olvasni szavakat, mondatokat, de az értelme már nem feltétlen megy át” - mondta Csatári. Az iskola ugyan alsóban még nagy hangsúlyt fektet a szövegértésre, de később a felsőbb osztályokban már egyre kevésbé van erre idő, miközben az olvasási készségeik nehezen javulnak. Így sokan megragadnak egy szinten, aztán amikor végeznek az iskolával, utána még annál is kevesebbet fognak foglalkozni vele, így teljesen kijönnek a gyakorlatból. Emiatt van, hogy a tanodában kiemelten foglalkoznak szövegértési feladatokkal.

A híroldalak helyett a legjobban a tévé és a közösségi média posztok mennek. Utóbbi esetében sokan csak a címig és a képig jutnak el, van, aki bele sem kattint egy posztba, mielőtt továbbosztja.

Csatári Tamara szerint sokszor fordul elő, hogy ismerősök posztját osztják tovább, például olyanokat, amelyek pénzt ígérnek. Úgy vannak vele, hogy bajuk nem lesz belőle, és hátha. Ez viszont félreértésekhez tud vezetni, előfordulhat, hogy valaki az önkormányzathoz is bemegy reklamálni, amiért nem jogosult a CSOK-ra, vagy emelt juttatásra, holott az interneten mást olvasott.

De egy tévéhíradó is tud félreértéseket okozni. “Legutóbb egy gyerek arról beszélt, hogy képzeljem el, Európát és Ázsiát összekapcsolják…, próbáltam meggyőzni arról, hogy már össze vannak kapcsolva egy ideje. Nyilván a vasút kapcsán hallott ezt-azt” - magyarázat Csatári Tamara.

Nem vetítenék le, ha nem lenne valóságalapja, gondolom, azt büntetnék

• Győzike meghalt.
• Orbán Viktort megszállta a Sátán.
• Kombájnt lehet nyerni.

Ezek mind olyan hírek, amelyekkel Mária a Facebookon találkozott, és nyilvánvalóan nem igazak. A négygyerekes családanya általában délután kezd el facebookozni, miután a közmunkát és a házimunkát már letudta. Egy-két órát mobilozik, szórakozásnak is jó, de a távolabbi családtagokkal is tudja tartani így a kapcsolatot. Azt mondta, ő már a foglalkozás előtt is tisztában volt vele, hogy álhírek léteznek.

“Ha azt írják, emelik a családi pótlékot, én arra már rá sem kattintok” - mondta.

A kombájnról meg lehet állapítani, hogy kamu, már a hozzászólások is arról szóltak, hogy ha igaz lenne, mindenki sokszor megnyerte volna. Győzikéről is egyszerűen meg lehetett állapítani azt, hogy életben van. Hiszen ha nem lenne, akkor azt bemondta volna a tévé is. De vannak húzósabb esetek is, például amikor az terjedt a Facebookon, hogy Jolly és Suzy válnak, Mária erről már nehezebben tudta megállapítani, hogy igaz-e vagy hamis. Vagy amikor egy olyan posztot látott, amelyben rászoruló anyák számára kért segítséget egy alapítvány, a honlapjukon viszont csak nehezen lehetett információt vagy elérhetőséget találni róluk, de a bankszámlaszámuk ott volt az első oldalon. Utóbbiról a mai napig nem tudja, tényleg valós segítségkérés volt-e vagy csak valami lehúzás.

A politika pedig még ennél is nehezebb terep. “A politikás dolgokkal nem vagyok annyira tisztában, nem tudom egyből megkülönböztetni, hogy igaz-e vagy nem igaz” - mondta Mária. Ha például a migrációról  van szó, és valaki azt mondja, hogy Orbán Viktor ennyi meg annyi embert hozott be Magyarországra, de ő tagadja, de állítólag tények vannak róla, akkor kinek lehet hinni? Ő úgy látja, a politikusokban sok a hátsó szándék, ezért nem akar véleményt alkotni ezekről a dolgokról.

Pedig valójában nagyon is igényelné, hogy tisztán lásson. A választások például érdeklik. Sőt, nagyon érdekli az is, mi a helyzet a migránsokkal. “Hogy beengedik őket, megnyissák-e a kaput, vagy nem, ez érdekel” - mondta.

Mária elmesélte, hogy az ember hall rossz dolgokat, hogy külföldön kirabolják az embereket, bántalmazzák őket. “Ezeket jó tudni, csak az a baj, hogy közben meg emberek vagyunk és van szívünk, ha azt az oldalát nézzük, akkor jöjjenek, na, még mi is lehetünk migránsok” - mondta, majd hozzátette, hogy azért a gyerekeire is gondolnia kell. Ami most történik, az az ő generációjukat fogja érinteni. Ő azt reméli, nem maradnak Toldon és lesz belőlük valaki, éppen ezért aggódik. “Ha beengedik a migránsokat, akkor nem tudnám biztonságban érezni a gyerekemet, biztos vannak köztük jók és rosszak, terroristák...” - mondta.

Mária legfőbb tájékozódási pontja jelenleg a tévé, az esti Híradó fix program a családnak. Ők pedig szinte kizárólag a TV2 Tényeket nézik, “azért, mert annak lehet hinni”. Arra a kérdésre, hogy a híradó sosem tűnt-e gyanúsnak számára álhírek miatt, azt felelte, hogy nem, inkább a Facebook.

“Nem vetítenék le, ha nem lenne valóságalapja, gondolom, azt büntetnék” - mondta Mária a Tényekről.

De azért vannak események, amelyek összezavarják. Például valamikor a közelmúltban látott egy cikket, amely földön fekvő ellenzéki (talán jobbikos) politikusokról szólt, akiket “megvertek a fideszesek”. Azt Mária nem tudta pontosan megmondani, hogy ez hol történt, de az Országházra tippelt. Az elmondása alapján azonban a hír inkább szólhatott az MTVA-ból kidobott ellenzéki képviselőkről, vagy akár az Óbudán összeverekedő jobbikos és fideszes aktivistákról. Máriának azonban politikusok és egy hivatalos intézmény maradt meg a fejében.

Nem akarta elhinni, hogy ez így megtörténhetett. “Elgondolkodtam, ha értelmes emberek, akkor az Országházban nem ugranak egymásnak” - mondta. A tévében is látott ezzel kapcsolatban egy hírt, egy ellenzéki politikusnő ült a földön, őt viszont senki nem bántotta. “Fura volt” - mondta, Mária, aki láthatóan nem tudta hová tenni az egészet.

A kőbányai anakonda rengeteg fejtörést okozott

A toldi tanodában ősszel indult az álhíres foglalkozás. 15-20 felsős gyerek járt az órákra, ahol praktikákat tanítottak nekik, mi számít gyanúsnak, hogyan lehet felismerni, ha valami esetleg nem úgy van, mint ahogy azt a hír, a poszt vagy videó állítja. Ezután pedig bevonták a szüleiket is, akiknek heteken keresztül gyanús híreket kellett küldenie az alapítvány munkatársainak, majd együtt átbeszélték, mi miért lehet a kamu.

“Nem voltak olyan céljaink, hogy komoly kutatómunkával majd kiszűrjék a cikkekből a nem igaz részeket, inkább csak hogy tudják, ha szembejön velük egy hír, az nem biztos, hogy igaz” - mondta Csatári Tamara. Három kategóriát határoztak meg: igaz, hamis vagy gyanús. A gyerekek, majd a felnőttek feladata pedig az volt, hogy a különböző híreket besorolják ezekbe a kategóriákba.

Az elején a gyerekes foglalkozásokon nagyon bagatell dolgokkal kezdtek: egy általuk készített Facebook-poszt arról szólt, hogy disznók potyogtak az égből a parlament előtt. “Ezt senki sem hitte el, nagyon elütött a hétköznapi tapasztalataiktól” - mondta Csatári Tamara.

Akkortól kezdtek kevésbé egyértelműek lenni a válaszok, amikor rátértek az ezt megosztod és kapsz 20 ezer forintot típusú posztokra. “Ilyen simán lehet, hallottam már valakitől” - mondta erre valaki.

A foglalkozáson különböző technikákat tanítottak, kérdéseket, amelyeket ha az olvasó vagy néző feltesz egy poszttal/hírrel kapcsolatban, kiderül, hogy gyanús-e?

• Mikor jelent meg?
• Ki a szerzője?
• Ki osztotta meg? Ismerős?
• Vajon elolvasta, mielőtt megosztotta?
• A csatolt kép megjelent már máshol is?
• Mi a honlap neve? .hu-ra vagy .com-ra végződik?
• Van rajta reklám?

“Az átment nekik, hogy kattintsanak rá a képekre és nézzék meg, hogy máshol is megjelent-e már. Néhányuknak meglepő volt, hogy amúgy egy hírnél szerzőnek és dátumnak is kellene lennie. Közben, viszont ha ez rögzül, abból az is lehet, hogy ha már van, akkor automatikusan igaz a hír, pedig ez nem ilyen egyszerű” - magyarázta Csatári Tamara. A szövegértési nehézségek miatt cél volt, hogy már a címből és a képből, vagy az első kattintás után ránézésére elkezdjenek gyanakodni.

Az egyik legjellegzetesebb gondolkodós példa a kőbányai anakondáról szóló hír volt. A hír lényege az volt, hogy egy lakásba bejutott egy nagy kígyó, erről pedig videó is készült. “Erről sokan hitték azt, hogy igaz volt, többen még a foglalkozás végén is minimum bizonytalanok voltak” - mondta Csatári Tamara.

A hír nem volt igaz, egy évekkel ezelőtti külföldi videóról volt szó, mit is keresne egy anakonda Kőbányán, de a gyerekeket megzavarta, hogy a videó valódi, és valódi kígyó van benne. Csatári Tamara szerint egy Youtube-kereséssel ki lehetett szúrni, hogy egy régebbi külföldi videóról van szó, ezt a lépést azonban maguktól otthon a gyerekek már nem biztos, hogy meglépték volna.

“Onnan nehéz volt elmozdulni, hogy a videó nem kamu, és ha az nem kamu, akkor szerintük igaznak kell lennie a hírnek is” - magyarázta Csatári. Ezt a szintet már csak pár gyerek tudta megugrani, és nagyban számított az is, ki mennyire gyakorlott Youtube-használó. Igaz, volt olyan gyerek is, akit az győzött meg, hogy egy random ember nem kameráz ennyire közelről egy nagy kígyót.

A netes tartalmakat böngészve a foglalkozásokon azt is észrevették - mind a gyerekekkel, mind a szülőkkel dolgozva - hogy a reklámok helye és szerepe sem mindig volt egyértelmű. Felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt nehéz volt behatárolni, mely része az oldalnak a cikk és mely a reklám. Csatári szerint ebből sok félreértés lehet, ha hiteles is egy cikk, de mellette ott van egy fura hirdetés, akkor a kettő a fejekben összekapcsolódhat. Mobilon és tableten ez kevésbé probléma, ott ugyanis már kialakult a reflex a reklámok kiikszeléséhez, laptopon azonban előfordul, hogy rákattintanak valamire, majd még valamire, aztán már az ötödik oldalon járnak, és már rég nem tudni, honnan indultak.

A 15-20 gyerek mellett öt szülő vett részt a programban, ők bevállalták, hogy két héten keresztül figyelni fognak, és ha kamuhírrel találkoznak, azt elküldik az alapítvány munkatársainak. Később pedig együtt átbeszélték az eredményeket a tanodásokkal. Ketten kifejezetten komolyan vették a feladatot, egyikük volt Mária.

“A lépéseket átvettük, ha valami nagyon érdekel, akkor inkább rákattintok, mielőtt megosztanám, szerzőt nézek, meg hasonló dolgokat, amelyekről tudom, hogy valósághű. Cím, mikor rakták fel, már képről is látszik” - magyarázta.

Mária szerint sok rosszindulat van az álhírekben, hát még akkor, ha valakiről így hazudoznak, neki is rosszul esne, ha valaki fűt-fát összehordana róla. Csatári Tamara szerint is károsak az álhírek, nem segítik az általános tájékozottságot, az olyan kieső és szegény falvakban, mint Told, pedig hatványozódik a hatásuk.

“Sok család nem lát sok mindent a külvilágból, Magyarországból, vannak, akik nem jutottak el Budapestig, sőt akár Debrecenig sem” - mondta. Szerinte az iskolákban is többet kellene foglalkozni a témával, hiszen ma már nem az a nehézség, hogy az emberek megtaláljanak információkat, hanem hogy el tudják dönteni, igaz vagy hamis.

Van, aki azt nem tudja eldönteni a hozzá a médián vagy az interneten keresztül érkező információk alapján, hogy vérfarkasok léteznek-e (erre is volt példa Toldon), Csatári szerint azonban ennek vannak magasabb szintjei is. “Akár politikai, ami már az ország vagy a helyiek sorsát is tudja befolyásolni” - mondta. A céljuk ezért továbbra is az, hogy fejlesszék a helyiek szövegértési képességeit, és ha tudnak rá forrást szerezni, akkor folytassák a foglalkozásokat.