Reuters: Valószínűleg Timmermans lesz az Európai Bizottság elnöke

külföld
2019 június 30., 11:18
comments 495
Frans Timmermans, volt holland külügyminiszter, az Európai Bizottság eddigi alelnöke
photo_camera Frans Timmermans, volt holland külügyminiszter, az Európai Bizottság eddigi alelnöke Fotó: JOHN THYS/AFP

A Reuters nemzetközi hírügynökség három egymástól független diplomata forrására támaszkodva ír arról, hogy vasárnap estére Európa vezetői minden jel szerint megállapodtak arról, hogy a holland Frans Timmermans, az Európai Szocialisták frakciójának csúcsjelöltje lesz az Európai Bizottság következő elnöke. 

A Reuters szerint a döntésről - amiről két diplomata és egy EP-képviselő tanácsadója számolt be - az oszakai G20 találkozón született meg a végső döntés a francia és a német küldöttség között.

Timmermans - aki idáig a Bizottság alelnöke volt - győzelme, ha igaz, a Reuters értelmezésében a centristák és a liberálisok diadalának (azaz az Emmanuel Macron-féle Renew Europe frakció győzelmének) tekinthető, akiknek elsődleges céljuk az volt, hogy ne legyen német elnöke a Bizottságnak, azaz a néppárti csúcsjelölt Manfred Weber ne kapja meg a posztot. 

Az biztosnak látszik, hogy a németek az Európai Tanács elnöki posztja, a külügyi bizottság, vagy az Európai Központi Bank elnöki posztja közül biztosan megkapnak legalább egyet. 

A döntést sürgeti, hogy keddig meg kell választani az Európai Parlament elnökét, és alighanem ez a poszt is része a nagy politikai kirakósnak, amin most a franciák, németek, konzervatívok, liberálisok és szocialisták egyezkednek.

A Reuters (és annak nyomán az MTI is) azt írja, hogy Tobias Teuscher német EP-tisztségviselő szerint, aki részt vett az erről szóló tanácskozáson, az Európai Tanácsot vezető Donald Tusk is Timmermanst ajánlotta kompromisszumos megoldásként a döntéshozók figyelmébe. 

A hírügynökség szerint Timmermans győzelmét/jelölését a 28 tagállami országvezető vasárnap este kezdődő brüsszeli vacsoráján jelentik be. Ahogy írják: Magyarország és Lengyelország számára rosszízű a szocialista listavezető jelölése. 

Az EP-választáson az Európai Néppárt pártjai kapták a legtöbb mandátumot, így a csúcsjelölti rendszer szerint az Angela Merkel német kancellár által támogatott Webernek volt legjobb esélye, hogy megkapja a posztot, de Macronék az ő jelölését nem fogadták el.   

Timmermans mellett három ember neve merült fel eddig az egyeztetéseken. A francia Michel Barnier, az EU Brexit-ügyi főtárgyalója, korábbi belső piaci biztos, a bolgár Krisztalina Georgieva, aki jelenleg a Világbankot vezeti, korábban pedig a brüsszeli testület alelnöke volt, valamint Andrej Plenkovic horvát kormányfő.(Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.