Gyilkossággal fenyegette a tanút, majd beismerő vallomást tett

Kétrendbeli kényszerítés bűntettének kísérlete miatt akár egy év felfüggesztetett is kaphat egy férfi, aki 2018. szeptember 5-én bírósági tárgyalása előtt a bíróság folyosóján fenyegette az ellene folyó büntetőügyben beidézett tanúkat.

A Tatabányai Járási Ügyészség közleménye szerint a lopással és csalással gyanúsított férfi és az ügyében másodrendű vádlott édesanyja a tatabányai járásbíróság folyosóján mentek oda a tanúkhoz, akiket arra próbáltak kényszeríteni, hogy ne tegyenek vallomást a férfira. Azzal fenyegetőztek, hogy ha a tanúk beszélnek, megölik az egész családjukat, felgyújtják az autójukat és a házukat.

A tárgyalás szünetében a másodrendű vádlott anya folytatta a tanúk fenyegetését azzal, hogy ha a fiának miattuk kell ülnie, akkor a tanúk egyikét és a kislányát is megerőszakolják. Ezután a fia még aznap beismerő vallomást tett, az eljárás pedig még aznap jogerősen befejeződött azzal, hogy a bíróság lopás, csalás és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 90 nap elzárásra ítélte.

Most viszont a tanúk fenyegetése miatt újra bíróság elé állhatnak mindketten. Ebben az esetben már az anya az elsőrendű vádlott, ő akár másfél év letöltendő börtönt is kaphat, míg a fia egy év felfüggesztetett. (Via Ügyészség)

Ha csak 300 forinttal támogatna bennünket...

... mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése. A 444 hosszú távú, stabil működése rajtad múlik. Olyanokon, akik hajlandóak a saját pénzükből áldozni, hogy Magyarországról ne tűnjön el a független újságírás. Ha szeretnéd, hogy a 444 oknyomozásai, elemzései és videói továbbra is a lehető legtöbb emberhez eljussanak, akkor támogasd a szerkesztőséget, akár csak egy kávé árával is!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.