Ez a cikk eredetileg az Abcúgon jelent meg, Fődi Kitti írta.

• Györfi Mihály lázadó, antikommunista hippiként kezdte az életét, most pedig a Filadelfia Evangélikus Egyházközség lelkészeként egy egész szociális hálót épített ki a helyi rászorulóknak.
• Alkoholistáknak és drogfüggőknek szenvedélybeteg ellátást alakítottak ki, a fogyatékossággal élőknek támogató szolgálatot, a Görögszálláson lévő szegregációban pedig házi segítségnyújtással, korai fejlesztéssel, tanyagondnoksággal és organikus farmgazdálkodással próbálják felzárkóztatni a szegényeket.

A nyírteleki Filadelfia Evangélikus Egyházközség templománál találkozunk Györfi Mihállyal, aki több mint egy egyszerű lelkész, nem csak azért, mert nem a szokványos lelkész életutat járta be, hanem mert érdemben próbál tenni az őt körülvevő szociális problémák ellen gyülekezetével együtt. A magából nyugodtságot árasztó lelkésszel előbb a templomot nézzük meg, amit a hívek építettek fel, majd elindulunk a nyári füllesztő melegben a Nyírteleket körülvevő tanyabokrok egyike, Görögszállás felé, hogy megmutassa nekünk, hogy a hosszú évek során egy egész szociális ellátórendszert építettek ki a szomszédos településen. Az egyházközösség működtet szenvedélybeteg ellátást, támogató szolgálatot, házi segítségnyújtást, tanyagondnoki szolgálatot, kisgyerekek korai fejlesztését és organikus farmjukon munkát biztosítanak a munkaerőpiacon elhelyezkedni nem tudóknak. Tehát gyakorlatilag szinte minden állami vagy önkormányzati feladatot ők végeznek a környéken.

Mindezek a szolgáltatások nem azért alakultak ki, mert az Evangélikus Egyház pénzt adott a községnek, hogy csináljanak belőle valami hasznosat, hanem azért, mert Györfi Mihály érzékeny volt az őt körülvevő problémákra. Ahogy ő fogalmaz, minden szolgálat úgy alakult ki, mintha puzzle darabok úszkáltak volna a térben, amik egyszer csak összeálltak, és rájöttek, hogy mit kell tenniük ahhoz, hogy segítsenek a bajba jutott embereken.

A csonkabonkákat kereste, amilyen ő is volt

Ahhoz, hogy az egyház által működtetett Filadelfia Szociális Központ kialakulhasson, elengedhetetlen volt Györfi Mihály személyisége és múltja. A férfi nem a tradicionális módon lett lelkész, térképészetet tanult, utána pedig főfúró mesterként dolgozott a nógrádi szénbányában. Nemhogy nem volt hívő, egyenesen ateista volt, a vallás nem jelentett számára semmit. A férfit a ’70-es évek poszthippista világa vonzotta, a szabadság eszménye volt az, amit követni próbált az élete minden területén. Kinézni is úgy nézett ki, mint egy hippi: hosszú haj, hosszú szakáll, farmer. Ehhez a szemlélethez a lázadás is hozzátartozott, az akkori hatalommal és a kommunizmussal szemben volt benne mély ellenállás. Többször bevitték a rendőrségre is, vagy pénzbírságot kapott, mert a kinézete miatt gyanúsnak titulálták.

Amikor pár évvel később Sámsonházára költöztek feleségével, egy lelkész került a szomszédságukba, aki meglátogatta őket az otthonukban, amit először nem is értettek, hiszen semmi közük nem volt az egyházhoz.

„Alapvetően nem akarták ránk erőszakolni a vallást, de meghívtak Biblia órára. Mondtam, hogy nincs értelme, mert én ott csak szétverem azt a jámbor lelkű közösséget a gondolkodásommal, de a lelkész azt mondta, hogy nem baj. És akkor elkezdtünk járni ebbe a közösségbe, de ha a lelkész mondott valamit, én megkerestem annak a cáfolatát, azzal szemben érveltem” – emlékszik vissza Györfi, akit most a rövid ősz hajával és nyugodt természetével nehéz elképzelni lázadó hippiként.

Eltelt így néhány év anélkül, hogy a fiatal férfi gondolkodása változott volna, de a lelkész nem adta fel, elhívta egy csendes hétre, Györfi Mihály itt ismerte fel, hogy neki más az útja, mint korábban gondolta, és a látszólag boldog, de céltalan élete új utat vett. Később a felesége is megtért, Györfi Mihály pedig 36 éves korában elvégezte a teológiát, de még akkor sem akart lelkész lenni. Később mégis felkérték lelkésznek és a Nyírségbe rendelték. Nyírteleken akkoriban, a ’80-as években egyáltalán nem volt gyülekezet, a települést is csak kevesen lakták. Mihály kétségbeesett a feladattól, úgy érezte, hogy kevés ő ehhez, nem ismeri az ottani emberek gondolkodását. Ennek ellenére nem adta fel, és azokat kereste inkább, akik olyanok voltak, mint hajdanán ő.

„Magamból indultam ki, hogy nekem mire volt szükségem ahhoz, hogy én egy Istent tagadó emberből keresztény ember legyek. Ahhoz pedig az kellett, hogy valaki odajöjjön hozzám, és akarjon megismerni. A Biblia csonkabonka embereknek hívja azokat, akik eltévelyedtek, magamat én is ilyennek tiltulálom, ezért ezeket a csonkabonkákat kerestem a térségben, és hát természetesen bőséggel akadtak is. Olyan emberek, akik vagy a házasságukban rekedtek meg, vagy valamilyen függőségük volt, akár alkohol, akár gyógyszer, vagy egyszerűen ateisták voltak” – meséli a lelkész.

Ezekből az emberekből alakult meg a gyülekezet, akik azután sem ültek a babérjaikon, hogy megtértek, mert emlékeztek, honnan jöttek, és segíteni akartak korábbi sorstársaikon, így indultak a szociális szolgáltatások a lelkész vezetésével.

Eredetileg csak segíteni akartak

Megérkezünk Görögszállásra, a Biztos Kezdet Ház elé, ahol a gyerekek korai fejlesztése zajlik. Anyukákkal a sarkukban hároméves gyerekek szaladnak előre a kert végéből, a ház mögötti pancsolóból. Kiss Attila, a Filadelfia Szociális Központ szociális munkása fogad minket odabenn, ahol nagy a zsivaj, legalább 10 gyerek és anyukáik töltik a nap utolsó óráit a házban. A lelkész urat mindenki hangosan, széles vigyorral az arcán köszönti, még a felnőttek is csak Misi bácsinak hívják.

A gyerekház az egyike azoknak a szolgáltatásoknak, amit az egyház működtet. A gyerekek itt megkapnak minden olyan játékot, amire a szülőknek nem lenne pénzük. Mondókákat, énekeket tanulnak, készségeket fejlesztenek, hogy a finom motorikus mozgások már most kialakuljanak, és később ne induljanak ezek a gyerekek óriási hátránnyal az óvodában, iskolában, amiért náluk otthon nincs például asztal vagy ceruza. A reggel nyolctól délig tartó foglalkozásokon az anyukák is részt vesznek, akiket a házban dolgozók gyermekgondozásra és higiéniai ismeretekre tanítanak. Nem csak ebben a szolgáltatásban, de az összes többiben is, a dolgozók többsége tapasztalati szakértő, tehát mind olyan helyi emberek, akik maguk is megjárták ezeket az életutakat, a szegénységet, netán függőséget, így a lelkész szerint hitelesebben tudnak segíteni a mostani ellátottaknak.

Azonban nem ez volt az első szolgáltatás, ami elindult, hanem a szenvedélybeteg ellátás. Ebben Györfi Mihály is közvetlenül részt vesz, beszélgetésekkel próbálja a függőket segíteni, de emellett szociális munkások is foglalkoznak az addiktológiáról kijöttekkel, számon tartják a gyógyszereiket és folyamatosan ellenőrzést végeznek, nehogy visszacsússzanak. Emellett különböző csoportos összejöveteleket szerveznek, lecsófőzést, csocsózást, sporteseményeket. A szociális munkás azt mondja, hogy igyekeznek más szenvedélybetegeket ellátó szervezetekkel összefogva dolgozni, mert a térségben nincs semmilyen rehabilitációs központ és ez a fajta ellátórendszer szinte egyáltalán nincs kiépülve a Tiszától keletre.

A szenvedélybeteg ellátást szinte azonnal követte a támogató szolgálat, de eleinte mindkettő önkéntes alapon, kevésbé szervezett formában működött 2008 környékén. Györfi Mihály viszont már akkor is tagja volt a helyi szociális kerekasztalnak, a szociális iroda pedig értesült az önkéntes tevékenységeikről és javasolta a lelkésznek, hogy helyezzék szakmai alapra azt, amit csinálnak. Bár Györfi Mihálynak eredetileg nem volt célja egy intézmény létrehozása, mégis megalakult a Filadelfia Szociális Központ.

Zsíroskenyérrel kopogtattak a cigányok ajtaján

A lelkész és a hívek azonban továbbra sem dőltek hátra, tovább keresték azokat az embereket, akik segítségre szorultak, így indult az egyház legnagyobb programja, a cigánymisszió. Ez a projekt is szinte a véletlennek köszönhetően indult el. A gyülekezet fiataljai újságot írtak, amit aztán maguk hordtak ki a környéki településeken, így jutottak el Görögszállásra, ahol a lakosság 90 százaléka roma. Innen hazatérve, elmondták a lelkésznek, hogy szerintük az ottani embereket nyitottak lennének a vallásra.

„Mondtam nekik, hogy ez nem egy egyszerű kérdés. Ha megyünk, akkor azzal a nyitottsággal kell mennünk, hogy meg akarjuk ismerni őket, tehát nem úgy, hogy odamegyünk a felsőbbségi tudatunkkal és jól megmondjuk nekik, hogy mit kellene csinálniuk. Meg kell ismernünk a gondolkodásmódjukat, örömeiket, bánataikat, ez egy hosszú elemzési folyamat, ami után az ember az evangéliumot elsütheti”

– magyarázza a lelkész.

A gyülekezet mégis nyitott volt, a vasárnapi istentisztelet után az asszonyok zsíros kenyeret kentek és nagy tálcákon kivitték Görögszállásra, leültek a fűben és falatozás közben beszélgetni kezdtek a helyiekkel. Voltak, akik tényleg érdeklődéssel fordultak a gyülekezet felé, de mások csak felkapták a zsíros kenyeret, és elmentek. Ez ment három éven keresztül anélkül, hogy bármilyen előrelépést sikerült volna tenni. Már majdnem feladták, amikor egy erőszakos, drogos, görögszállási férfi váratlanul besétált a templomba, elmondta a saját történetét, később a gyülekezet tagja lett és meg is tért. Ez aztán elindította a folyamatot, és őt követve többen járni kezdtek az istentiszteletre, nyitottak lettek arra, hogy változtassanak az addigi életükön, sokan alkohol vagy drogok rabjai voltak, nem végeztek rendes munkát, de ahogy Györfi Mihály fogalmaz: ettől még nem lett több pénz a zsebükben. Hiába hittek már a görögszállásiak Istenben, munkához továbbra sem jutottak, a helyi szociális problémák tovább éltek. Ezért a közösség elkezdett reagálni a Görögszálláson felmerülő problémákra, és újabb szolgálatokat indított.

Ezek közé tartozik a tanyagondnoki szolgálat is, ugyanis Görögszállás szinte teljesen el van zárva a külvilágtól. Bolt nincs, csak egy helyi garázsbolt, ahol mindent háromszoros áron adnak, akár még hitelre is, a busz pedig csak ritkán jár, és a jegy is drága. A tanyagondnoknak van egy kisbusza, amivel a helyieket szállítja orvoshoz vagy éppen bevásárolni a szupermarketbe, de valójában ő több egy egyszerű buszsofőrnél. Például ha valakit orvoshoz kell vinnie, akkor nem csak egyszerűen elfuvarozza, hanem a vizsgálat után elolvassa a zárójelentést és felírja a saját naptárába, hogy mikor kell visszajönniük kontrollra, de azt is észben tartja, hogy kinek nincs elég tűzifája a télre.

Ugyanakkor az is probléma volt a településen, hogy nem volt semmilyen munkalehetőség, az emberek korábban maximum napszámban, alkalmi munkában dolgoztak, Nyíregyházára pedig a buszbérlet ára miatt nem szívesen mentek be dolgozni. Erre megoldást keresve, az egyház földet vásárolt, amihez pont kapóra jött a szociális földprogram, amit megpályáztak és meg is nyertek.

,,Nem is a mezőgazdasági tevékenység volt a cél, hanem a szocializáció, a rendszeres munakvégzés, ugyanis erről nem volt tapasztalata a társaság nagy részének. Hogy nyolcra ott kell lennem, le kell dolgoznom a nyolc órát, szabadságot kell kérnem, ha beteg vagyok, akkor papírt kell vinnem. Ez nem volt meg. Ennek a programnak pedig az lett az eredménye, hogy nagyon sok ember az elsődleges munkaerőpiacra is bekerült”

– mondja Györfi.

Miután a a civil szervezetek már nem vehettek részt a szociális földprogramban, organikus farmgazdálkodás néven kezdett futni a projekt. A hatalmas fóliasátorhoz mi is ellátogatunk, ahol az ott dolgozó öt munkás éppen behúzódott a déli hőség elől. A jókedvű, vidám csapat büszkén mutatja nekünk munkájuk gyümölcsét, de kicsit elszomorodnak, amikor meglátják, hogy a karalábé levelei lefeküdtek a nagy hőségben, és rögtön szakmai értekezést tartanak a lelkész úrral, hogy mit lehetne vele kezdeni.

Ők mindannyian olyan emberek, akik valami miatt nem tudnak a nyílt munkaeőrpiacon elhelyezkedni, kinek egészségügyi problémái vannak, kinek pedig valamilyen függősége. A csapatot Csaba fogja össze, ő osztja ki a munkát, tanítja be az embereket, akik közfoglalkoztatottként dolgoznak. A párás fóliasátorban és a mögötte lévő nagy földterületen szinte mindent termelnek: paprikát, paradicsomot, borsót, salátát, szamócát, burgonyát, édesburgonyát, céklát, karalábét, kaprot.

Mivel az egyházközség saját forrásból tartja fenn a gazdálkodást – leszámítva a közmunkások bérét – , ezért a cél az lenne, hogy a megtermesztett zöldségeket, gyümölcsöket eladják, de egyelőre ebből nincs nagy bevételük, ugyanis a környéken nincs nagy keletje a bio termékeknek. A mostani bevételből arra futja, hogy szerszámokat, magokat vegyenek, fejlesszék az öntőzberendezést, de a távlati terv, hogy a dolgozókat ne közmunkásként foglalkoztassák, hanem teljes mértékben önfenntartó legyen a projekt.

Szintén a körülmények hívták életre a házi segítségnyújtást, egy helyi asszony, Hajnalka látja el. Vele a gyerekházban futunk össze, és ott mesél nekünk arról, hogy lényegében mindenféle tevékenységet végez a falu időseinek. Levágja a füvet, kitakarítja a házat, bevásárol, és ha valakinek még hétvégén is szüksége van rá, akkor az idejét nem kímélve segít.

A szociális szolgáltatások, amiket a Filadelfia Szociális Központ végez, alapvetően állami feladatok lennének, ezért a normatívát az államkincstártól kapják, ebből fizetik az összesen 19 szakembert, szociális munkásokat, tapasztalati szakértőket, de emellett rengeteget is pályáznak, hogy fejlesszék a szolgáltatások infrastruktúráját.

A lelkész szerint azért működik ilyen jól ez a szociális háló, amit kiépítettek, mert a gyülekezet keze mindenhova elér. A szenvedélybetegek könnyen rejtve maradnak az önkormányzat szeme elől, de a 100 főt számláló gyülekezet tagjai mindenhol ott vannak, és könnyebben észreveszik, ha a szomszédságukban valaki zugivó vagy segítségre szorul.

Bár a szolgáltatásokat a szociális munkás irányítja elősorban, Györfi Mihályt mindenki ismeri és szereti mind Görögszálláson, mind Nyírteleken. A gyülekezeti közösség pedig időközben akkorára nőtt, hogy már két istentiszeletet is tartaniuk kell, egyet-egyet a két településen. Ugyanakkor a lelkész igyekszik fenntartani az integrációt, mindkét istentiszeletre van átjárás, és hogy a nyírteleki hívek elfogadják a cigány embereket maguk között, a lelkész gyakran kihívja őket a pulpitusra, hogy meséljék el a történetüket. Szerinte ez sokat segít az előítéletek megcáfolásában azoknál a híveknél, akiknek a romákkal szemben korábban rossz tapasztalataik voltak.