Kiutasították az országból a Balaton Soundon ápolóra támadó szlovák férfit

bűnügy
2019 július 09., 03:05
comments 79

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint három évre kiutasította az országból a siófoki járásbíróság azt a 25 éves szlovák férfit, aki a Balaton Soundon támadt rá egy ápolónőre. Az ügyészség tájékoztatása szerint a férfi a fesztiválra érkezése és sátra elfoglalása után annyi alkoholt fogyasztott, hogy ittassága miatt ellátásra szorult. A mentősök az egészségügyi sátorba vitték. Ott minden ágy foglalt volt, ezért a részeg vádlottat a földre tették, majd amikor felszabadult egy hely, oda akarták fektetni.

A férfi először együttműködést tanúsított, majd minden előzmény nélkül a neki segítő ápolónőt ököllel úgy orron ütötte, hogy a sértett a földre esett. Ezután megpróbálta elhagyni a sátrat, de a biztonságiak feltartóztatták.

A járásbíróság egy másik külföldi terhelttel szemben is jogerős ítéletet hozott. Egy 43 éves ukrán férfit utasítottak ki jogerősen 5 évre az országból, miután kocsi feltörése közben tetten érték. A vádlott egy Ukrajnában beszerzett speciális távirányítóval nyitott ki egy autót egy siófoki áruház parkolójában. Még akkor is az autóban kutatott, amikor a sértett és fia visszaért az autójához. A vádlott menekülni próbált, de a parkolóban tartózkodó biztonsági őrök és vásárlók feltartóztatták. (Via Ügyészség)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.