Ha híd van, akkor bulizunk
A kedves olvasó talán arra gyanakszik, hogy a cikk címéből hiányzik az okozati összefüggés. Jogosan; elvégre a Kwai folyón hidat verő hadifoglyok élete sem volt játék és mese, hiába fütyürésztek olyan vidáman. De azok a turisták, akik a közelmúltban Budapestre látogattak, ugyancsak jogosan gondolhatják, hogy a magyarokból a támasztópillérek látványa kihozza a partiállatot – elvégre mi más okuk lenne hidakon és hidak közelében bulizni?
A válasz egyszerű: azért, mert lehet. A múlt hétvégén tartott Budapest Pride miatt amúgy is útlezárások voltak – hát miért ne zárják le a Szabadság hidat is? Korábban is megtették már, a városlakók pedig azonnal közösségi teret rögtönöztek a helyszínen. Ami korábban szükségszerűség volt, az mostanra intézménnyé vált; idén nyáron négy hétvégén is bulizhatunk a Szabadság hídon. A Lánchíd tövében meghúzódó Pontoon pedig régóta kedvelt célpontja a helyieknek és a turistáknak: naná, elvégre ott az a fantasztikus panoráma, a budai hegyek mögött lebukó nappal, amit olyan jó egy s.r.süvegbe vagy egy pizzaszeletbe kapaszkodva bámulni. Hogy ehhez élőzene is szól, az már tényleg csak hab a tortán.
A Szabadság-híd autó- és villamospálya helyett vidám dorbézolás helyszínévé vált. Előkerültek a pokrócok, a kártyapaklik, a töményes- és üdítőitalos üvegek, a vízipipák, és persze a dobozgitárok is – hogy addig se unatkozzanak, amíg a híd végébe felállított színpadról nem szól az élőzene.
Ilyen egyébként ritkán fordult elő, a Hangfoglaló fellépői egymásnak adták a kilincset. A hipnotikus, dubos zenéktől a vadulós punkig minden szólt. A kép a Belau andalító, de dobok nélkül is ütős koncertjét örökíti meg.
Mindeközben a Pontoonnál, egy híddal arrébb egyre többen gyűltek össze egy kis sütkérezésre. De a rendezvényekben gazdag nap miatt szombat délután szokatlanul kevesen voltak; megtörtént az a ritka eset, hogy az ülőhelyek száma meghaladta a látogatókét.
Persze, aki ismerős a helyen, tudja, hogy a Pontoonnál ez legfeljebb átmeneti állapot: a környék egy tömegközlekedési csomópontokban gazdag turistalátványosság. Ez meg az a cuki kis alagút, ami a Pontoont összeköti a szomszédos Raqparttal.
Nem érdemes megfeledkezni a zene vonzerejéről sem. Szombaton és vasárnap a Shambalesa, Bálint Boldizsár, Mirmur, Tigran, Daniel Ban és Daniel Santiago váltották egymást a DJ pultban.
A bár zsebkendőnyi táncterén legfeljebb néhány tucatnyian férnek el, és a szabadtéri koncertek is igencsak bensőséges rendezvények. Viszont ilyen közelségből ritkán láthatunk koncertzenekarokat...
... már csak azért sem, mert itt a színpadi backstage maga a Duna, a budai oldal káprázatos panorámája pedig jobb látványeffekt minden színes fénynél.
Valószínűleg ez az oka, hogy itt azok is megtalálják a számításukat, akik csak szűk baráti körben akarnak meginni egy üdítőt, távol a zajtól...
... bár az idő múlásával, ahogy elkezdenek gyűlni az érdekődők, a „szűk” baráti kör fogalma egyre nehezebben értelmezhető...
... de hát ki ne szeretne lombos fák alatt, a perzselő nyárban enyhet adó Duna-parton gyönyörködni a naplementében?
Ők például másra sem vágynak. Mire a nap lebukik a hegyek mögött, és kigyulladnak a színes lámpák a bár körül, a part mindig zsúfolásig telik, de senki nem szokta úgy érezni, hogy neki ne lenne itt helye. Hiszen ha híd van, akkor bulizunk – ez szinte már törvényszerű.