A klímakatasztrófa miatti aggódás rengeteg új vállalkozásnak jelent ugródeszkát, és a komposztálható papírpohár, a fémszívószál mellett igazi bizarr ötletek is előretörnek.

Ilyenek például az alternatív temetkezési formák. Vagyis a temetkezés téves elnevezés, hiszen szó sincs föld alá ásott testekről, a hullák por és hamu helyett valami egészen mássá alakulnak át.

A rezomáció

Az eljárás évek óta ott lappang a felszín alatt, évről évre felbukkan szaklapokban, vagy bulvároldalak riogató színes rövidhírei között.

2012-ben a Magyar Temetkezés szaklapban is említették a test kémiai lebontásán alapuló rezomációt, nem épp pozitív előjellel.

"Nem többről és nem kevesebbről van szó, mint hogy az elhunytakat a „rezomáció” során speciális kemencékben szabályszerűen megfőzik 350 C° -on (180 Celsius fokon, de az eredeti források fahrenheit-ben adják meg az értéket) tömény nátrium hidroxid oldatban.

Ismerve a marólúg fehérjebontó hatását, a csontvázon kívül minden eltűnik a művelet következtében, amit az előadó majd minden második mondatában „környezetbarátnak” nevezett. Idáig az eljárás hívei csak az USA-ban találtak támogatókra, és csak remélni tudjuk, hogy Sullivan úrnak jó egészséget és sok sikert kívánva a találmányát még jó darabig nem látjuk viszont Európában." - Magyar Temetkezés 2012. október X. évfolyam 3. szám

Röviden egy lúgos, víz alapú oldatban 10 bar túlnyomáson pár óra alatt lebomlanak a szövetek, a visszamaradt puha csontot pedig könnyedén ledarálható.

Amiről hét éve még bizarr furcsaságként írtak szaklapok, azt 2019-ben a The Guardian életmód rovata már zöld temetkezési módként említi.

Miért? Mert ma mindenre rá lehet húzni a vizes lepedőt a szén-dioxid kibocsájtás megemlítésével. A sima temetkezés túl nagy területet foglal, és a testekből káros anyagok szivároghatnak a talajba (állítják a rezomációt népszerűsítők) a hamvasztás pedig tényleg maga a földsorvasztó pokol.

Egy test elégetése 400 kilogramm szén-dioxid kibocsájtását jelenti, nem beszélve a fogtömésekből, implantátumokból, egyéb emberbe drótozott fémekből légkörbe kerülő káros anyagokról.

Globális méretekben a hamvasztásokkal 6,8 millió tonna széndioxidot juttatunk a levegőbe évente, ami a teljes ÜHG-emisszió 0,2 százalékának felel meg.

Rémisztő hírek, és ha a civilizáció megmentése a cél, akkor le kell hajolnunk az apróért is.

Ezért emelkedhet egyre magasabbra az Európában feltalált, és az Egyesült Államokban továbbfejlesztett kémiai lebontás csillaga.

A módszer alapjainak szabadalmát már 1888-ban bejegyeztette Amos Herbert Hobson, de igazán száz év múlva kezdtek el vele foglalkozni a tudósok. Előkerült a kilencvenes évek kergamarha-kór válsága során, valamint több amerikai egyetemen is kísérleteztek a folyadék alapú szövetlebontással, ma pedig már 19 amerikai államban engedélyezték az emberi felhasználást is.

A száraz tényeket nézve számos előnye van folyadékká konvertálni a holtakat:

• Nincs szükség koporsóra, sírhelyre.
• A testek lebontása során semmilyen káros anyag, gáz nem kerül a környezetbe, a folyamathoz szürke vizet használnak, de abból egész sokat, testenként körülbelül egy köbmétert.
• Hétszer kevesebb energia szükséges hozzá, mint egy normál hamvasztáshoz
• Olcsóbb mint a hamvasztás

Csakhogy szeretteink elengedésének van egy spirituális oldala is. A temetés bevált módszer évezredek óta, a hamvasztás is befér a nyugati ember fejébe, porból porrá, ugyebár.

link Forrás

Az viszont, hogy az elhunyt testéből pár óra alatt olajszerű, sötét folyadék válik, amit simán leengednek a lefolyón nem épp a legjobb cégér.

Mert ez történne, de ez annyira nehezen emészthető, hogy 2017-ben a szolgáltatást rezomációval bővítő angol temetkezési vállalkozásnak egyszerűen megtagadta a helyi csatornaművek, hogy a hálózatba engedjék az elhunytak maradványait.

Ez az ellenállás azonban enyhülni fog, ahogy egyre több vállalkozó ruház be a testlebontó acéltartályokba, és ahogy egyre nagyobb reklámértéket jelent a "zöld" címke ezen a téren is.