A duplájára drágultak a luxuslakások

gazdaság
2019 augusztus 02., 04:32
comments 125

Tavaly nyáron még éppen átlépte a luxusingatlanok piacán kínált lakások négyzetméterára az egymillió forintot, most viszont már nem egy esetben a kétmillió forintot is meghaladja, írja a pénteki számában a Világgazdaság.

A lap szerint a beruházók a kedvezményes forgalmi adó kivezetése miatt kivárnak, a vevők pedig a kínálat várható szűkülése miatt nem számolnak az árak csökkenésével, ezért ennyiért kényszerülnek luxuslakást venni.

Például a rózsadombi volt SZOT-szállóból formálódó, év végére elkészülő luxustársasház lakásainak 90 százaléka minden hírverés nélkül elkelt, a vevők kevés kivétellel magyarok. A 98 lakásos luxusingatlant tavaly nyár elején még kétmillió forint alatti négyzetméteráron kezdték el értékesíteni, majd elsőként lépték át a kétmilliós lélektani határt.

A telekárak drasztikus emelkedése, a folyamatos építőipari költségnövekedés a legdrágább anyagokból és technológiával dolgozó kivitelezők önköltségét is jócskán megdobta, ami az épülő luxuslakások piacán negyedévente szabad szemmel is látható áremelkedést okoz. (via MTI).

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.