Elévülés miatt megszűnt a büntetőeljárás Meciar ellen

bűnügy
2019 augusztus 06., 12:29

Elévülés miatt megszüntették a Vladimír Meciar volt szlovák kormányfő elleni büntetőeljárást, amit hivatali visszaélés gyanújával, az úgynevezett „meciari amnesztiák” ügyében két éve indítottak ellene – közölte illetékes pozsonyi ügyészségre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Vladimír Meciar ellen 2017 júliusában indult eljárás, miután a pozsonyi parlament 3 hónappal korábban jóváhagyta az amnesztiák érvénytelenítéséről szóló – minősített többséget igénylő – törvényt, aminek a hatályát egy hónappal később az alkotmánybíróság is megerősítette.

A később „meciari amnesztia” néven a köztudatba került közkegyelmet 1998 márciusában hirdette ki az ideiglenesen elnöki jogköröket is betöltő volt miniszterelnök, aminek nyilvánvaló politikai indíttatása volt. (A Meciar-korszakról itt írtunk hosszan.) Leállították vele közvetlenül az amnesztia meghirdetése előtt megbízatása végéhez ért szlovák államfő, Michal Kovác fiának elrablása miatt indult vizsgálatot is. Néhány volt rendőrségi tisztségviselő az akkori szlovák titkosszolgálat vezetését hozta összefüggésbe az ifjabb Michal Kovác elrablásával, és hasonlóképpen vélekedett a szlovák média is. Az amnesztia miatt ennek az ügynek, és több – sokak szerint vele összefüggésben álló – alvilági gyilkosság kivizsgálását mind a mai napig nem sikerült lezárni.

Részlet a „Meciar: A hatalom vonzásában” című HBO-dokumentumfilmből.
photo_camera Részlet a „Meciar: A hatalom vonzásában” című HBO-dokumentumfilmből.

A meciari amnesztiákat érvénytelenítő, 2017 áprilisában elfogadott törvényt, az akkor még Robert Fico vezette, jelenlegi kormánykoalíció terjesztette be, nem sokkal azután, hogy egy ilyen törvény elfogadhatósága céljából kibővítették a törvényhozás erre vonatkozó jogköreit.

A törvény hatályba lépése után a szlovák bűnüldöző szervek eljárást indítottak Meciar ellen hivatali jogkörrel való visszaélés gyanúja miatt. Az eljárást alig egy hónappal később az ügy elévülésére hivatkozva felfüggesztették, majd októberben újraindították. Az eljárást idén júliusban lezártnak minősítette az ügyben eljáró pozsonyi kerületi rendőrség, aminek a döntését most hagyta jóvá az ügyészség, ezzel feltehetően véglegesen lezárva az ügyet.

Az aktív politikától évekkel ezelőtt visszavonult Vladimír Meciar pár napja egy szlovák lapnak azt mondta, új párt alapításán dolgozik. A leendő új politikai csoportosulás létrehozásának okairól azt mondta: „hiányzik a politikai palettáról az a párt, amelyik ki tudná mondani, hogy számára Szlovákia az első”. (MTI)