• Látványosan csökkennek a bukási és évismétlési számok az utóbbi időszakban.
• Sajnos nem az oktatás színvonalának vagy a tanulók teljesítményének meredek emelkedése miatt.
• A megkérdezett tanárok és intézményvezetők szerint a buktatások körüli harcokba, és az ezzel járó plusz munkába fáradtak már bele az egyre lestrapáltabb tanárok.
• Esetleg a nehezebben tanítható, hátrányos helyzetű diákok közül mentenek meg egyre többet a jövőjükért aggódó pedagógusok.
• A korai iskolaelhagyók száma a bukási statisztikák javulása ellenére nem csökken.
• Neuberger Eszter és Mizsur András írása az Abcúgon.

A pótvizsgaidőszak kezdete kapcsán írta meg egy héttel ezelőtt a Magyar Nemzet, hogy az Oktatási Hivatal statisztikái alapján látványos csökkenés történt a bukások és az évismétlések számábanaz elmúlt tanévben. A 2018/2019-es tanév második félév végén körülbelül 28 ezer olyan diák volt a közoktatásban, aki legalább egy tantárgyból elégtelen jegyet kapott, és ez 30 százalékkal kevesebb, mint a két évvel ezelőtti adat. A 2016/2017-es tanév végén ugyanis több mint 40 ezren buktak meg. (Ehhez képest már a tavalyi 2017/2018-as tanév majdnem 33 ezres bukási száma is 14 százalékos csökkenést mutatott).

Mivel a 5-12. osztályos diákság (buktatni ebben a korcsoportban lehet) száma az OH nyilvántartása szerint csak szűk ezer fővel csökkent az elmúlt két év alatt, ekkora mértékű esést a bukások számában nem lehet a gyerekszám folyamatos csökkenésével magyarázni.

De akkor mi áll a hátterében? Erről kérdeztük általános és középiskolák tanárait, intézményvezetőit, és egy érintett szülőt is.

Először is le kell szögeznünk: 5 iskola dolgozójával – legyen intézményvezető vagy egyszerű szaktanár – beszélgetve egyik intézményben sem csökkent nagy mértékben az év végi bukások száma. Mindenki stagnálásról, vagy egy-két bukással többről vagy kevesebbről számolt be az Abcúgnak. Mindegyik alanyunknak voltak azonban gondolatai azzal kapcsolatban, mi lehet az országos csökkenés oka.

Az általuk elmondottakból az látszik,

• a jobb helyzetű szülők nagyobb érdekérvényesítő képessége,
• a tanárok erősebb elköteleződése a korai iskolaelhagyás és a lemorzsolódás megakadályozására,
• de az igazán kiégett és motiválatlan tanárok fáradtsága

is közrejátszhat abban, hogy összességében kevesebb gyerek futott neki pótvizsgának a napokban, mint egy vagy két évvel ezelőtt.

“Az oktatás nyilvánvalóan nem jobb, sőt egyre rosszabb, továbbra sem 21. századi tudást adunk át. “ – magyarázta az Abcúgnak egy budapesti külvárosi gimnáziumban tanító nyelvszakos tanár. A kevesebb buktatást szerinte inkább az magyarázhatja, hogy egyes tanárok nem akarnak maguknak többlet munkát augusztus végére, és inkább egy kegyelem kettessel átengedik a tanulót.

“Egyrészt össze kell állítani a feladatsort és tételsort, másrészt az írásbeli és a szóbeli vizsgán is jelen kell lenni. Ez két napodat veszi igénybe, amikor konkrétan feladatod van a suliban, ahelyett, hogy csak bemennél, és a kollégáid nyári élménybeszámolóit hallgatnád, vagy előpakolnád és szelektálnád az év végén elcsomagolt könyveidet, dolgozataidat.”

De épp ilyen fontos tényezőnek látja azt, hogy a szülők és a diákok egyre agresszívabban lépnek fel a tanároknál, hogy meggyőzzék őket a jobb jegyről. Elmesélte, hogy egyik diákja azzal próbálta meg zsarolni, hogy kitagadja a családja, ha megbukik.  “Több hétig tartó érzelmi zsarolás volt, amiben a gyerek osztálytársai is részt vettek, de az osztályfőnök végig mellettem állt.” Olyan esetről is tud, amikor a tanárt levélben megfenyegette a diák egyik hozzátartozója: azt írta, ha megbuktatja a gyereket, annak a családja látja kárát. Végül senkit sem buktatott meg az év végén, pedig jegyeik alapján többeknél jogos lett volna.

A szülők nem a tanár pártján állnak, elsősorban őt tartják felelősnek azért, ha gyerekük bukásra áll. “A tanár torkának ugranak neki, vagy épp zokognak a fogadóórán, ha azt kell – ez is megtörtént velem.” A tanárok pedig nincsenek megfizetve annyira, hogy ezeket a plusz stresszeket bevállalják, megérti, ha valaki a könnyebb utat választja.

“Egyszerűen le vagyunk fáradva, kevesebb az energia az ilyen elkerülhető harcok megvívására.”

Hogy a szülő hozzáállása és kapacitásai tényleg mennyire meghatározzák, hogy egy bukásközeli helyzetből hogyan jön ki egy diák, azt egy lapunknak nyilatkozó szülő, Ágnes példája mutatja. Ágnes eleve 9. osztályos fia osztályfőnökétől tudta meg, hogy a srác két tárgyból, franciából és fizikából is bukásra áll egy jónak számító fővárosi, művészeti profilú gimnáziumban. Ez még márciusban-áprilisban történt, még időben ahhoz, hogy a fiú – szülői segítséggel – rákapcsolhasson, és plusz munkával jobb jegyeket szerezhessen, felhúzza az átlagát.

De ehhez kellett, hogy a család a zsebébe nyúljon. Bár fizikából családon belül meg tudták oldani a korrepetálást, franciából külön nyelvtanárhoz járatták a fiukat.

“Abban nem vagyok biztos, hogy ez ment volna anélkül, hogy kifizessük a plusz franciatanárt” – magyarázta Ágnes, aki tudatában van annak, hogy más diákoknál jobb eséllyel indult a gyerekük ebben a helyzetben.

Abban a kelet-magyarországi kisvárosban, ahol általános iskolát vezet következő interjúalanyunk, a jobb anyagi helyzetű szülők gyerekei a városban működő egyházi iskolába tömörülnek. Az állami iskolában az országos átlagnál több hátrányos helyzetű diák tanul, akiknek nem lehetőség a fizetett különóra. Sem akkor, ha bukást kéne megelőzni, sem akkor, ha pótvizsgára kéne felkészülni.

“Ezért igyekszünk még idejében megfogni a diákokat. Nekünk április végén kötelezően ki kell értesíteni azokat, akik nem érik el a kettest bármelyik tantárgyból, és a gyerekanyagunkból adódóan ez többször előfordul.” Ilyenkor tehát a korrepetálási lehetőséget az iskolának kell biztosítania. “Tanulószobán, délutánonként adunk erre lehetőséget” – mondta az intézményvezető, aki mindig csupán a matematikai átlag alapján dönti el, hogy megbuktatja vagy kettessel átengedi-e egy tanulóját. “De törekszem arra, hogy év végére ne kerüljek abba a helyzetbe, hogy bárkit is buktatnom kell.

Az igazgató azért nem híve a buktatásnak, mert tudja, ez több diákjánál könnyen ahhoz vezethet, hogy még a nyolc osztály elvégzése előtt kihullanak az iskolából.

Ha egy diák nem 6, hanem mondjuk csak 7 évesen kezdte az iskolát, akkor elég két évismétlés, hogy 16 éves korára, mire eléri a tankötelezettségi kor határát, még csak hetedik osztályos legyen. Márpedig olyan családokban, ahol a szülők nem feltétlenül a tanulás felé nyomják a gyereket, ráadásul rászorulnak minden keresetre, és még munkalehetőség is van a környéken, a gyerek, amint lehet, el fogja hagyni az iskolát. És ilyenkor nagyon fontos, hogy legalább a nyolc osztályuk meglegyen, enélkül ugyanis még betanított gyári munkára sem vesznek fel manapság senkit.

Hasonlóan gondolkozik a főleg roma gyerekeket tanító, szintén Kelet-Magyarországon működő általános iskola igazgatója is. Ő arról mesélt az Abcúgnak, hogy az osztályozó értekezleten, amin elvileg csak a magatartás és a szorgalom jegyeket beszélné meg közösen a tantestület, a bukásra álló diákokról külön beszélgetnek. Igyekeznek úgy meghozni a buktatásról szóló döntéseket, hogy a tanulónak lehetőleg ne kelljen évet ismételnie.

De van példa az ellenkezőjére is.  Egy budapesti tanárnő, aki egy 8. kerületi gettóiskolában dolgozott végig két tanévet franciatanárként, mielőtt az idei végén otthagyta az iskolát, tömeges buktatásokról számol be. “Volt osztály, ahol 22 gyerekből 19 megbukott valamilyen tárgyból, és évismétlések is akadnak bőven. Ez ebben a közegben teljesen természetes a tanároknak, és a diákoknak sem ciki” – mesélt tapasztalatairól az Abcúgnak Anna.

Ő maga nyelvtanárként sohasem buktatott a két év alatt, mert szerinte abban a közegben, ahol tanított, ez pedagógiailag szinte teljesen haszontalan lett volna, és az általános iskola befejezésének lehetőségét venné el sok gyerektől. De van olyan tanár barátnője, aki egy másik fővárosi rossz hírű iskolában tanít, mégsem ért egyet a válogatás nélküli kegyelemkettes-osztogatással. Mondván, nulla tudás nélkül felsőbb és felsőbb osztályokba lökdösni sincs értelme a gyerekeket.

Egy budapesti általános iskolában dolgozó tanár forrásunk arra figyelmeztet, hogy ugyan a bukások és évismétlések számának változásával úgy tűnhet, csökkent a lemorzsolódással veszélyeztetett diákok száma is, a korai iskolaelhagyók aránya a fiatalok körében azonban nem akar mozdulni. Jelenleg is 12 százalék körül van, holott Magyarország vállalta, hogy 2020-ig tíz százalék alá csökkenti ezt az arányszámot.

A pesti tanár szerint két magyarázata van a jelenségnek. “Azok az iskolák, amik erős, nagy presztízsű intézményeknek szeretnének látszódni, megpróbálják elkerülni, hogy bukások egyáltalán előforduljanak az év végén, de ezzel nincsenek is különösebb nehézségeik, hiszen a tanulók eleve a négyes-ötös érdemjegyre hajtanak.”

“Azokban az iskolákban viszont, ahol több a nehezebben tanítható, hátrányos helyzetű gyerek, annyira kiégtek, elfáradtak a tanárok, hogy a bukásra állókat inkább átengedik, csak ne kelljen pótvizsgáztatniuk”

– magyarázta tovább a tanár, majd hozzátette: sokszor az intézményvezetőnek is hatása lehet arra, milyen irányt vegyen a buktatási gyakorlat.

Úgy van vele, “egy bukás a tanár bukása is”, mert azt jelenti, hogy “én egy év alatt nem tudtam kihozni a gyerekből a kettest”. Ezért próbálja, amennyire csak lehet, még tanév közben megadni a javítási lehetőséget a diákjainak. De hangsúlyozta, a dolga akkor a legkönnyebb, ha “a pedagógus-diák-szülő hármas között jó és állandó a kommunikáció”.

A megkérdezett tanárokat és intézményvezetőket kérdeztük arról is, mit szólnak hozzá, hogy az említett matek-történelem-magyar irodalom hármas mellett készségtárgyak: a testnevelés, az ének-zene és a technika is feltűnnek a bukásveszélyes tárgyak között. Az idei tanév végén 2,5 ezer diák testnevelésből, csaknem ezer énekből, 738 pedig technikából bukott.

A legtöbbjük azonban egyáltalán nem lepődött meg ezen.

“Amíg az olyan tárgyakból, mint az ének-zene vagy a testnevelés jegyet kell szerezni, és meghatározott, hogy mit kell csinálni, addig ez lesz. A diákok egy részének tetszeni fog, egy részének nem” – magyarázta egyik tanár interjúalanyunk, aki korábban ének-zenét is tanított egy szakközépiskolában. Szerinte, és a többi megkérdezett pedagógus szerint is a készségtárgyakból bukók egyszerűen nem voltak hajlandóak végrehajtani a jegyszerzéshez szükséges feladatokat, a tanáraik pedig nem törekedtek arra, hogy valamivel mégis jegyhez segítsék őket, másféleképpen értékeljék a teljesítményüket.

Eszerint a tanár szerint nonszensz, hogy a hazai oktatási rendszerben még nem választható órákként jelennek meg a készségtárgyak.

“Hogy a szigorú keretek között működő poroszos oktatási rendszer mennyire nem kedvez a diákoknak, az ezen a területen mutatkozik meg a legjobban.”