Lézerirányzékos vadászpuskát fogott egy férfi Miskolcon három ellenzéki aktivistára, állítják az érintettek

bűnügy
2019 szeptember 05., 11:46
comments 292

Az induló önkormányzati választási kampány eddigi legforróbb pillanatai zajlottak augusztus 29-én hajnali kettő tájban egy miskolci utcán. 

photo_camera A helyszín

Mint azt Mokrai Mihálytól, a „Velünk a város” néven induló egyesült helyi ellenzék jelöltjétől és kampányuk közjogi felelősétől megtudtuk, a VV három aktivistája azon az éjszakán engedéllyel plakátokat rögzített köztéri villanyoszlopokra. A Velünk a város választókerületi jelöltjének, Cseléné Figula Edinának rakták fel éppen a poszterét az Erkel Ferenc utca 80-as számú ház előtt, amikor az épületből kijött egy férfi, fegyverrel a kezében. Nem is akármilyennel: Mokrai elmondása szerint egy kétcsövű, lézeres irányzékkal felszerelt fegyverről volt szó. A férfi a fegyvert az aktivisták vallomása szerint – az ügyben ugyanis a VV feljelentést tett és el is indult a nyomozás – végig rájuk szegezte, így a megfélemlítő lézerpötty is a mellkasukon táncolt. 

A vadászfegyver meg volt töltve és ki volt reteszelve – állítja Mokrai. Kérdésemre, hogy ezt honnan tudják ilyen biztosan, azt felelte, hogy a három érintett aktivista egyike egy volt katonatiszt, a fenyegető fickó pedig, miután csökkent a feszültség, megtörte a fegyver csövét.

Mokraiék tudomása szerint a fenyegetőző engedéllyel rendelkező vadász. Ez olyan szempontból is érdekes, illetve furcsa, hogy a magyar törvények szerint vadászpuskára eleve tilos lézeres irányzékot szerelni. 

Mokrai Mihály többször is kihangsúlyozta, hogy a férfi nem politikai okokból fenyegette meg az aktivistákat, hanem azért, mert állítása szerint már többször is feltörték a ház előtt parkoló teherautóját, és most is azt hitte, hogy azt jöttek kirabolni. Miután ellenőrizte, hogy a jármű érintetlen, csökkent a feszültség és már nem célzott az aktivistákra. A VV az eset utáni napon feljelentést tett, a nyomozás pedig azonnal elindult: a három aktivistát már aznap kihallgatták.

(via Északhírnök)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.