45 évet kapott az apa, aki hét éven át erőszakolta és kínozta a lányát, akinek 2500 személyisége van

bűnügy
2019 szeptember 06., 08:26
comments 191

Jeni Haynes-t négy éves kora óta rendszeresen megerőszakolta és kínozta a saját apja. Az állandó szenvedést képtelen volt elviselni, személyisége meghasadt, és újabb és újabb személyiségei születtek, akik segítették a túlélésben. Ma már 2500 személyisége van, ezek közül hat beszélt a Sydney-i bíróságon az éveken át tartó tortúra részleteiről. Bár Haynes már 10 évvel ezelőtt feljelentést tett apja ellen, az ügyben csak most született ítélet. Az apát, a most 74 éves Richard Haynes-t végül 45 év börtönre ítélték. Az ausztrál rendőrség szerint Jeni Haynes esete a legsúlyosabb gyermekbántalmazási ügy, amit valaha láttak. 

Jeni Haynes családja 1974-ben költözött a London környéki Bexleyheath-ből Ausztráliába. Jeni még csak négyéves volt, de az apja már ekkor is molesztálta. Sydney-ben aztán még súlyosabb lett a helyzet; Richard Haynes napi szinten zaklatta és bántalmazta. „Apám pontosan eltervezte előre az abúzust. Szándékosan csinálta és minden percét élvezte” - mondta Jeni a bíróságon májusi tanúvallomásában. A nő egyúttal lemondott az áldozatnak járó meg nem nevesítés jogáról is, csak hogy az apja is beazonosítható legyen. 

„Hallotta, hogy könyörgök, hogy hagyja abba, látta a fájdalmam és a rettegést, amit kiváltott belőlem, látta a vért és a sérüléseimet, amiket ő okozott. És másnap újra úgy döntött, hogy megteszi.

Jeni Haynes 1975-ben
photo_camera Jeni Haynes 1975-ben Fotó: Jeni Haynes

Az apja sikeresen elhitette vele azt is, hogy olvasni tudja a gondolatait, és azzal fenyegette, ha csak gondolni merészel azokra a dolgokra, amiket vele tesz, megöli az anyját és a testvéreit. „A belső világom apa teljesen megszállta. A saját fejemben sem éreztem magam biztonságban. Már azon se tudtam gondolkodni, mi történik velem, nem tudtam következtetéseket se levonni belőle” - mesélte a BBC riporterének Jeni. Félt, hogy apja tényleg a fejébe lát, ezért gondolatait dalszövegekbe csomagolva próbálta elrejteni.

Hogy minimalizálja a lebukás esélyeit, Richard Haynes ahogy csak tudta, korlátozta Jeni társasági életét. A kislány megtanult csendben lenni és meghúzni magát, mert ha túlságosan „láthatóvá” vált, büntetésre számíthatott. Ilyen volt például, amikor az úszóedzője megkereste az apát azzal, hogy Jeni tehetséges, és bátorítani kéne.
Jeni sérüléseit, melyeket a szexuális erőszak és a bántalmazások következtében szerzett, soha nem látta el orvos, így azok maradandó sérülésekké váltak. A most 49 éves Jeni szeme, állkapcsa, a belei és más szervei is visszafordíthatatlan károsodásokat szenvedtek. A bántalmazások Jeni 11 éves koráig tartottak, amikor a család visszaköltözött Nagy-Britanniába. Nem sokkal később, 1984-ben a szülei elváltak. Jeni szerint a bántalmazásokról senki sem tudott, a saját anyja sem.

Jeni állapota, a többszörös személyiség (Multiple Personality Disorder, azaz
disszociatív identitászavar) az abúzus évei alatt alakult ki. Egyszerűen képtelen volt elviselni a szenvedést, és ezt a módját választotta a túlélésnek. A betegség létezését sokáig nem fogadták el, azokat, akik azt állították, hogy több személyiség él bennük, tévesen más mentális betegségekkel diagnosztizáltak, vagy egész egyszerűen hazugnak nevezték őket.
Mára Jeni állapota elfogadottá vált, és az is kiderült, hogy leggyakrabban gyerekkorban és olyan helyzetben alakul ki, mint amilyenben Jeni is volt; folyamatos, éveken át tartó, különlegesen kegyetlen bántalmazás következtében. A gyerek sehol sem érzi magát biztonságban, így aztán bizonyos helyzetekben egyszerűen „átadja a helyét” egy másik személyiségének, aki képes azt kezelni. „A disszociatív identitászavar valóban egy túlélési stratégia” - mondta a BBC-nek Dr. Pam Stavropoulos, a gyermekkori traumák szakértője.

Richard Haynes, Jeni és testvérei
photo_camera Richard Haynes, Jeni és testvérei Fotó: Jeni Haynes

„Ez egy nagyon kifinomult és extrémnek tartott módszer. De ne feledjük, ez egy válasz arra a szélsőséges abúzusra és traumára, amin a gyerek keresztülmegy” - mondta a szakértő.
Minél korábban kezdődik a trauma és minél durvább az abúzus, annál valószínűbb, hogy a gyerek disszociációval próbálja elviselni a helyzetet, ami aztán a többszörös személyiség kialakulásához vezet.

Jeni első személyisége Symphony volt, egy négyéves kislány. Ő volt az, aki elsőként „átvállalta” Jeni szenvedéseit, amikor apja bántalmazta. Ahogy teltek az évek, Symphony újabb és személyiségeket kreált, akik már őt segítették, és mindegyikük saját szerepet kapott Jeni túlélési stratégiájában.

A BBC újságírója beszélgetésük közben maga is szemtanúja volt egy olyan pillanatnak, amikor az egyik személyiség átvette Jeni helyét. Azt írja, nagyjából másfél órája beszélgettek, amikor megtörtént. Jeni előre figyelmeztette az újságírót, hogy valószínűleg lesz ilyen, és lesz előjele is. Volt is, mielőtt az egyik személyiség megjelent, Jeni nagyon nehezen artikulált, majd hirtelen, vékony, magas, kislányos hangon megszólalt: „Helló, Symphony vagyok. Jeni bajba került, majd én elmesélek neked mindent, ha nem bánod. Azt csináltam, hogy amikor apu abuzált, mindent eltüntettem, amit értékesnek tartottam magamban, minden fontosat és kedveset, így amikor bántott, nem egy gondolkodó emberi lényt bántalmazott”.

Márciusban Jeni engedélyt kapott, hogy hat különböző személyisége is tanúskodhasson a bíróságon. Amennyire tudni lehet, ilyen eddig soha nem történt, nemcsak Ausztráliában, de a világon sem. A tárgyaláson nem volt esküdtszék, csak egy bíró, az ügyvédek ugyanis túlságosan felkavarónak találták az esetet.

Richard Haynest eredetileg 367 vádpontban akarták elítélni, ezek között volt számtalan nemi erőszak, kiskorú ellen elkövetett szexuális visszaélés és szodómia is. Jenit a személyiségek abban segítették, hogy azokat az emlékeket is fel tudja idézni, melyeket segítségükkel korábban eltemetett magában. „Többszörös személyiséggel élő emberként az emlékeim olyan frissek és épek, mint aznap, amikor keletkeztek” - mondta Jeni a BBC-nek, majd többes számra váltott: „Az emlékeink megdermedtek az időben - ha szükségem van rájuk, csak megyek és előszedem őket”.
Symphony a tárgyaláson rettenetes részletesen mesélt arról a hét évről, amikor át kellett élnie a kínzásokat. Muscles, Jen egy másik személyisége, egy termetes tinédzser a verésekről, míg Linda, egy elegáns fiatal nő Jeni iskolás éveiről és társkapcsolatairól beszélt. Symphony vallomása már két és fél órája tartott, amikor Richard Haynes - a tárgyalás második napján - megváltoztatta vallomását, és 25 vádpontban ismerte el bűnösségét. „A legborzalmasabbakban” - mondta Jeni az újságírónak. Ezekhez több tucat vádpont társult, ahogy közeledett az ítélethirdetés.

Jeni először 2009-ben jelentette az abúzust. Ezután még tíz évbe tellett, hogy a rendőrségi nyomozástól eljussanak Richard Haynes bebörtönzéséig. Nagy-Britanniától kellett kérni a férf kiadatását, ami meg is történt 2017-ben. A férfi akkor éppen hét éves börtönbüntetését töltötte egy másik bűncselekményért.

Jeni évtizedeken át nem kapott semmilyen segítséget, hogy feldolgozza a vele történteket. Azt mondta, a tanácsadók és terapeuták elfordultak tőle, mert nem hittek neki, vagy mert annyira traumatizálta őket, hogy nem tudtak mit kezdeni vele.

Annak ellenére, hogy ma már széles körben elfogadott, bizonyítékokkal alátámasztott diagnózis a többszörös személyiség, sokan mégis kétségbe vonják létezését, még az orvosok között is. Dr. Stavropoulos szerint sokan egyszerűen képtelenek, vagy nem akarják elhinni, hogy olyan szörnyűségek történhetnek gyerekekkel, mint amik Jennel történtek. „Ezért is olyan fontos ügy ez, mert szélesebb körben hívja fel a figyelmet erre a ritka állapotra - mondta.

Jeni Haynes napjainkban
photo_camera Jeni Haynes napjainkban Fotó: Jeni Haynes

Jeni azt mondja, betegsége megmentette az életét és a lelkét is. Ugyanakkor a betegség és az azt kiváltó trauma meg is keményítette. Élete nagy részét tanulással töltötte, jogot és filozófiát hallgatott, de állapota miatt nem tudott teljes állásban dolgozni. Az anyjával él, aki - mióta megtudta, mit tett vele az apja - a legnagyobb támasza lett, de mindketten kénytelenek a nyugdíjukból és segélyeikből megélni.

Jeni vallomásában azt mondta, ő és személyiségei „azzal töltöttük az egész életünket, hogy résen voltunk, mindig készentlétben. El kell rejtenünk a többszörösségünket, és igyekeznünk kell konzisztenciát teremteni a viselkedésünkben, a hozzáállásunkban, a beszélgetéseinkben, ami sokszor lehetetlen. 2500 különféle hangot, véleményt és attitűdöt nagyon nehéz kezelni. „Nem kellett volna így élnem. Félreértés ne essék, apa okozta a többszörös személyiséget nálam” - mondta Jeni. A tárgyaláson alig pár méterre ült apjától, amikor azt 45 év börtönre ítélték. A nem túl jó egészségügyi állapotban lévő férfinak legalább 33 évet le kell töltenie, így biztos, hogy a börtönben fog meghalni. A bíró, Sarah Huggett azt mondta, lehetetlen olyan ítéletet hozni, ami tükrözi a férfi tetteinek súlyát.

„Szenvedélyesen szeretném elmondani a történetem” - mondta Jeni a BBC-nek ítélethirdetés előtt. „Azt akarom, hogy a tíz évnyi küzdelmem, amit az igazamért vívtam, szó szerint tépje fel az utat azok előtt, akik utánam következnek. Ha abúzus következtében kialakult többszörös személyiséggel küzdesz, végre neked is igazságot lehet szolgáltatni. Bemehetsz a rendőrségre, elmondod, és hisznek neked. A diagnózisod már nem akadályoz meg abban, hogy az igazadért küzdj”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.