A bíróságon kapta vissza földjét a bábonymegyeri gazda, akitől jogsértően vette el azt a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet

politika
2019 szeptember 11., 07:30
comments 102

A Népszava számolt be a somogyi gazda, Paksi István esetéről: a férfi kedden pert nyert a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet ellen, miután elvették a földjét, majd gyorsan túl is adtak rajta. 

A 61 éves bábonymegyeri gazdának a lap cikke szerint az egészsége, a családja és a vagyona is ráment a pereskedésre. Végül a másodfokú bíróság mondta ki, hogy jogellenesen vette tőle és társaitól földjüket az állam, amely aztán tovább is adta azt a F'öldet a gazdáknak' program keretében több mint tízmillió forintért.

Paksi és tíz társa 1993 óta gazdálkodott egy nyolc hektáros területen Bábonymegyer szomszédságában, a földdarabot még a Pélpusztai Állami Gazdaság privatizációjánál kapták meg. 

Mint a cikk felidézi, a kárpótlási törvény szerint bizonyos idő elteltével minden dolgozó jogosult lett egy meghatározott nagyságú területre a gazdaságból, és a bábonyiaknak fejenként 20 aranykoronányi földet ajánlottak fel. Akkor fel is mérték a területet, és a gazdák úgy művelhették a földeket, hogy közben úgy tudták, az állami gazdaság bejegyeztette azokat a nevükre. De közel 20 év után kiderült, hogy ez nem történt meg: ekkor az állam felszólította őket arra, hogy hagyjanak fel a munkával, a terület ugyanis az államé. 

A gazdák próbáltak tiltakozni a különféle hivataloknál, de nem jutottak semmire. Majd pedig jött a Földet a gazdáknak program, amikor kiderült, hogy az ő területüket is licitre bocsájtja a Nemzeti Földalapkezelő. A gazdák tiltakozni kezdtek, még trágyát is borítottak a kaposvári kormányhivatal elé, de nem mentek sokra: egy helybéli gazda több mint tízmillió forintért megvette a területet.

Paksi István végül pert indított az állam ellen. Azért csak ő, mert a többieknek nem volt pénze a pereskedésre. A Népszava cikke szerint ő is csak azért, mert olyan rossz anyagi helyzetben volt, hogy illetékmentességet kapott. 

2017 nyarán első fokon nyert, a siófoki bíróság kimondta, hogy kérdéses területhez jogszerűen jutott hozzá, és ez önhibáján kívül nem került a nevére. Másodfokon a Kaposvári Törvényszék viszont megváltoztatta az ítéletet, és az állam tulajdonjogát ismerte el. Az ügy végül a Kúria elé került, ahol új másodfokú eljárást rendeltek el, mert a bíróság szerint ugyanis a kárpótlási törvényből eredő jog felülírja a hatósági határozatot, vagyis azt, hogy a gazdáknak hitelt érdemlően, papírokkal kell igazolniuk, megkapták a területet. 

Az új másodfokú eljárás pedig elfogadta a gazdák érvelését, és kimondta: a közel egyhektáros birtok Paksi István tulajdona. Mint a cikk írja, egyúttal elutasította a területet az árverésen megvásárló gazda érvelését, amely szerint ő jóhiszeműen vette meg a nyolc hektárt, ugyanis nem tudott róla, hogy az jogvita tárgya. A bíróság szerint ugyanis legkésőbb az árverés előtti demonstráción biztosan meg kellett tudnia, hogy valami nincs rendben a területtel. 

Paksi győzelme után a többi gazda is jelezte, hogy eljárást indítanak az állam ellen. Az új tulajdonos pedig feltehetően az államot perelheti majd, kártalanításért. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.