Ki az a Greta Thunberg?

Greta Thunberg egyesek szemében az új Szent Johanna, aki egyedül vette föl a harcot a Föld elpusztítóival, és most iskolasztrájkolókból, tudósokból és zöldekből verbuválja szent seregét, mások szemében viszont ő az újjászületett, vérszürcsölő Báthory Erzsébet, a nemzetállamok sorosista–komcsi elpusztítója. Szerencsére a napokban megjelent a részben általa írt családtörténet (és vészkiáltás), az „Ég a házunk” – a másik három szerző az édesanyja, az édesapja és a húga. A könyv kendőzetlenül, sokszor az önkínzásig őszinte, rengeteg mindet megtudhatunk belőle nemcsak a klímakrízisről, hanem az Asperger-szindrómáról, viselkedészavaros gyerekekről, karrierről és lemondásról, a modern élet kuszaságáról és bonyolultságáról.

1. A családban már van egy Nobel-díjas

Greta Thunberget sokan emlegetik, mint békedíj esélyest, ám ezt kevesen tudják, hogy a család már büszkélkedhet egy Nobel-díjassal: Svante Arrhenius (1859­–1927) a kémiait kapta meg 1903-ban „az elektrolitikus disszociáció elméletének kidolgozásáért.” Ami viszont még érdekesebb (elnézést kérünk az elektrolitikus disszociáció rajongóitól): Arrhenius az elsők között vizsgálta a szén-dioxid légkörbeli koncentrációjának hatását az éghajlatra – magyarul az üvegházhatást. Greta édesapja a neves ős után kapta a Svante keresztnevet – bár elterjedt, hogy az öreg Svante Greta ükapja, a rokonság valójában igen távoli.

Részlet a könyvből:

„Svante [Greta apja] sétálgat és olvassa a telefonján, hogy Svante Arrhenius hőmérséklet-növekedésre vonatkozó számításai az 1896-ban megjelent Über den Einfluss des atmosfärischen Kohlensäuregehalts auf die Temperatur der Erdoberfläche című könyvében elég jól egybevág azzal, amit ma, 122 év múlva tudunk. Sőt, nagyon is jól egybevág. Ami viszont nem annyira vág egybe, az az időperspektíva. Arrhenius számításai szerint 2000 (kétezer!) évre lett volna szükség ahhoz, hogy a légkör szén-dioxid-tartalma elérje azt a szintet, amelyet ma mérünk. Ő természetesen még nem tudhatta, hogy az elkövetkező generációk azzal a fosszilis tüzelővel adagolják túl magukat, amely talán jobb lett volna, ha a földben marad.”

Ebben a videóban angolul (erős német vagy svéd) akcentussal magyarázza el valaki Arrhenius és más korabeli tudósok felfedezéseit az üvegházhatásról: 

2. Édesanyja világhírű operaénekes, és egyszer Svédországot is képviselte az Eurovíziós Dalfesztiválon

Malena Ernman, Greta édesanyja világhírű mezzoszoprán, 1997 óta énekel fontosabb szerepekben, a világ szinte valamennyi operaházában és koncerttermében fellépett, de néhány éve visszavonult, hogy lányainak segítsen (Greta húga, Beata, anyjához hasonlóan tökéletes zenei hallással rendelkezik, mostanában építi énekesi karrierjét – van rá ideje, hiszen még csak 13 éves). Az anyuka nem megy a szomszédba egy kis lazaságért: 2009-ben kilépett az operaházak elit világából egy szám erejéig, és azzal lendülettel meg is nyerte az Eurovíziós Dalfesztivál svéd döntőjét, de a moszkvai „nagydöntőben” nem ért el jó helyezést. Talán ezért (részlet a könyvből): „A finálé előtt alig néhány órával Pride-felvonulást tartottak Moszkva utcáin. Épp elkezdődött volna a főpróba, amikor elterjedt a hír, hogy az orosz rendőrség félbeszakította a felvonulást, és mintegy nyolcan részvevőt letartóztatott. Mindenki tudta. A színfalak mögött másról sem volt szó. – A felvonulás megrontja a társadalom erkölcsét – közölték a felelős hivatalnokok. A mi közönségünket hurcolták el erőszakkal az aréna elől, és természetes volt számomra, hogy kimondjam azt, hogy őket támogatom, az orosz hatóságokat viszont gyűlölöm. – Shame on you, Russia – mondtam, és magamban arra gondoltam, hogy csak nem játszunk végig egy szórakoztató programot, amikor a publikum egy része ugyanakkor letartóztatásban van, mert kiálltak az alapvető emberi jogokért? De természetesen végigjátszottuk. Végül kiderült, hogy csak én és a spanyol résztvevő fejezte ki szolidaritását a letartóztatott hódolóinkkal. – No politics in Eurovision – mondták valamennyien. Mintha az a jog, hogy azt szerethessük, akit szeretünk, politikai kérdés lenne. A zsűri a spanyol versenyzőt az utolsó helyre helyezte, engem hátulról a harmadiknak. – Vigyázz, hogy ne látszódjon rajtad szomorúság – mondta mindenki. – Csak akkor kezdj el sírni, ha a busz már kijutott a fotósok látköréből.”

Itt látható az eurovíziós dal:

Aki inkább az operaénekes Malenára kíváncsi, annak itt van Händel Serse (Xerxész) című operájából az „Ombra mai fu” ária:

3. Édesapja színész, aki önként lemondott a karrierjéről

Greta édesapja, Svante Thunberg színészként dolgozott korábban (az ő apja szintén színész volt), és önként lemondott a karrierjéről, hogy feleségét segítse. A könyvben ezt így írja le Malena: 

„Amikor megtudtam, hogy gyermeket várok, első gyermekünket, Gretát, Svante három színházban dolgozott: Östgötateatern, Riksteatern és Orionteatern. Egyszerre. Nekem többéves szerződésem volt különböző európai operaházakkal. Egymástól ezer kilométer távolságra, telefonon keresztül próbáltuk megvitatni, hogyan tudnánk kialakítani magunknak egy új, működő életet.

– Te a világ egyik legjobb énekese vagy – mondta Svante. – Ezt már legalább tíz különböző újságban olvastam. Én meg mondjuk másodhegedűs vagyok a svéd színházi életben. És különben is, a francba, sokkal-sokkal többet keresel nálamnál.

– Nálam.

– Szóval, a francba, sokkal többet keresel nálam.

A becsület kedvéért kicsit tiltakoztam, de a döntés megszületett. Svante az utolsó előadás után átrepült hozzám Berlinbe.

Másnap megszólalt a telefonja. Felvette, kiment a Friedrichstrasséra néző erkélyünkre, és néhány percig beszélt valakivel. Május vége volt, máris nyomasztó nyári hőség. Alig fél éve éltünk együtt.

– Hát ez jellemző – mondta nevetve, amikor letette a telefont.

– Ki volt az?

– Erik Haag és még valaki. A múlt héten ott voltak az Orionban, és látták az előadást.

Svante Helena af Sandeberggel játszott Irvine Welsh, a Trainspotting szerzőjének egy darabjában, minden szereplő drogozott, és a hullákat háztartási fóliába tekerték.

– Dugj meg! – kiáltotta szerepe szerint hetente többször is Helena Svanténak, amióta csak ment a darab.

Rettenetesen féltékeny voltam.

– Valami kabarét csinálnak a Svéd Rádióban, és a látottak alapján elég humorosnak tartottak. Tulajdonképp azt kérdezték, hogy nem akarnék-e részt venni benne, próbaképp. Hát ez az a tipikus beszélgetés, amire az ember egész életében várt…

– És mit válaszoltál? Ezt meg kell próbálnod! – néztem rá kimeresztett szemekkel.

– Azt válaszoltam, hogy a barátnőmnél vagyok, aki gyermeket vár, és épp külföldön dolgozik. 

És most ő nézett rám kimeresztett szemekkel.

– Nemet mondtál?

– Igen. Ennek így kell lennie. Együtt kell csinálnunk, különben sosem fog működni.

És így lett.”

4. Asperger-szindrómás

Greta Asperger-szindrómás, a húga viszont ADHD-s – a könyvből az is kiderül, hogy még a magyarnál ezerszer fejletteb jóléti állam, a svéd is milyen rugalmatlanul áll hozzá ezekhez a problémákhoz, és milyen elképesztő feladat két ilyen gyereket felnevelni. 

„– Figyeljetek, ez a kedvencem! – kiált fel kacagva Greta. – „Ha azt akarják, hogy ne repüljünk többet, akkor jobb vonatközlekedésre van szükségünk.” Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy már maga a gondolat is elviselhetetlen, hogy a vonatok esetleg késhetnek, ezért inkább tönkretesszük az eljövendő generációk életfeltételeit, mintsem kitegyük magunkat a késés kockázatának.

Greta egy ideig hallgat, tekintetével követi a kutyánkat, Roxyt, majd folytatja.

– Mindenki annyira hozzászokott már ahhoz, hogy minden alkalmazkodjon az ő igényeihez. Az emberek olyanok, mint az elkényeztetett kisgyerekek. Tudom, hogy mi, akiknek Asperger-szindrómája van, nem vagyunk képesek felfogni az iróniát. Ez állt abban a kézikönyvben, amit a hozzám hasonlókról írtak, de azt hiszem, hogy az iróniát nem lehetne ennél sokkal jobban leírni.”

5. Majdnem éhen halt

Greta, amikor az iskolában először hallott az élővilág pusztulásáról, a globális felmelegedésről és a hasonló problémákról, olyan mély depresszióba esett, hogy képtelen volt enni. Korábban sem volt egyszerű élete, mert sokat csúfolták, de ez majdnem az életébe került.

„November közepén nagy megbeszélésre kerül sor a Gyermekpszichiátrián, a Stockholmi Evészavar Központból is ott vannak hárman. Greta némán ül. Mint mindig. Én sírok. Mint mindig. – Ha semmi változás nem történik a hétvégén, akkor be kell fektetnünk téged a kórházba – mondja neki az orvos. A kijárat felé tartva Greta megáll, és azt mondja: – Újra akarok enni. – Ha hazaértünk, kapsz egy banánt – mondja gyorsan Svante. – Nem, én rendesen akarok enni, mint bárki más. – Mindhárman sírva fakadunk. Hazamegyünk, és Greta megeszik egy egész zöldalmát. De többet nem bír enni, kiderül, hogy nehezebb elkezdeni újra enni, mint ahogy azt képzeltük.

Greta elszomorodik, de nem esik pánikba. Ő már döntött, így tovább próbálkozunk, és végül találunk egy keskeny ösvényt, ami kivezet a sűrű bozótosból. Óvatos, tapogatózó lépésekkel próbálkozunk, és működik. Gretát már elbírja a lába. Lassan haladunk előre. Van rizs, avokádó, kalciumtabletta, banán és idő. Rászánjuk az időt. Végtelen időt. Egy banán: 25 perc. Egy avokádó 25 gramm rizzsel: 30 perc. Újabb két hónap múlva nemcsak a súlycsökkenés áll meg – hanem a folyamat meg is fordul, és Gréta súlya lassan, óvatosan, felfelé kúszik. A listára felkerül a lazac és a burgonyagombóc is.”

6. Egyedül kezdte a sztrájkot, de már másnap csatlakoztak hozzá

„2018. augusztus 20-án reggel Greta egy órával korábban kel, mint egy átlagos hétköznap vagy iskolai napon tette volna. Megreggelizik. Összepakolja az iskolatáskáját. Belerakja a tankönyveit, az ebédes dobozát, az evőeszközét, a vizesüveget, az ülőkét és egy tartalék pulóvert. Kinyomtatott száz röpcédulát az éghajlatváltozási és a fenntarthatósági válságról különböző adatokkal és forráshivatkozásokkal. A szöveg 5303 karakter, szóközökkel. A lapok másik oldalán nagyméretű fekete betűkkel ez áll:

Mi, gyerekek, legtöbbször nem azt tesszük,

amit mondtok nekünk.

Mi azt tesszük, amit ti.

És mivel ti, felnőttek, fütyültök az én jövőmre,

hát akkor én is fütyülök rátok.

Greta vagyok, 9.-be járok.

A választások napjáig iskolasztrájkot

folytatok a klíma védelmében.

Kihozza fehér biciklijét a garázsból. Szinte még sosem használta. Az elmúlt négy évben nem volt sem kedve, sem energiája arra, hogy önállóan elmenjen valahova. És még kevésbé arra, hogy csak úgy a biciklizés kedvéért biciklizzen. Felül, egy pillantást vet maga mögé a járdán, majd gurulni kezd a Kungsholmen Strand rakparton, el a Városháza előtt a Drottninggatan irányába. A politika fellegvára, a Rosenbad előtt Greta lassít, leszáll a kerékpárról. Svante készít róla egy képet a mobiljával, majd odaláncolják a biciklijüket a kerítéshez, és ráakasztják a bukósisakokat a kormányra. Azzal Greta szinte észrevétlenül bólint apja felé, és hóna alatt azzal az ormótlan táblával befordul a sarkon, hogy megkerülje a kormányzati negyedet. – Rendben, indulj az iskolába! – kiált utána Svante. Félig viccből, de félig mégis komolyan gondolva. Greta nem reagál. Csak megy előre. És valahol ott, a Drottninggatan folytatásában lévő híd felé tartva, áthalad azon a láthatatlan határon, ahonnan már nincs visszaút, amikor meg nem történtté tenni megtörtént dolgokat már nem lehet.

Átmegy a hídon, át a boltív alatt, majd még néhány métert a Riksgatanon, végül megáll, és a tábláját nekitámasztja a szürkésvörös gránitfalnak. Előveszi a röpcéduláit. Leül, kényelmesen elhelyezkedik. Egy arra haladó járókelőt megkér, hogy készítsen róla még egy képet a mobiljával, majd miután mindkét képet felteszi a közösségimédia-oldalaira, elrakja a telefonját.

Néhány perc múlva már érkezik is az első megosztás a Twitteren. Staffan Lindberg osztja meg Greta bejegyzését. Majd kettő újabb következik. És még újabbak. Pär Holmgren. Stefan Sundström. Aztán felgyorsulnak a dolgok. Gretának húsznál kevesebb követője van az Instagramon, és a Twitteren sincs sokkal több. De most egy csapásra minden megváltozik. Innen már nincs visszaút.”

7. Saját hazájával a legkritikusabb

„– Az éghajlat korunk sorsmeghatározó kérdése – hangoztatja nagy hirtelenjében mindenki, ugyanakkor előállnak egy olyan elemzéssel, amely csak épp annyira mélyenszántó, mint egy képesújság horoszkópja. Azt senki még csak meg sem említi, hogy a kibocsátásunk fele nincs is benne a statisztikában. Mert így kényelmesebb.

Senki nem említi, hogy Svédország ökológiai lábnyoma a világ tíz legnagyobb lábnyommal rendelkező országa közé tartozik. Senki egy szót sem ejt arról, hogy ha a Sandviken és Gävle közti mintegy harminc kilométeres távolságot busszal tesszük meg, az több üvegházhatású gázkibocsátást eredményez, mint egy oda-vissza út Svédország és Új-Zéland között business classon. Mivel a nemzetközi repülőutak nem számítanak bele a statisztikába. Mint ahogy a tengeri szállítás és a más országokból importált áruk sem.

Amikor a gyártást áthelyeztük az alacsony bérű országokba, nemcsak attól mentesültünk, hogy rendes béreket fizessünk – de egyben megszabadultunk a gigászi mértékű szén-dioxid-kibocsátástól is. Most tehát nyugodtan hibáztathatunk másokat, hogy cselekedjenek ők, hiszen mi már javítottunk a helyzetünkön, mivel a gyárainkat átsuvasztottuk Kínába, Vietnámba és Indiába.”

(Ezt a kérdéskört többször is megemlítik a könyvben, többféleképp megkérdőjelezve a „Zöld Svédország” mítoszát)

8. Nem mond semmi újat, azt mondja: hallgassunk a tudósokra

Ellenzői leggyakrabban azt vetik a szemére, hogy mit okoskodik itten, iskolában lenne a helye, ő nem is klímaszakértő. Nos, ő is pontosan ezt mondja: „Nem lenne értelme leülnöm egy vezető politikussal sem beszélgetni, mert én semmi újat nem tudnék mondani neki. Nyilvánvalóan nem figyelnek senkire. Miért egy gyerekre figyelnének, aki rendes oktatást sem kapott? A tudósokra kell hallgatniuk, én csak továbbítom a tudósok üzeneteit.”

A könyv itt vásárolható meg!