Gyors lefolyású, súlyos betegséget követően 2019. szeptember 11-én, élete 71. évében elhunyt Rajk László Kossuth-díjas építész, díszlettervező, az egykori demokratikus ellenzék meghatározó tagja, jelentette az Építészfórum.

Jellemzésük szerint Rajk a magyar építészet egyik legösszetettebb, nyughatatlan alakja volt, akinek legismertebb budapesti épülete mintegy szimbóluma is munkásságának. A Lehel csarnok nagyon megosztotta a nagyközönséget, pedig a posztmodern építészet egyik remeke, amit Beke László művészettörténész például az ezredforduló egyik legfontosabb alkotásának tart. Rajk maga építészeti hitvallása, a radikális eklektika összegzéseként tekintett művére. Ahogy ő maga megfogalmazta, a radikális eklektika abból indult ki, hogy "az építészet mindig is lopott", vagyis stílusokat követett, másolt, kevert újra. "Így lett az antik, pogány istenség templomának oszlopából a keresztény szentély alappillére, vagy az ellenreformáció stílusából az istentagadó sztálinbarokk alapja. Majd a szocreál szerkesztési elvek szolgálnak kiindulópontjául az újkori posztmodernnek és nemzeti konzervativizmusnak" - írta.

Rajk nem csupán építészként volt fontos szereplője a magyar közéletnek. A Kádár-rendszerben Konrád György körének tagjaként írt szamizdatot és volt harcos ellenzéki. Ellenzéki aktivitása és szakmája 1989-ben találkozott, Bachman Gáborral közösen ő tervezte meg Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének díszletét.

Rajk viharos időkben született, 1949. január 26-án - abban az évben, amikor édesapját, a kommunista diktatúra korábbi belügyminiszterét koholt vádak alapján kivégezték, édesanyját pedig bebörtönözték. Öt éven át egy gyermekotthonban, álnéven élt, igazi nevét csak azután kaphatta vissza, hogy édesanyját kiengedték a börtönből.

Rajk 1972-ben diplomázott a Budapesti Műszaki Egyetem építészkarán. Karrierjét a Lakótervnél kezdte, 1975-86 között az Iparterv építészeként dolgozott.