Ez a cikk eredetileg az Abcúgon jelent meg, Fődi Kitti írta.

• Különböző okai lehetnek annak, hogy valaki úgy dönt, felnőtt fejjel, 30 éves kora fölött visszaköltözik a szüleihez.
• Sokszor ez tűnik a leggazdaságosabb és legkényelmesebb megoldásnak, mert ha nem kell albérletet fizetni, akkor lehet saját lakásra spórolni, és az sem hátrány, ha minden nap meleg étellel várnak haza.
• A sokszor magányos, egyedül maradt szülők is örülnek, legtöbbjük ebben a korban már segítségre szorul.
• Ezek az emberek bár nem büszkék arra, hogy még mindig a szüleikkel élnek, legtöbbjük mégis jól elvan.

Miért kényszerül valaki arra, hogy 30 éves kora felett visszaköltözzön a szüleihez? Van, akinek a párkapcsolata ment tönkre, van, aki nem hajlandó kifizetni a mostani albérletárakat, van, aki magányos édesanyját nem akarja egyedül hagyni vagy éppen beteg szüleinek segít, ezért lakik otthon. Egyáltalán nem érzi mindenki cikinek, hogy 30 éves kor felett újra a szüleikkel élnek, némelyikük kifejezetten élvezi a szülők társaságát, sok közös programot csinálnak együtt. Negyvenéves dolgozó nőként vagy majdnem ötvenévesen agglegényként is tud még kényelmes lenni az egykori gyerekszoba és az sem hátrány, ha mindig meleg étel várja őket az asztalon. Néha ugyan megkapják az ismerősöktől, hogy mamahotelben élnek, de válaszul ők csak megvonják a vállukat, mert jelenleg mindenkinek így a legjobb, még ha nem is feltétlen büszkék rá. A bioritmust és a magánéletet viszont olykor nehéz összeegyeztetni, ha anyuka a másik szobában alszik.

Próbálok nem hozzászokni, hogy együtt élünk

Andreával és Zsolttal (a riportalanyok nevét kérésükre megváltoztattuk) egy, a házukhoz közeli étteremben találkozunk, a 66 éves Andrea 45 éves fia karjára támaszkodva sétál be, a nő járókerettel szokott közlekedni, de ha fia mellette van, akkor nincs szüksége rá. Jelenleg együtt élnek Budapesten egy kétszobás panellakásban, de az együttélés nem teljesen új számukra, mert Zsolt az utóbbi években hosszabb-rövidebb időkre hazaköltözött.

Zsolt 19 évesen ment el először otthonról, előtte édesapjával élt, aki még gyerekkorában vált el Andreától. Sokáig nem ápoltak jó viszonyt édesanyjával, mert látták egymásban a saját hibáikat és ezt nem bírták elviselni, de ma már ebből nem észlelhető semmi, folyamatosan viccelődnek egymással, mindkettejüknek jó humora van. Zsolt hosszabb időre először egy egészségügyi műtét miatt költözött anyjához, mivel dolgozni nem tudott, képtelen lett volna fenntartani egy albérletet. Ez tűnt a legjobb megoldásnak, de az akkori viharos kapcsolatuk miatt ez nem volt egy könnyű döntés.

„Akkor én is végiggondoltam, hogy hová is mehetne. Nincs senki más, vissza kell menekülni anyához, mert nincs más olyan ember a földön, aki annyira szereti, mint én” – emlékszik vissza Andrea.

Zsolt másfél évig maradt, mire teljesen felépült a műtétből, ez volt az első alkalom, hogy megfértek egymás mellett édesanyjával, két hónap után vették észre, hogy valami csoda folytán még nem veszekedtek. A férfi akkor 37 éves volt, most 45 éves fejjel újra édesanyjával él január óta, és szeptemberig tervez maradni. A lábadozási időszak után Zsolt újra ki tudta fizetni az albérletet, pár évvel később pedig egy komoly kapcsolata is lett, ami négy évig tartott, össze is költöztek a nővel. Ekkor jött a második visszaköltözés. A kapcsolat kezdett megromlani, ezért megbeszélték, hogy szünetet tartanak, ami különköltözéssel is együtt járt. Zsolt nem akart egy albérletszerződéssel elköteleződni, ezért úgy döntött, hogy ideiglenesen visszamegy édesanyja lakásába. Végül a barátnővel nem sikerült kibékülni, így Zsolt ott ragadt.

Az elsődleges motivációja a maradásra, hogy lakásra gyűjt, amit 5 éven belül szeretne megvásárolni, de egy albérlet fenntartása mellett erre nehezebben tudna spórolni.

Anya és fia szerint az együttélésben az egyik legnehezebb a bioritmusuk összehangolása a kis kétszobás lakásban. Zsolt otthonról végzi a munkáját, informatikai értékesítéssel foglalkozik, emiatt pedig gyakran tárgyal telefonon jegyzőkkel, polgármesterekkel, miközben az anyja a konyhában csörömpöl, mert ebédet főz – mesélik nevetve. A főzés kétségtelenül az egyik legjobb hozadéka az együttélésnek, ami kizárólag Andrea reszortja, a közös ebédekhez pedig Zsolt lánya is csatlakozni szokott, aki a munkahelyéről ugrik át. Ezt a szokásukat annyira kedvelik, hogy a szétköltözés után is szeretnék megtartani.

Andreának is hasznára van a fia jelenléte, akire rá lehet sózni az olyan munkákat, amiket ő nem tudna megoldani, például kiüríteni a nehéz légkonditartályt vagy lecsapni a büdös bogarat a falon. Azonban a házimunkát és a bevásárlást nem osztották fel maguk között, mert Andreának erről más elképzelései vannak.

„Én továbbra sem tágítok attól, hogy önálló legyek. Az csak egy plusz, hogy ő segít, de mivel átmeneti a helyzet, ezért nem akarok túlságosan ráállni arra, hogy ő itt van és rászoruljak a segítségére”

– magyarázza az anyuka.

Anyának és fiának rengeteg közös programja van. Zsolt rendszeresen hordja édesanyját kocsival ide-oda, elmennek együtt kirándulni, de olyan is előfordul, hogy Zsolt becsatlakozik édesanyja baráti társaságába, mert Andrea szerint imádják a férfit, de a férfi barátai is kedvelik Andreát. Legutóbb a nő megkérte fiát, hogy jöjjön le érte a Balatonra, végül Zsolt egy barátnőjével ment le, egész nap közösen strandoltak, hazafele énekeltek a kocsiban és remekül szórakoztak.

Amikor arról kérdezzük őket, hogy milyen nehézségei vannak az együttélésnek, akkor mindketten rávágják, hogy a magánélet, ami komoly szervezést igényel. Mindketten aktívan randiznak, ha pedig fel akarnának vinni valakit, akkor előbb meg kell beszélni a másikkal, hogy csináljon magának programot máshol, utazzon el. Szerintük ez nem lenne probléma, ha egy nagyobb lakásban laknának, de a panelben nem lehet egy randit diszkréten kivitelezni. A másik, amiben sokat kell egyezkedni, az a bioritmus. Szerencsére mindketten későn fekszenek le, viszont Zsolt szeret tovább aludni reggel, mint édesanyja, akinek osonni kell a konyhában ilyenkor, mert a fia szobája onnan nyílik.

Noha anya és fia remekül megvannak, Zsolt egyáltalán nem büszke arra, hogy most az édesanyjával lakik együtt és ez fordítva sem feltétlen könnyű.

„A tudat a legnehezebb, hogy még nem a sajátomban lakom. Alapvetően ez nem egy egészséges dolog, mert persze, anyámnak jó, hogy nincs egyedül meg segítek neki, de alapvetően nekem egy negatív érzés, hogy anyámmal élek”

– magyarázza Zsolt.

Andreának az jelent nehézséget, hogy a fia a visszaköltözésekkel folyamatosan átrendezi az életét, mert hol arra kell berendezkednie, hogy Zsolt ott lakik, hol pedig arra, hogy egyedül van. A szekrényekben is jobban össze kell húznia magát, és nem járhat-kelhet a lakásban úgy, ahogy ő akar. Néha viccből a fia fejéhez szokta vágni, hogy átjáró házat csinál a lakásából.

Zsolt szeptemberre időzíti, hogy elköltözik, addigra szeretne albérletet találni. Elsősorban a környéken keresgél, hogy közel legyen édesanyjához, és persze át tudjon járni a finom ebédekre.

Kéthavonta, ha összezördülünk, az belefér

Bernadett 36 évesen él édesanyjával Budapesten egy kétszobás lakásban. Hatvankilenc éves édesanyjával mondhatni teljesen semleges a kapcsolata, egészen addig, amíg szóba nem kerül a politika, olyankor inkább negatív, mint semleges. A nő évekkel ezelőtt anyagi okok miatt nem tudta befejezni a főiskolát, helyette elment dolgozni. Akkoriban is édesanyjával élt, de, hogy kipróbálja milyen egyedül az élet, fél évre külön költözött. A költözés ellenére akkoriban is hazajárt hétvégente mosni, ezért nem volt túl sok értelme fizetni az albérletet. Ez az ingázós helyzet, akkor oldódott meg, amikor Bernadett Kecskeméten egy autógyárban kapott egy állást, ahova emiatt le is költözött. A távolság ellenére majdnem minden hétvégén visszautazott Pestre, mert a barátai továbbra is ott éltek, és kulturális programokra is szívesen járt.

Az otthon töltött hétvégék után az anyukája által megpakolt ételhordókkal ment be hétfőn dolgozni, ami miatt meg is kapta néhány munkatársától a következő pénteken, hogy: mész vissza a mamahotelbe? Bernadett erre annyit válaszolt, hogy igen.

Tavaly áprilistól viszont ténylegesen visszaköltözött a mamahotelbe, ismét Budapesten kapott állást egy cégnél beszerzőként, és esze ágában sincs albérletbe menni.

„Nekem nem is volt kérdés, hogy nem fogok albérletet fizetni Budapesten a mostani CSOK-kal megtuningolt árak mellett. Én nem fogom másnak a zsebét kitömni, inkább hazaköltözök. Ciki, nem ciki. Ez nekem egy kényelmi, win-win megoldás, mert így anyukám sincs egyedül, anyagilag meg eddig is támogatnom kellett” – mondja.

Az édesanyja ugyan a lakást fenn tudná tartani, de ételre és gyógyszerekre nem igen jutna, ebben segített neki eddig is a lánya, most viszont, hogy együtt is élnek, még jobban kijönnek a pénzükből, mert amit eddig Bernadett albérletre költött, azt most kettejükre tudja. Bernadettnek van egy testvére, de ő külföldön él, édesapja régen elhagyta őket, az édesanyjának rokonai nincsenek.

Az együttélés politikai nézeteik miatt viszont egyáltalán nem felhőtlen, veszekedni ugyan nem veszekednek sokat, de nem is beszélgetnek. Amikor Bernadett hazaér a munkából vagy valamilyen esti programról, akkor egy gyors köszönés után becsukja a szobája ajtaját és ott elvan a maga világában. Szerinte ez olyan, mintha egyetemistákkal lakna együtt egy albérletben, egyáltalán nem érzi úgy, hogy akkora különbség lenne, amiért az anyjával él.

A nőnek az az álláspontja, hogy szívesebben lakik az édesanyjával, még ha kéthavonta össze is zördülnek, akkor is jobban megéri, mint vadidegenekkel albérletben lakni. Azt, hogy egyedül lakjon egy garzonlakásban, nem igazán engedheti meg magának, és nem szívesen hagyná egyedül édesanyját, még ha nem is olyan mély a viszonyuk. Bernadett szerint édesanyja nem különösebben boldog az együttélés miatt, de nem is zavarja, szerinte megnyugtató neki, hogy látja és tudja, mi van vele.

Annak ellenére, hogy kényelmesen elélnek egymás mellett, Bernadett nem szereti terjeszteni az ismerősi körében, hogy édesanyjával él, mert egy karakán személyiségnek tartja magát, akiről nehéz elképzelni, hogy ilyesmiben enged, és ez szerinte megdöbbentené az embereket.

Bernadett nem tervezi, hogy a közeljövőben elköltözik, szerinte a vízválasztó majd az lesz, amikor eléri öt év múlva a negyvenedik életévét és majd saját lakásra vágyik, de azt sem tartja kizártnak, hogy akkor sem lesznek ilyen vágyai.

Anyámmal minden második nap bandázunk

A harminchárom éves László Márta barátjával, édesanyjával és a nagymamájával lakik egy kertes házban egy Kanizsa melletti faluban. Márta az elmúlt tíz évben külföldön élt, Litvániában, Dániában és Angliában is megfordult, két éve jött haza, és távmunkában dolgozik egy dán cégnek. Barátjával együtt egyáltalán nem akartak albérletbe menni, aminek több oka is volt. Egyrészt van egy kutyájuk, két görényük, mindketten dohányoznak, ezekkel a feltételekkel pedig nehéz albérletet találni. Másrészt Márta szerint édesanyja piszkálja a legkevésbé, nem úgy, mint egy főbérlő tenné.

Eleinte csak az anyjával éltek együtt, de aztán amikor nagymamája egyedül maradt nyírabonyi házában, úgy döntöttek, hogy vesznek egy nagyobb házat Nagykanizsa mellett. Most Márta él barátjával az emeleten, az anyukája és nagymamája pedig a földszinten. Az elsődleges szempont a lakáskeresésnél az volt, hogy a felső szinthez külön bejárat legyen, de még csak nem is Márta és barátja részéről volt ez követelés, hanem az édesanyja nem akarta, hogy folyton rajtuk mászkáljanak keresztül. Márta azt meséli, hogy az anyukája és nagymamája sosem állít be kéretlenül, és viccelődve azt is hozzáteszi, hogy egyébként is tartanak kicsit vak akita kutyájuktól. Így gyakorlatilag olyan, mintha külön háztartásban laknának, csak a rezsit fizetik közösen.

A nő szerint a három generáció tökéletesen meg tud élni egymás mellett, nincs semmiféle súrlódás, azon kívül, hogy rendszeresen elfelejtik visszaadni a lenti szintről kölcsönkapott edényeket. Amikor arról kérdezzük Mártát, hogy a barátjának se volt kifogása az ellen, hogy anyósával és a nagyival lakjon együtt, akkor a nő a csak nevet, hogy egyáltalán nem. Ennek egyik oka, hogy Márta vegetáriánusként nem szokott a párjának húsos ételeket főzni, a 80 éves nagymama viszont rendszeresen meginvitálja egy-egy pörköltre vagy töltött káposztára, de a barátja az étkezéseken kívül is szívesen lóg együtt a földszinten lakókkal.

A kis csapatnak rengeteg a közös programja, szoktak együtt szalonnát vagy pizzát sütni, a kertben grillezni, Márta pedig minden második este az édesanyjával bandázik, ülnek a teraszon és borozgatnak. Ennek ellenére mindenkinek megvan a saját tere és élete is, Márta, ha kutyasétáltatás közben siet, akkor csak gyorsan odaint a kertben tüsténkedő nagymamának, hogy ne tudja elkapni, és akkor sem pofátlankodik oda, ha az anyukának vannak vendégei. A pár barátai viszont imádják az anyukát és a 80 éves nagymamát.

„Minden haverom csípi anyukámat és a nagyikámat is. Ha összegyűlünk nálunk, akkor kérni is szokták, hogy jöjjenek fel. Amikor a nagyikám belép és elmond egy sztorit, akkor mindenki dől a röhögéstől”

– meséli.

A nagymama és az anyuka azért is örülnek az együttélésnek, mert Márta barátja egyetlen férfiként a családban el tudja látni az olyan feladatokat, amiket ők nem, például télen tüzifát aprítani vagy füvet nyírni. Márta szerint semmiben nem akadályozza az, hogy a családjával él, maximum abban, hogy a kertben már rég létrehozott volna egy állatfarmot, ha nincs az édesanyja. A nagymamája korábban tartott állatokat, ezért gondolt már rá, hogy vele fog szövetkezni az anyukája ellen, de attól fél, hogy a nagymama rögtön odavinne 40 tyúkot húsfeldolgozás céljából, ő pedig inkább csak hobbiállatként tartaná őket.

Márta és a barátja azért sem gondolkodik azon, hogy különköltözzenek, mert egyszer majd szeretnének visszamenni külföldre és ott letelepedni, addig pedig tökéletesen megfelel a mostani helyzet, ahogy Márta fogalmaz: békében és szeretetben élnek az anyukával és a nagyival.

Ha valakiket, akkor a szüleinket ne tagadjuk meg

A Miskolc melletti Aszaló településen találkozunk a 49 éves Ondreák Józseffel és szüleivel Onderák Józseffel és Ondreák Józsefné Erzsébettel. A földszintes ház körül rendezett udvar terül el, gyümölcsfákkal és szőlővel, nyílegyenesre vágott sövénnyel. A férfinak van egy saját szobája, de a szülők szerint a nappali az igazi birodalma, ahol van egy nagy íróasztala számítógéppel, könyvekkel és újságokkal. József igazi agglegény, csak egyszer költözött el otthonról 37 éves korában egy párkapcsolat miatt, ami aztán négy évig tartott. A férfi addig nem akar albérletbe menni, amíg nem állapodik meg, viszont erre sokáig nem volt igénye. Szerinte ötvenévesen most van csak mindennek az elején, nem pedig a végén. Az édesanyja erre csak legyint, ő mindig mondta neki, hogy állapodjon meg, legyen saját családja.

„Ha jött volna egy nagy szerelem az életemben, akkor talán hamarabb különköltözök. Én nem tartom cikinek, hogy itthon élek, ha az ember valakiket, akkor a szülei ne tagadja meg” – mondja József.

Édesanyja ezt úgy kommentálja, hogy mi másra vágyna egy férfi, mint tiszta lakásra, tiszta ruhára és meleg ételre az asztalon, ezt pedig mind megkapta tőle. Ondreák Józsefné szerint egy nő sem tűrné el a fiuk hobbiját, ugyanis József imád újságokat olvasni, hétvégente 4-5 órát tölt a hetilapok elolvasásával. József azonban sosem volt anya pici fia, aki otthon ült minden nap, harmincas évei közepéig minden nap járt bulizni, ilyenkor haza sem jött, hanem a haverjainál aludt.

József korábban Miskolcon az adóhivatalban dolgozott ellenőrként, aztán a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságon volt személyügyi referens hat évig, de januárban a leépítések miatt elvesztette állását. Ez komoly bajba sodorta a családot, ugyanis a szülőknek fejenként a 100 ezer forintot sem haladja meg a nyugdíja, ráadásul ők is belecsúsztak a devizaválságba, ami a mai napig érinti őket. Az utóbbi időben már ez, és az anyuka mellrákja az oka annak, hogy József nem költözik el, pedig már megvan rá az igénye, külföldre szeretne menni. Jelenleg nagyon szűkösen élnek, József nem talált egyelőre munkát, mert szerinte 50 évesen ezen a környéken nem egyszerű, de szerinte azért sem kap állást, mert amikor meglátják, hogy adóellenőr volt, akkor azonnal visszadobják a jelentkezését.

Ondreák Józsefné könnyeivel küszködve mondja el, hogy mekkora segítség az, hogy most a fia itthon él, mert ő viszi mindig kezelésekre, ápolja apjával együtt, helyette főz és takarít, ha arra van szükség. Az anyuka öröme ellenére fél attól, hogy mi lesz Józseffel, ha ők már nem lesznek, így, hogy nincs saját családja. Sosem szoktak veszekedni, nem volt még komoly konfliktus abból, hogy a fiuk otthon él, maximum az apukával van egy-két politikai vita.

József anyukája betegsége óta tud igazán sokat segíteni otthon, de a kert kizárólag a szülők dolga, az apuka a sövény közelébe se engedi, mert nem tudná olyan egyenesre vágni, mint ő. Józsefnek csak a szűkebb baráti köre tudja, hogy még otthon él, de most készül az osztálytalálkozójára, ahol szerinte biztosan sokan meg fognak lepődni, hogy még nincs családja. Amíg viszont az édesanyja betegsége tart és a házat sem tudták visszavásárolni az eszközkezelőtől, bizotsan nem fog tudni elköltözni otthonról.

Úgy volt, hogy csak egy évre maradok

Kata 24 évesen költözött el otthonról először, amikor külföldre ment dolgozni idősgondozóként. Többször megpróbált hazajönni, de itthon nem talált megfelelő munkát, ezért egészen öt évvel ezelőttig Angliában dolgozott. A munkabeosztása viszont olyan volt, hogy 3-4 hónapig folyamatosan, minden nap dolgozott külföldön, utána pedig 1-2 hónap szünet jött. Ezekben az időkben mindig hazajött, de nem a családi házba, hanem két öccsével élt albérletben.

2014-ben azonban meghalt az édesapja, ezért úgy döntött, hogy egy kis időre édesanyjához költözik Esztergomba a családi fészekbe.

„Gondoltam, hogy egy év múlva, amikor rendeződnek a dolgok, anyukám is megszokja, hogy egyedül van, akkor majd elköltözöm. Csakhogy közben jött az, hogy kegyetlenül megemelkedtek az albérlet árak, és öt évre otthon ragadtam”

– mondja a most 37 éves nő.

Ebben az is közrejátszott, hogy amikor Kata hazaköltözött külföldről, akkor egy darabig még egy múzeumban dolgozott teremőrként, de aztán elkezdett egy informatikai iskolát, ezért most fizetés hiányában nem is tudná megengedni magának, hogy albérletbe költözzön. Édesanyjával az volt a megállapodásuk, hogy amíg tanul, addig otthon marad.

Most ketten élnek egy nagy, kétszintes házban és, hogy télen spóroljanak a fűtésen, leköltöztek a lenti szintre, így most Kata a nappaliban alszik édesanyjával együtt. Őt ez egyáltalán nem zavarja, ha pedig édesanyja később fekszik, mint ő, akkor füldugót és szemellenzőt használ. Sok közös programjuk nincs, Kata rengeteget tanul, és nem él nagy szociális életet, így az sem probléma, hogy nincs hova meghívni a barátait. Szerinte a legjobb dolog az együttélésben, hogy az édesanyja főz rá, mivel ő utál, de az anyukájának is jót tesz, hogy nincs egyedül. A barátai sosem cikizték, amiért otthon él, sőt van olyan barátja, aki szintén az édesanyjával lakik.