Kollégái hazaengedték az idős orvost, aki pár napra rá meghalt

2019 szeptember 17., kedd 4:23
199

Feljelentést tett édesapja halála miatt egy mátészalkai férfi. A 81 éves Cs. Román, a mátészalkai kórház egykori neurológus főorvosa a nejét vitte kivizsgálásra volt munkahelyére, amikor a parkolóban elesett, és beütötte a fejét. A sürgősségi osztályra került. A fia szerint nagyon zavart volt, nehezen vette a levegőt és nehezen kommunikált, de a kivizsgáló orvosnak azt mondta, hogy nincs semmi baja. "Össze-vissza küldözgették az osztályok között, volt a sürgősségin, a neurológián és a belgyógyászaton is, de nem volt állandó monitoros megfigyelés alatt" - mesélte fia, Cs. Norbert az Indexnek.

Végül azt javasolták a családnak, hogy vigyék át a beteget a nagykállói pszichiátriára, ahol kezelni tudják "esetleges altatófüggését". A család Nagykálló helyett inkább Nyíregyházára akarta vinni, ezt másnap meg is tették. Ott egy nappal később elhunyt. „Senki nem tudja a halál okát. Még a mátészalkai kórházban infarktus gyanúját is felvetették, de későbbi elhalálozási helyén Nyíregyházán nem tudták megállapítani, hogy miért halt meg. Igazságügyi orvosszakértői vizsgálatot is elrendeltek” - mondta Cs. az Indexnek.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rednőr-főkapitányság adatvédelmi okokra hivatkozva nem árulta el az Indexnek, hogy indult-e nyomozás az ügyben, de az áldozat fiát úgy tájékoztatták, hogy igen. A Kórház a folyamatban lévő vizsgálatra hivatkozva nem kívánta kommentálni a történteket.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt