Az esélyegyenlőség miatt osztogatták Vajna Tímea fánkját az önkormányzati rendezvényén, az alpolgármester szerint az ellenzéki politikusok, sőt az ő gyerekei is ettek belőle

politika
2019 szeptember 24., 13:36
comments 254

A Heti Tévé nevű, nem borzasztóan ismert kábeltévés csatorna Pirkadat című reggeli műsorának vendége volt Rubovszky Csilla V. kerületi alpolgármester, miniszteri biztos.

Rubovszky pár napja egy önkormányzati rendezvényen osztogatta Vajna Tímea fánkjait a gyerekeknek, erről mások mellett a Mérce is tudósított, ahol felvetették, hogy pár héttel az önkormányzati választások előtt ez újabb kampányrendezvénynek tűnik, ahol gyerekeket használnak fel politikusok.

Rubovszky Csilla Vajna Tímea fánkjait osztja a gyerekeknek egy belvárosi rendezvényen
photo_camera Rubovszky Csilla esélyegyenlőségi fánkokat osztogat Fotó: Facebook

Többek között ebben az ügyben hívták be a Pirkadatba beszélgetni Rubovszkyt, ahol Breuer Péterrel a következő szavakkal konferálta fel a beszélgetést:

Mi ugyan bulvárral nem foglalkozunk, de hogy ha egy csinos alpolgármester asszonyt támadnak, akár csak szóban is, akkor a védelmére kelünk, de először tudnunk kell, hogy mi történt.

link Forrás

Ezután Rubovszky kifejti, hogy esélyegyenlőségi okokból volt Vajna Tímea fánkja a helyszínen, már többször is volt ilyen rendezvény, és egyébként is, az ellenzéki politikusok, sőt az ő gyerekei is ettek az édességből, így aztán képtelenség, hogy kampányeseményről lett volna szó.

A Belváros önkormányzata 2014 óta megrendezi a Gyermekirodalmi Játszóteret, aminek célja, hogy a gyermeket játékos formában közel hozzuk a kultúrához (...) és van a kerületben egy civil szervezet, aki az esélyegyenlőségnek a nevében minden évben arra kér minket, hogy az édességet a gyerekeknek ők állják, viszont ne legyen más édesség a helyszínen kapható, hogy egy nap, minden gyerek ugyanolyan eséllyel jusson hozzá ezekhez a finomságokhoz. (...) 10 alkalommal soha nem volt probléma, hogy osztottunk ilyen édességeket, most 11. alkalommal úgy gondolták, egy önkormányzati rendezvényen, ahol egyébként az ellenzéki képviselők is jelen voltak, maguk is fogyasztottak ezekből az esélyekből [sic!], sőt, gyermekeik is, hogy ez most egy politikai rendezvény, mert hogy személyem, mint alpolgármester indul az önkormányzati választáson és ezért én a gyerekeket használtam kampánycélokra.

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.