Olasz maffiózók borotvapengével vágtak le egy Caravaggio-festményt, aztán elpostázták egy darabját a plébánosnak

  • 1969-ben eltűnt egy Caravaggio-festmény egy palermói templomból. 
  • 2001-ben a plébános elmondta egy interjúban, hogy a maffiózók keze van a dologban, akik 1970-ben el is küldték neki a vászon egy darabját. Hiába ment el annak idején a rendőrségre, semmit sem tettek. 
  • Az interjú viszont mostanáig nem került nyilvánosságra, és a rendőrség csak tavaly, több évtizedes késéssel jutott arra, hogy a maffia áll a lopás mögött. 
  • Most úgy tudják, a kép egy svájci műkereskedőnél lehet, de amíg valahogy visszaszerzik, egy másolat lóg a helyén. 

„Nem emlékszem, pontosan mennyi idővel később, talán néhány hónap telt el, amikor levelet kaptam. A tolvajok küldték, és az állt benne: »Nálunk van a festmény. Ha meg akar egyezni, adjon fel egy hirdetést az újságban.«” Ötven évvel ezelőtt eltűnt Caravaggio „Jézus születése Szent Ferenccel és Szent Lőrinccel” című festménye egy palermói templomból. A művész 1609-ben, halála előtt egy évvel készítette az óriási, csaknem hat négyzetméteres képet, ami egészen 1969. október 18-ig a Szent Lőrinc oratórium oltára felett lógott. Ezen a napon két ember egy borotvapengével levágta, és magával vitte a vásznat, ami azóta sem került elő. 

Az elmúlt fél évszázadban rengeteg elmélet született arról, hogy mi történhetett a képpel, bár az mindvégig gyanús volt, hogy a szicíliai maffia keze lehet a dologban. Egy műkincsbűntényekkel foglalkozó blog 2009-ben idézte Gaspare Matuzza maffiózót, aki a nyomozóknak azt mondta: tíz évvel korábban úgy hallotta, a festményt egy istállóba rejtették, ahol disznók és patkányok martalékává vált. 

Tavaly - három évvel az után, hogy a templomban kiállították a másolatát - Gaetano Grado palermói maffiózó elárulta, hogy az eredeti festmény a szíciliai maffia 70-es évekbeli vezetőjéhez, Don Tano Badalamentihez került.  

Caravaggio: Jézus születése Szent Ferenccel és Szent Lőrinccel Forrás: Wikipedia

Mindez csak 2018-ban jutott a hatóságok tudomására, pedig Rocco Benedetto, a palermói templom cikk elején idézett plébánosa már 2001-ben beszélt a Badalamenti családról egy dokumentumfilmben. „Biztos vagyok benne, hogy náluk van” - mondta. 

De hiába, a film a fiókban landolt, és csak most került nyilvánosságra egy része a Guardian jóvoltából. Ebből eddig ismeretlen részletekre derült fény az eltűnt festménnyel kapcsolatban, ami máig szerepel a világ tíz legkeresettebb műkincsének listáján

Mint az emberrablásoknál 

Benedetto elmondása szerint a maffia által kért újsághirdetésre egyszerűen azért volt szükség, hogy az egyház így jelezze a Costa Nostrának: hajlandó tárgyalni. „Értesítettem a kulturális ügyekkel foglalkozó szuperintendenst, és másnap a tolvajok által kért hirdetés megjelent a lapban.”

„Pár héttel később újabb levelet kaptam, mellette a Caravaggio egy darabjával. Azt üzenték: »Tényleg nálunk van, és ez az eredeti Caravaggio. Ha meg akar egyezni, újabb hirdetést kell feladnia.« Megint elmentem a szuperintendenshez. Úgy döntött, ezt már nem küldi el az újságnak. Fogalmam sincs, miért.”  „A maffia egyszerűen azt csinálta, amit emberrablásoknál is szokás” - mondta a Guardiennek Massimo D'Anolfi, az eltemetett film készítője, aki mára elismert filmrendezőnek számít. „Elküldték a festmény egy darabját, ahogy máskor az áldozat ujját vagy fülét szokták.”

De ahelyett, hogy a második hirdetést is feladta volna az újságban, a szuperintendens inkább feljelentette Benedettót a rendőrségen azzal a gyanúval, hogy ő maga szervezhette meg a lopást. Egy ideig nyomoztak utána, még ujjlenyomatot is vettek tőle, de hamarosan kiderült, hogy ártatlan. A felettese elismerte, hogy hibázott, de hiába, a plábánost rég rossz hírbe keverte. 

Néhány hónappal később, 1970 elején felkereste Benedettót egy húsz kilométerrel arrébb fekvő település, Carini papja, akitől szintén elloptak egy frissen restaurált festményt. „Biztos volt benne, hogy a helyi maffia tette, azért kapcsolatba lépett velük, hogy visszaszerezze. Ezután, állítása szerint, meglátogatta őt egy fiatalember, aki két fényképet dugott az orra alá: az egyiken az ő hiányzó festménye volt, a másikon a Caravaggio. Rámutatott az előbbire, egy kevéssé ismert, toszkán művész alkotására, amit vissza is adtak neki” - mondta Benedetto a filmben. 

A rendőrség éveken át tudta, mégsem tett semmit 

Ezután visszament a rendőrségre, de hiába, semmi sem történt. „Éveken át tudták, hogy a festmény Palermóban van, és arra használja a maffia, hogy a hatalmával kérkedjen.” Annyira, hogy a Caravaggiót rendszeresen a legnagyobb maffiavezérek találkozóin függesztették ki, legalábbis erről számolt be a 90-es évek végén az olasz ügyészek egyik informátora, Salvatore Cancemi. 

Don Tano Badalamenti Forrás: Wikipedia

Badalamenti a 70-es, 80-as években a szicíliai maffia egyik leghatalmasabb figurája, az Egyesült Államokba irányuló, 1,65 milliárd dolláros drogbiznisz atyja volt. Don Tono 1987-ben került börtönbe, miután Rudy Giuliani akkori New York-i államügyész vezetésével sikerült rábizonytani, hogy 1975 és 1984 között az emberei amerikai pizzériákból terjesztették a heroint. Húsz évvel később, egy massachusettsi kórházban, 80 éves korában halt meg. 

A tavaly újraindított nyomozás jelenlegi állása szerint Badalamenti halála után valamelyik családtag túladott a képen, és most egy svájci műkereskedőnél lehet. „Reméljük, megtaláljuk, és visszahozzuk az otthonába, Palermóba” - fogadkozott egy évvel ezelőtt Rosy Bindi, az olasz maffiaellenes bizottság feje.  

Ha így is lesz, a rendőrség több évtizedes lemaradásban van. „Benedetto húsz évvel korábban, két évvel a halála előtt elmondta, amire a hatóságok csak tavaly jöttek rá” - mondta D'Anolfi. 

Nem nyilatkozott róla, mert félt, hogy ellopják

Benedetto további részleteket is megosztott D'Anfolivel. Kiderült például, hogy néhány hónappal a lopás előtt meglátogatta őt az olasz közszolgálati média, a Rai egyik újságírója, hogy a Caravaggio-képről kérdezze egy „Elfeledett műremekek” című műsorban. 

A plébános nemet mondott a felkérésre, mert tudta, hogy semmilyen biztonsági rendszer nem védi a festményt, és attól tartott, a nagy nyilvánosság hatására esetleg ellophatják. A Rai azonban engedélyt kapott a forgatásra Benedetto felettesétől, aki később a plébánost is feljelentette. A jóslat pedig valósággá vált: néhány hónap elteltével a képnek nyoma sem volt. 

A 2001-es, elfeledett interjút egy szicíliai szervezet ásta elő, amely azért küzd, hogy felújítsák a Szent Lőrinc oratóriumot. D'Anolfi azt álltja, abban az időben biztos volt benne, hogy Benedetto állításait régesrég kivizsgálta a rendőrség. 

„Benedetto állításai most még hitelesebbnek tűnnek, mióta a nyomozás is ugyanerre jutott. Talán, ha annak idején megjelentetjük az interjút, sokan csak egy őrült papot láttak volna benne.” 

A vágatlan beszélgetést teljes egészében levetítik Palermóban október 15-én, a kép eltűnésének ötvenedik évfordulója alkalmából. 

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.