Börtönbe küldenek egy marokkói újságírónőt, mert állítólag illegális abortusza volt

külföld
2019 október 01., 05:28
comments 13

Egy év börtönre ítéltek egy marokkói újságírónőt, Hajar Raissounit illegális abortusz és házasságon kívüli szex miatt. Bűnrészességért egy évre ítélték a férjét is, az orvos pedig, aki állítólag az abortuszt végezte, két évet kapott. 

Raissouni egy korábbi, börtönben írt levelében koholmánynak nevezte a vádakat, az abortusz ugyanis meg sem történt, szerinte csak a független Akhbar al Yaoumnál végzett újságírói munkájáért támadják. 

Ügyvédje szerint a döntés azt mutatja, hogy az állam hiába ígérte az emberi jogokról és szabadságról szóló nemzetközi egyezmények tiszteletben tartását, „ez hazugság volt, köze nem volt a valósághoz”. 

photo_camera Az újságíró rokonai az ítélethirdetéskor Fotó: -/AFP

A 28 éves Raissouinit és a férjét augusztus 31-én tartóztatták le egy rabati klinika előtt. Ezután civil ruhás rendőrök hallgatták ki, majd elfogták az orvost és a kórházi személyzet két tagját is. Ők azt állították, sürgős műtétet hajtottak végre Raissounin, hogy eltávolítsanak egy vérrögöt. 

Az újságíró támogatói szerint a döntéssel csak el akarják tántorítani az embereket a kormány kritikájától. A TrialWatch nevű, a Clooney Alapítvány az Igazságért által létrehozott megfigyelőszervezet szerint nem sikerült bizonyítani a vádakat, és igazságtalan volt az eljárás. Ezzel szemben a védelemnek vérvizsgálatokkal sikerült alátámasztania. hogy Raissouni nem lehetett nyolchetes terhes, amikor állítólag elvégezték az abortuszt.

A marokkói törvények csak akkor engedélyezik az abortuszt, ha a terhesség veszélyezteti az anya életét, de ilyenkor is szükség van a férj hozzájárulására. Az ország a 180-ból a 135. helyen áll a Riporterek Határok Nélkül sajtószabadság-indexének listáján. A szervezet szerint a marokkói hatóságok gyakran használják a bíróságokat az újságírók megfélemlítésére, különösen, ha az ország északi régiójának lázongásairól írnak, ahogy Raissouini is tette. (The Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.