Az RMDSZ elnöke Karácsonynak: Olyan ne nácizza Wass Albertet, aki most a szélsőjobbal masírozik

Egy szombat esti nyilvános, Kolozsváron rendezett beszélgetésen kérdezték az RMDSZ elnökét Karácsony Gergely kijelentéséről is. A Transindex beszámolója szerint "nagyon felbolygatta a közvélemény egy jelentős részét" a főpolgármester kijelentése, hogy Wass Albert náci volt. 

"Azért mert a román népbíróság háborús bűnösnek nyilvánította, nem lehet messzemenő következtetéseket levonni; az, hogy a Patkányok honfoglalásában zsidóellenes volt, az igaz. Az, hogy Egyesült Államokban élt, és oda nem fogadtak be háborús bűnösöket, azon érdemes elgondolkodni, minthogy azon is, hogy az ország nem adta ki soha Románia kérésére, és azt sem fogadta el, hogy Románia háborús bőnösnek nyilvánította: ez is igaz,"

jelentette ki Kelemen. Majd emlékeztetett: "Göncz Árpád 1993-ban kitüntette Wass Albertet, márpedig Göncz Árpádot nem úgy ismerjük, mint aki nácikat kitüntet. Voltak olyan nézetei, amelyekkel én messzemenően nem értek egyet, de ha Sztálin mellett állt volna ki, akkor sem értettem volna egyet vele. De innentől odáig, hogy egy csuklómozdulattal lenácizzuk, hosszú út van. Főleg olyan ember ne tegye, aki ma éppen a szélsőjobbal masírozik, hogy hatalmat szerezzen." 

A Fidesz-KDNP erdélyi szövetségesét szerencsére fontosabb ügyekről is kérdezték, pl. a homoszexuális párok romániai helyzetéről. Kelemen szerint 

"nem a politikum feladata, hogy a melegek életébe beavatkozzon, de meg kell teremteni a homoszexuális párok számára a civil partnerségi kapcsolatot Romániában."

Hozzátette: mindig is azon a vélemény volt, hogy a politikának csak annyi a keresnivalója ezen a téren, hogy

megteremtse azokat a feltételeket, hogy mindenki a saját értékrendje szerint élhessen. "Persze konzervatívabb vagyok másoknál, szerintem a házasságot meg kell tartani a férfinak és nőnek, a homoszexuálisoknak pedig meg kell teremteni a civil partnerséget." 

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.