Halálbüntetést kaptak, akik felgyújtották a zaklatóját feljelentő bangladesi diáklányt

külföld
2019 október 24., 06:33
comments 243

Tizenhat emberre szabott ki halálbüntetést a bangladesi bíróság, amiért közük volt a 19 éves Nusrat Jahan Rafi meggyilkolásához. A lány március 27-én fordult a rendőrséghez, mert elmondása szerint régóta molesztálta a faluja iskolájának igazgatója, a tanárok pedig azt tanácsolták, hogy inkább hallgasson.

Eleinte a rendőrség sem vette komolyan a feljelentést, és bár az igazgatót őrizetbe vették, a lány és a családja halálos fenyegetéseket kapott, fiú diákok és helyi politikusok pedig nyíltan kiálltak az igazgató mellett. Áprilisban aztán négy-öt ember felcsalta Rafit az egyik iskolaépület tetejére, ahol azt követelték tőle, vonja vissza a vallomását. Amikor ezt megtagadta,

leöntötték kerozinnal, és felgyújtották. A lány kórházba került, de mivel bőrfelületének 80 százaléka megégett, négy nappal később meghalt.

photo_camera Nusrat halála után tüntetéseket is szerveztek a nők szexuális zaklatása ellen Fotó: STR/NurPhoto

A rekordgyorsasággal lefolytatott eljárásban elítélték a zaklatással vádolt iskolaigazgatót és legalább két fiút is, akik a lány osztálytársai voltak. A bangladesi ügyész szerint a döntés bizonyítja, hogy „Bangladesben senki sem úszhatja meg, aki gyilkosságot követ el”.

A szexuális zaklatás mindennapos probléma Bangladesben. Egy nemrég publikált jelentés szerint a ruhaiparban dolgozó nők 80 százaléka személyesen vagy szemtanúként tapasztalt már szexuális erőszakot, mégis kevesen fordulnak a rendőrséghez, hiszen ez - ahogy Nusrat esetéből is kiderült - sokszor újabb erőszakhoz vezet. A lány temetésére ugyanakkor több ezren mentek el, és az utcákra vonulva követelték a felelősök megbüntetését. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.