Az amerikai külügy vezető tisztviselője nemcsak összevissza hazudott az önéletrajzában, de még egy kamu Time címlapot is kreált mellé

külföld
2019 november 12., 19:01

Az amerikai külügyminisztérium egy vezető tisztviselője, Mina Chang nem egyszerűen hazudott az önéletrajzában, hanem ezt olyan komikusan tette, hogy az még a Trump-féle Fehér Ház környékén is meglepőnek számít. 

Az NBC News hosszú cikkben leplezte le Chang trükkjeit, melyek közül kiemelkedik, hogy többek között ráphotoshopolta magát a Time magazin címlapjára. Hogy nem csak viccnek szánta, arra utalhat az, hogy az önéletrajzában több helyen is hazudott a végzettségéről. 

Chang a külügy konfliktusok kezeléséért és stabilitásért felelős részlegének helyettes vezetője volt, és önéletrajzában hamisan állította azt, hogy a Harvardon végzett, ezen kívül pedig eltúlozta saját NGO-jának szerepét is.

Chang áprilisban került a külügyhöz, a cikk szerint Mike Pompeo külügyminiszter régi jó barátja, a minisztériumban fontos szerepet betöltő Brian Bulatato révén. A fiatal nő ezen kívül azt is állította, hogy szerepet töltött be egy ENSZ-bizottságban, és állítása szerint mind a demokrata, mind a republikánus párt küldöttgyűlésén felszólalt, illetve szakértőként tanúskodott a Kongresszus előtt is. 

A cikk szerint éppen felmerült Chang előléptetése is, de az önéletrajza végül gyanús lett a kongresszusi tagok számára. További rengeteg részlet az NBC cikkében

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.