Meghalt Charlie Balogh, az arizonai pizzéria örökös orgonistája

GYÁSZ
2019 november 29., 07:57
comments 51

Világhírről talán túlzás lenne beszélni, de az biztos, hogy a napokban elhunyt Charlie Baloghtól rengetegen búcsúztak el. Nehéz amerikaibb dolgot elképzelni annál, mint amivel Balogh ismert lett: az arizonai Mesa városában működő Organ Stop Pizza pizzéria orgonistája volt, 1991-től egészen a múlt héten bekövetkezett haláláig. 

A magyar származású Charlie már az Egyesült Államokban, New Jersey államban született, és testvére, David által megírt életrajza szerint 11 évesen kezdett el zenével foglalkozni. Felnőtt korára bárorgonista lett, több helyen is játszott, sőt, egy michigani vendéglátóhelynek idővel zenei igazgatója, majd pedig tulajdonosa is lett. 1991-ben költözött családjával együtt Arizonába, emellett rendszeresen koncertezett is országszerte, az Amerikai Színházi Orgonisták Társasága az év orgonistájának választotta 2000-ben. 

link Forrás

A pizzériában Balogh egy hatezer sípos Wurlitzer orgonán játszott; egy phoenix-i magazin beszámolója szerint ez lehetett a legnagyobb ilyen típusú hangszer a világon. A magyar származású orgonista az étterem külön számára kialakított, forgatható színpadán játszott a vendégeknek.

link Forrás

A Youtube-on bőven akadnak vendégek által rögzített videók: Balogh többnyire  ismert amerikai filmek zenéit játssza vacsora mellé:

link Forrás
link Forrás

Mint a Take Out írja, évtizedekkel ezelőtt jóval gyakoribb volt, hogy a vendéglátóhelyek orgonákkal legyenek felszerelve, de mára a legtöbb ilyen hely vagy bezárt vagy átalakult, az Organ Stop Pizza és Charlie Balogh a műfaj egyik utolsó veteránja volt. És az orgonisták száma annyira visszaszorult az országban, hogy ma már sokszor a templomok is nehezen találnak zenészeket maguknak. Egyelőre arról nem tudni, hogy lesz-e, aki Organ Stop színpadán átveszi Charlie örökségét, de a pizzéria Facebook-oldalán rengetegen búcsúztatják az orgonistát: 

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.