A pesti kabaré hőskora

Vélemények ugyan vannak a magyar kabaré hőskoráról, illik tudni és gondolni róla valamit, de valóban ismerni már nem annyira szokás, részben az átfogó szakirodalom hiánya miatt. Körner András Költők a kabarébanPesti kabarédalok a 20. század elején című könyve ezt a fájó hiányt pótolja. 

A nyolcvanas években a Katona József Színház Budapest Orfeum című, bámulatosan sikeres előadása, a kétezres évek elején Nagy Endre regénytrilógiájának első csonkítatlan kiadásai a Palatinus Kiadó jóvoltából, Bános Tibor Nagy Endre-monográfiája, Molnár Gál Pétertől A pesti mulatók, illetve a Budapest Bár című koncertsorozat – az elmúlt évtizedekben talán ezek a teljesítmények tettek a legtöbbet azért, hogy a legújabb nemzedékek előtt is bemutassák (és szinten tartsák) a bő száz évvel ezelőtti magyar kabarékultúrát, illetve annak egy-egy szeletét.  

Legkevésbé pont azoknak köszönhető ez a fel-felbuggyanó divat, akik elvileg pont ezt a műfajt művelik. És ez fájóan szembetűnő. Sas József Mikroszkóp Színpada sokszor hivatkozott a háború előtti kabaré nagyjaira, de nem biztos, hogy ezek a bizonyos régi nagyok el lennének elragadtatva a színvonaltól, vagy attól, hogy rájuk hivatkoznak. A kabaré, ami egyszerre volt slágergyár, tehetségkutató, kisparlament, hírlap és költőetető, a funkcióit illetően szétszálazódott, és más-más helyeken él tovább. Ha a humort magát nézzük, ma nagyrészt a stand up comedy tartja az őrlángot. Ezt gondolhatjuk egy-két évtizede megérkezett import műfajnak is, de megérne pár szót, hogy a stand up amerikai létrejöttében mekkora szerepe lehetett a mieinknek, akik még a háború előtt/idején menekültek Amerikába, zsebükben a konferanszié Pesten kikristályosodott intézményével.  

Az első igazinak mondott pesti kabaréba úgy vezették be a kortárs szépirodalmat, mint a gázt vagy a villanyt. A pengeéles, dalolós francia és a vaskos, jelenetezős német mellett a magyar lett a kifinomult, az emelkedett, az irodalmi, amelyben a külföldi hatások ugyan megjelentek, de megszelídülve. Körner András nem tanárosan, de tanáros türelemmel magyarázza el, mi értendő nemzetközi hatás alatt. Az avantgárd mozgalmaktól például szinte teljesen érintetlenek maradtak a magyar kabarészínpadok, vagy a franciáknál népszerű árnyjátékok Pestről szintén lepattantak. A homoszexualitás nálunk mint téma csak mint a komikum tárgya (vagy inkább eszköze) jelent meg, az is csak az orfeumokban, a pesti kabaré prűd volt hozzá. Elsőre hosszúnak tűnik a külföldi kitekintés, és túl sok fotó jön szembe a francia világsztár Yvette Guilbertről – de amikor eljutunk a mi Medgyaszay Vilmánkig, már tudjuk, hogy nem volt sok Yvette-ből, mert így sokkal jobban értjük Vilmát. (Amúgy meg jó dolog fotókat nézegetni erről a két valamikori égi tüneményről, akikről a kortársak, Kosztolányitól Szép Ernőig, mind-mind sóhajtozva beszéltek. Ha már úgy alakult a technika- és a színháztörténet egymás melletti futása, hogy mindkettejükről csak idősebb korukban készülhetett film- illetve hangfelvétel, legalább hadd lássuk őket képeken.)

Körner András egyik legfontosabb állítása az, hogy a magyar kabaré első, legihletettebb időszakában az alkotók és a közönség közös műve, egymásra találásának szerelemgyereke volt. A magyar kabaré érkezte előtt leginkább német szót lehetett hallani a mulatók színpadain. A nagyvárosi vagy Pestre került, túlnyomórészt zsidó alkotók, illetve a zsidó és nem zsidó kispolgárság a magyar nyelv és kultúra művelésében talált egymásra és magára a kabaré apropóján. A közönség is alkotó volt, nem afféle eszköze a színpadi interakciónak. Elég, ha arra a színháztörténeti pillanatra gondolunk, amikor az ismeretlen, dadogó írócska, Nagy Endre az egyik nagyhangú vendég miatt félretette a novelláját, és riposztjaival megsemmisítette a közönség előtt – másnap már beépített nagyhangú vendég ült a nézőtéren, és divat lett a Bonbonniére-be járni beszólogatni. 

A nyugaton bevált műfajokat előbb ez a közös öröm mérte meg és árazta be, kiderült, mire van igény, és csak ami átment a szűrőn, azt kapták fel a fővárosi folklór műhelyei. A politikával ugyanez volt a helyzet: a magyarnál a francia és német kabaré jóval élesebben politizált, és igaz ez akkor is, ha a magyart is nevezték egyfajta kisparlamentnek, és bizony Nagy Endrének is nem egyszer meggyűlt a baja a hatóságokkal. (“Volt egyszer egy tenger, / Azon volt egy ember, / Felmászott a lóra, / Nem mászik le róla” – szólt Horthyról a versike, amiért egy időre lakat került a kapura.)

Ha megnézzük a magyar kabaré eddigi szakirodalmát, világosan látszanak az erősebben feldolgozott részek. Ismertük a történetét, Nagy Endre A kabaré regénye című műve jól eligazított, de születtek cikkek, tanulmányok akkor is, utána is, ma is. Ismertük a főbb szereplőket, Nagy Endrét, Heltait, Medgyaszay Vilmát, Szép Ernőt, Molnár Ferencet legfőképp, de van még vagy öt-tíz további név, akikkel együtt már viszonylag részletesen fel lehet vázolni azt a bizonyos hőskort. Ismerjük a helyeket, máshogy nézünk a mai Művész Mozi, Budapest Bábszínház, Operettszínház épületére. Aki a Budapest-térképen be akar rajzolni magának mondjuk 20-30 valamikori kabarét, orfeumot, mulatót, egy-egy könyv alapján simán meg tudja tenni. Aztán amikor eljutunk addig, hogy Magyarországon (nemcsak Pesten!) szinte általános volt, hogy költők írtak dalszövegeket a kabaréknak, egyszer csak eszköztelenek leszünk. Egy kis kereséssel simán találunk pár Heltait, Szép Ernőt, néhány Somlyó Zoltánt, és persze tudjuk, hogy az Ady-összesben melyik versek azok, amelyeknek volt egy színpadi életük is, de... itt eddig megálltunk. 

Mert igen, a történetek, a helyek, a figurák eddig megvoltak, csak valahogy a költők és az általuk írt dalok nem kapták meg eddig a méltó figyelmet. (Pedig ennek irodalomtörténeti vetülete is van, hiszen a kabarészínpadoknak nem kis szerepe volt a nyugatos költők élelmezésében.) Pont a lényege nem volt eddig rendesen kifejtve ennek az ügynek. Mi a különbség a kuplé és a sanzon között? Milyen négy jellemző témája lehetett egy dalnak? Kapkodom a fejem: azt hittem, mindent elolvastam, amit eddig lehetett, de ezeket így, ilyen fókuszáltan még sehol nem láttam kidolgozva. Több helyen szóba került Somlyó Zoltánnak a kabaréval való viszonya, biztos láttam is verscímeket, és azokat a verseket biztos meg is kerestem a kötetben. De hogy megtudjam, konkrétan miben állt az, hogy Somlyó vs. kabaré vagy Emőd Tamás vs. kabaré, az csak most történt meg. A szerzőket tárgyaló részben nem kevés anekdotát is kapunk, az idézetek a helyükön vannak, nem csak illusztrálnak, hanem tényleg viszik előre a mesét. Olyan érthetően van felvázolva, kihúzva, végül kiszínezve a magyar kabaré-mátrix, hogy a könyv végére az is egyértelmű lesz, hogy a régebbi költők, Csokonai, Balassi, Tinódi, Petőfi vagy Kisfaludy hogyan és miért találták meg a helyüket visszamenőleg a modern kabarédalok történetében.

És ha ez nem lenne elég: a 340 oldalas könyv látszólag véget ér a 210. oldal körül. Lapozunk egyet, és azt látjuk: Epilógus. Meg ne tévesszen minket a megoldás: a zárószavak után a Költők a kabaréban egyik legfontosabb része következik. Az Antológia. Hatvanhárom kabarédal, sanzon, kuplé, megzenésített vers szövege, némelyikhez jegyzet tartozik a dal történetéről, vagy ott áll mellette a kottacímlap – azaz előadható a maga pompájában. Az ember azt se tudja, melyik részébe vesszen bele a könyvnek. Ráadásul annyi remek fotó, rajz, illusztráció, képeslap és színlap van a könyvben, ráadásul olyan informatív képaláírásokkal, hogy sokszor muszáj megszakítani a főszöveg olvasását. 

Amíg ezt írtam, a Budapest Orfeumot hallgattam-néztem Youtube-ról. Könnyen lehet, hogy három remek színészünk legjobb rögzített pillanata. Báj, mélység, zseniális szerkesztés, ízléses történelemóra, elegancia. Az jutott eszembe, hogy van remek zenész barátom, aki imádja a kuplékat és a sanzonokat, van elég jó humorista barátom, vannak jó színészek, jó költők, aztán él és dolgozik a kiváló Benedek Miklós, akinek szívügye a magyar kabaré – szóval ha az ember körülnéz, bizony találni alkotókat, akikkel össze lehetne hozni egy tök jó előadást. Még témája is lenne a kisparlamentnek. 

Fotó: iMac

Csak hát, ahogy Körner András írja: ez közös játék volt, az alkotók és a közönség egyszerre önmegvalósított a kabaré által és rajongott a függöny túloldalán lévőkért. Itt egy fontos szereplő nagyon-nagyon hiányozna.

Körner András: Költők a kabaréban. Pesti kabarédalok a 20. század elején (Corvina)

Szálinger Balázs