Nyomul a holdudvar: Vágó István és Vásárhelyi Mária is gyorsan beleül egy-egy fővárosi cég felügyelőbizottságába

POLITIKA
2019 december 03., 13:00

Jó pár, a városvezetéstől függő pozícióról fog dönteni a fővárosi közgyűlés következő ülésén. Az Index által leközölt hosszú lista legizgalmasabb szereplői a következők:

A legviccesebb nem is önmagában az, hogy Vágó István gyurcsányista extévés azonnal beleül a BKV-leányvállalat Vasúti Járműjavító Kft fb-jébe, hanem hogy ezt mivel indokolta/magyarázta. Hát azzal, hogy a cég tevékenységi köre szerinte közelebb van az eredeti végzettségéhez, mint a tévézés. Vágó ugyanis - ezt az eddigiekből nehéz lenne kitalálni - vegyészmérnökként végzett. Fb-tagként havonta a minimálbér összegét kaphatja, vagyis 149 ezer forintot. Egy fb-tagnak cserébe évi néhány alkalommal kell "dolgoznia".

A másik izgalmas név Vásárhelyi Máriáé. Ő eddig szociológusként és közvélemény-kutatóként volt ismert, most viszont a színházi ügyek szakértőjeként mutatkozhat be ha megszavazzák, jelölt ugyanis a József Attila Színház Nonprofit Kft. fb-elnöki pozíciójára.

Ismert név még a progresszív értelmben vett politikai ejtőernyősök mezőnyében Mártha Imre, aki nemcsak bulvárlapszereplő, de Gyurcsány miniszterelnöksége alatt az MVM vezérigazgatója is volt. Ő a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. felügyelőbizottsági elnöke lehet. A testületnek tagjelöltje az Gegesy Ferenc, aki 20 éven át volt Ferencváros polgármestere.

Régi ismerős a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. fb-tagjelöltjei között Bőhm András egykori SZDSZ-es politikus, volt fővárosi frakcióvezető.

Hegyi Gyula korábbi MSZP-s képviselő és pártalelnök nemhiába írt filmritikákat is újságíró korában: ha elfogadják az előterjesztést, a Budapest Film Zrt. felügyelőbizottságában kamatoztathatja azokat a minimálbér másfélszereséért.

Lassan kamatozni kezd az is, hogy a szocialista Komjáthi Imre egyszer odaláncolta magát az esztergomi Suzuki-gyár kerítéséhez: elnök lehet a Budapest Esély Nonprofit kft fb-jében, igaz csak a minimálbér kétharmadáért.

Ebben az előterjesztésben rendezik a Fidesznek járó vezetőségi helyeket is. BVH Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt. felügyelőbizottsági tagja lehet Láng Zsolt egykori II. kerületi fideszes polgármester havi bruttó 270 ezerért. Wintermantel Zsolt bukott újpesti polgármester a BKK igazgatóságába kerül be 3 minimálbérérét, vagyis havi 450 ezerért, Dankó Virág pedig, aki Láng alpolgármestere volt, a BKV fb-jébe ülhet be. Bagdy Gábor volt KDNP-s főpolgármester-helyettes pedig a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. fb-jében vigasztalódhat.