Washington Post: Éveken át félrevezették a közvéleményt Afganisztánról

Fotó: HOSHANG HASHIMI/AFP

Az amerikai vezetők két évtizeden keresztül félrevezették a közvéleményt az afganisztáni háborúról - állítja a The Washington Post hétfőn megjelent Afghanistan Papers című gigaanyagában.

Az újság három évig tartó jogi csatározás után az információszabadságot biztosító törvény alapján kapta meg a háborúról szóló bizalmas jelentéseket, interjúkat, feljegyzéseket. Ezekből az derült ki: a vezető politikusok - köztük George W. Bush és Barack Obama elnökök is - a nyilvánosság előtt azt hangoztatták, hogy Afganisztánban az amerikai erők „haladást értek el”, miközben tisztában voltak azzal, hogy ennek éppen az ellenkezője az igaz.

A több mint kétezer, korábban nem publikált dokumentum - feljegyzések és interjúk sora - sötét képet fest az amerikai politika afganisztáni tévedéseiről és kudarcairól, és egyértelművé vált az is, hogy ugyanazok a felelős politikai és katonai vezetők beszéltek a nyilvánosság előtt haladásról és sikerekről, akik a bizalmas jelentésekben sorra számoltak be a rossz lépésekről és a kudarcokról.

A dokumentumok között található több mint 400 interjúban a megkérdezettek nem fogták vissza kritikájukat. Douglas Lute tábornok például 2015-ben egy kormányzati belső eszmecsere során azt mondta: 

„egyszerűen nem tudtuk, hogy mit csinálunk, hiányoztak az alapvető ismereteink Afganisztánról”.

A tábornok a republikánus George W. Bush és a demokrata párti Barack Obama elnöksége idején is az afganisztáni háborúért felelős tanácsadó volt a Fehér Házban. Azt is mondta: „mivel is próbálkozunk mi ott? A legködösebb elképzeléseink sincsenek arról, hogy mibe fogtunk”.

Lute tábornok felidézte azt is, hogy 2015-ig több mint 2400 amerikai katona vesztette életét afgán földön. „Ha az amerikai nép tudná ennek a működési zavarnak a méreteit! (...) De ki fogja elmondani, hogy mindez hiábavaló volt?”.

A Post által megszerzett egyik dokumentumban egy tisztségviselő, akit a Nemzetbiztonsági Tanács egyik munkatársaként azonosítottak, azt mondta: a Barack Obama által vezetett Fehér Ház a Pentagonnal egyetértésben azt jelentette be, hogy a 2009-ben végrehajtott csapatnövelés sikeres volt.

Marc Chretien, aki Afganisztán Hilmend tartományában az amerikai tengerészgyalogosok külügyi tanácsadója volt, az egyik interjúban arról beszélt: az afgánok tudatában voltak annak, hogy az amerikaiak csak átmenetileg tartózkodnak az országban, és ez meghatározta az amerikai katonák lehetőségeit is.

„Úgy viselkedtünk, mint a gyarmattartók” - fogalmazott 2017-ben Barnett Rubin, aki 2009 és 2013 között az amerikai külügyminisztérium afganisztáni és pakisztáni különmegbízottjának stratégiai tanácsadója volt. Elmondta azt is: az afgánok tudták, mennyi pénz ömlik az országba, „de tisztában voltak azzal, hogy ez nem tart a végtelenségig, és a lehető legnagyobb hasznot akarták kihozni maguknak úgy, hogy közben önmagukat ne sodorják veszélybe”. Rubin fantazmagóriának nevezte az amerikai elképzeléseket.

A Washington Post szerint 2001 óta több mint 775 ezer amerikai katonát vetettek be Afganisztánban, sokan közülük nem egyszer járták meg a háborús övezetet. A Pentagon hivatalos adatai szerint 2300 katona halt meg és 20 589 sebesült meg.

A dokumentumokból kiderül az is, hogy az egymást követő amerikai kormányok kudarcot vallottak az afganisztáni korrupció megakadályozásában, vagy legalábbis a csökkentésében, és egy hozzáértő afgán hadsereg és rendőrség létrehozásában.
Washingtonban nem készült átfogó jelentés arról sem, hogy pontosan mennyit költött az Egyesült Államok erre a háborúra.

A dokumentum sokak számára a Pentagon Paperst idézi fel: ezek az 1971-ben kiszivárgott dokumentumok szóltak arról, mekkora kudarc volt a vietnami háború. (MTI, Washington Post)