Az én lányom volt az egyik áldozata a Budán garázdálkodó fegyveres tinibandának

November 20-án, szerdán azzal hívott I., hogy Budapest közepén kirabolták a 16 éves lányunkat. Ráadásul állítólag fegyverrel. Az egész annyira irreális volt, hogy hiába értettem minden szót, csak percek alatt tudtam felfogni, hogy mi történt.

Hát az, hogy a lányom késő délután egy barátjával lófrált a Gellérthegyen, ahol a csúszdás játszótéren felmásztak egy mászókára és ott dumáltak, amikor megjelent két fickó, akik először megkérdezték tőlük, hogy van-e füvük, majd nem sokkal a nemleges választ követően újra megjelentek, ezúttal már egy fegyverrel vagy annak látszó tárggyal, hogy közöljék a gyerekekkel: a fegyvert használni fogják, ha nem adják oda a pénztárcájukat. Eleve csapdában érezték magukat a mászókán, szerencsére nem jutott eszükbe hősködni, így végül kialkuldták, hogy a pénztárcájuk maradhat, de leadnak minden, náluk levő készpénzt.

A rablók, akik kapucnival és símaszkszerűséggel takarták el az arcukat, a pénzt megszerezve azonnal elrohantak, a telefonok és igazolványok nem érdekelték őket.

Utólag persze nekem is könnyű okosnak lenni, de az események sodrában péntekig nem jutott eszünkbe feljelentést tenni. Egész pontosan felmerült a dolog egy pillanatra, de akkor sokkal fontosabbnak tartottuk azt megtudni, hogy az eset milyen lelki nyomot hagyott a gyerekekben, így velük foglalkoztunk. (Hála istennek szinte egyáltalán nem sokkolódtak le az átéltekről.) A kérdést akkor még annyival intéztük el, hogy mivel egyáltalán nem látták a rablók arcát és a fegyvernek látszó dolgot is alig, a dolognak úgysem lenne sok gyakorlati értelme, a kihallgatás meg még fel is zaklathatná őket.

Utóbb persze kiderült, hogy ebben mekkorát tévedtünk.

November 22-én pénteken levélben kerestem meg a rendőrség sajtósait, akikkel elég sűrű munkakapcsolatban vagyunk, hogy szerintük érdemes lenne-e feljelentést tennünk. Mint utóbbi kiderült, az ügyben akkor már vadul folyt a nyomozás, ezért a kérdéseimet kvázi bejelentésként értelmezve nemsokára már egy nyomozó keresett meg, sőt személyesen is ott várt az utcánkban, mire hazaértem. Tőlük tudtam meg, hogy egy sorozatban raboló bandáról van szó, akik másokat is kifosztottak már.

Innentől igencsak felgyorsultak az események. A gyerekeket a nyomozók - akik végig abszolúte kedvesek és empatikusak voltak velük - azonnal elvitték a helyszínre, majd a Teve utcában - az anyák jelenlétében - kikérdezték őket.

Kapcsolatban maradtunk, így pár nap múlva már azt is tudtam, hogy a november 20-ai biztonsági kamerás felvételeket átnézve a rendőrök már több gyanúsított arcát ismerték.

Mint a rendőrségi mai, pénteki tájékoztatójából kiderült, a lányomék jól tippeltek hang alapján, hogy a rablók nem hétpróbás felnőttek, hanem hozzájuk hasonló korú - és mint kiderült, társadalmi státuszú - 14-16 éves gyerekek voltak. Nem utcagyerekek, hanem, a rendőrök kifejezésével "jó családi hátterűek", akik között akadt egyházi gimnazista és orvosgyerek is. Annyira gyerekek voltak, hogy kő-papír-ollózással döntötték el, mikor ki raboljon.

A rendőrök motiváltsága a jelek szerint végig megmaradt, hiszen végül úgy tudták elkapni a rablókat, hogy addig flangáltak civilruhás nyomozók a potenciális tetthelyeken, míg december 11-én a Gellérthegyen akció közben tetten nem értek két fiút az összesen öttagú bandából. Érintett szülőként így utólag azért jó ijesztő, hogy bár a lányunknak végig azt mondtuk, őszinte meggyőződésből, hogy bár nagyon jól tették, hogy huzavona nélkül odaadták a pénzüket - ezzel egyébként a rendőrök is egyetértettek - a fickók azért úgyse használták volna a fegyverüket, a rablók az elfogásuk előtt konkrétan rá is lőttek a gázpisztolyukkal az utolsó áldozatukra, vagyis az egész azért nemcsak üres fenyegetőzés volt.

Azt persze mindenki tudja, hogy minden esetben érdemes feljelentést tenni, de mi most a saját bőrünkön tapasztaltuk meg, hogy ez mennyire így van.

Az pedig már-már jelenségszintű dolog, hogy Budán úrigyerekekből álló bandák bandáznak, nem ritkán fegyverrel. A Széll Kálmán teret az utóbbi időszakig például a Scum Gang nevű tinibanda tartotta a fennhatósága alatt és állítólag náluk sem volt ritka a szülőktől elcsórt ilyen-olyan fegyverek villogtatása.