Európai Szakszervezeti Szövetség: kevesebb jut a dolgozóknak a gazdasági jólétből, mint tíz éve

gazdaság
2020 február 11., 11:44

Az Európai Unióban dolgozó emberek többsége kevésbé részesül hazája jólétéből, mint tíz évvel ezelőtt, derül ki az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) táblázatából, ami az Európai Bizottság adatain alapul. Az ETUC azt foglalta össze, hogy egy-egy ország GDP-jének hány százaléka kerül fizetés formájában az emberekhez.

Úgy tűnik, ez az arány 2009 és 2010 között 18 országban visszaesett, leginkább Írországban (19 százalékkal), majd Horvátországban (11 százalékkal) és Cipruson (6 százalékkal).

Magyarországon 2,2 százalékos volt a csökkenés: tíz éve még a GDP 48,8 százalékát fizették ki bérekben, tavaly pedig 46,6 százalékát.Az EU-ban összességében 0,7 százalékos volt a csökkenés.

Az ETUC szerint a számok azt mutatják, hogy a dolgozó európai emberek egyre kevésbé élvezik annak a jólétnek az előnyeit, amihez a munkájukkal maguk is hozzájárulnak. A szervezet a minimálbéremelésben, a kollektív béralkuk terjedésében és a szakszervezetek erősítésében látná a megoldást.