Zaklatásért és bántalmazásért jelentette fel felettesét egy rendőrnő, mire felmentették a munkavégzés alól

2020 február 28., péntek 8:13

A Népszava információi szerint először másik szolgálati helyre rendelték át, majd felmentették a munkavégzés alól azt a nőt, aki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) ezredeseként szexuális zaklatás és bántalmazás miatt feljelentést tett közvetlen felettese, egy vezérőrnagy ellen. 

A lap információi szerint a felmentés az ügyészségi vizsgálat befejezéséig, de legkésőbb március végéig tart, addig az ezredes kapja még a fizetését is, de utána minden más bizonytalan. 

A Központi Nyomozó Főügyészség közlése szerint az ORFK tábornoka ellen „alárendelt megsértésének vétsége és más bűncselekmény” miatt indult eljárás jelenleg folyamatban van, gyanúsítotti kihallgatás azonban nem történt. Annak ellenére sem, hogy a katonai büntetőeljárás kezdete, 2019. augusztus 8-a óta több mint fél év eltelt. Az ügyben eddig hét embert hallgattak ki tanúként, illetve történtek adatbekérések és orvosi iratok beszerzése is. De a vezérőrnagyot még nem hallgatták meg. 

A Népszava korábbi cikkeiben arról írt, hogy az ezredesnek 'magánéleti kapcsolata' volt a rendőrség felsővezetéséhez tartozó vezérőrnaggyal, majd miután a nő szakított a férfival, a feljelentés szerint a férfi hónapokon át zaklatta és fenyegette, végül pedig bántalmazta a nőt. A bántalmazás helyszíne pedig a Teve utcai rendőrszékház volt. Ezután a nő orvoshoz ment, látleletet vettek fel róla, majd a szolgálati utat betartva jelentette az esetet Balogh János országos rendőr-főkapitánynak. 

Később pedig a Központi Nyomozó Főügyészséghez fordult, mert a feljelentése szerint úgy érzékelte, hogy átrendelésén kívül nem történik semmiféle előrelépés az ügyben. Mint a Népszava írja, az ORFK csak az első cikk megjelenése után válaszolt a korábban feltett kérdésekre, és elmondták, hogy a főkapitány továbbította a bejelentést az ügyészséghez. Ezt a fejleményt a nő csak a sajtóból tudta meg. 

A Transparency International és a Népszava is kereste korábban a Belügyminisztériumot az üggyel kapcsolatban, de semmiféle választ nem kaptak. 

A bántalmazott nő a lapnak elmondta, hogy munkavégzés alóli felmentése is méltatlan körülmények között zajlott: közölték vele, hogy 'minden cuccát' szedje össze és vigye el az irodából, még egy tárolót sem kapott. 

„Bár a nyomozás még folyik, úgy viselkedtek velem, mint akik nem számítanak rá, hogy vissza fogok jönni” – mondta erről, és beszélt arról is, hogy elképzelhetőnek tartja, a feljelentés miatt derékba törik szakmai karrierje, és bármire is jusson az ügyészség, többet nem dolgozhat a rendőrségnél. Ennek ellenére is végig akarja csinálni, többek között azért, mert példát akar mutatni a hasonló helyzetbe kerülő nőknek.