Csak segíteni akart, azért vágta hétszer a baltát a fejébe

2020 március 4., szerda 12:45

12 év börtönre súlyosbította szerdán a Győri Ítélőtábla annak a férfinak a büntetését, aki 2017 augusztusában baltával többször fejbe verte alvó barátnőjét, majd biciklizni indult. A nő túlélte a támadást, a férfi 12 órával az emberölési kísérlet után feladta magát. K. B. A. vádlottat első fokon 10 év börtönbüntetésre ítélték, ez ellen az ügyész és a vádlott ügyvédje is fellebbezett.

Nem viselte el a visszautasítást

A 47 éves férfi 2017 áprilisában, egy internetes társkereső oldalon ismerkedett meg a nővel. Az ismeretségből barátság lett, sok közös programmal és hosszú, mélynek szánt beszélgetésekkel. A vádlott szerelmes lett, ezt el is mondta a nőnek, aki viszont nem akart barátságnál többet. Emiatt egy ideig nem találkoztak, nem is beszéltek egymással. Aztán augusztusban Viberen kezdtek újra beszélgetni, és a férfi elmesélte, hogy volt egy kisebb biciklis balesete, mire a nő felajánlotta, hogy meglátogatja.
A vádlott víkendházában hajnalig beszélgettek, többek közt a kapcsolatukról is, majd a nő lefeküdt aludni. Arra ébredt, hogy a férfi egy 30 cm-es baltával teljes erővel lesújt a halántékára. Védekezni próbált, de még legalább hatszor ütötte meg a fejét, egészen addig, míg azt nem gondolta, hogy meghalt. 

A férfi a napot biciklizéssel töltötte, majd 12 órával a bűncselekmény után feladta magát a rendőrségen. A helyszínre érkező rendőrök vették észre, hogy a nő még él, ezután a mentők kórházba szállították. A támadást túlélte, de maradandó fogyatékossága lett, súlyos egészségkárosodást szenvedett.

Az október végén hozott, elsőfokú ítélet ellen, mely 10 év börtönbüntetést szabott ki a vádlottra, az ügyész és a vádlott ügyvédje a tényállás részbeni megalapozatlansága miatt, illetve az ítélet súlyosbításáért/enyhítéséért fellebbeztek. A vádirat szerint K. B. azért támadt a nőre, mert gyengéd érzelmeket táplált iránta, ugyanakkor az ügyvéd arra utalt, hogy valójában azért volt valamiféle bensőséges kapcsolat kettejük közt. Erről a vádlott is beszélt nagyon hosszú, gyakran összefüggéstelen monológjában. 

A vádlott és az ügyvédje a tárgyalás során többször elismételték, hogy K. B. A. végül feladta magát a rendőrségen, és ezt első fokon szerintük nem vették eléggé figyelembe. Az ügyvéd az igazságügyi orvoszakértőt is idézte, aki szerint ha a vádlott nem adja fel magát, akkor a nő meghalt volna, de látják, így nem halt meg. Elismételte, hogy a szakértők szerint a férfi enyhe-közepes személyiségzavarban szenved, és a gyilkossági kísérlet idején beszűkült tudatállapotban volt. Igyekezett a vádlott valós motivációját is megkérdőjelezni, ami az ügy egyik legbizarrabb része.

Csak segíteni akart, azért vágta hétszer a baltát a fejébe

A vádlott még az előkészítő tárgyaláson mondta először, hogy nem azért próbálta megölni a nőt, mert nem tudta elviselni, hogy az nem akar intim kapcsolatot vele, hanem azért, mert a nő meg akart halni, csak a sajátos hitvilága miatt az öngyilkosság nem jöhetett szóba. Szóval ő tulajdonképpen csak segíteni akart neki.
Az ügyvéd azt bizonygatta, hogy a nő valóban küzdött korábban depresszióval, és az öngyilkossági gondolatok sem álltak távol tőle, tehát - bár teljesen elhibázott volt - nem volt alaptalan a vádlott ötlete. Hangsúlyozta: nem lehet tudni, pontosan miről beszélgettek a hétvégi házban. Szerinte a vádlott csak segíteni akart a nőnek, a segítségnyújtás vágya vezette, amikor összesen legalább hét alkalommal, baltával lesújtott a nő fejére.

Fotó: 444.hu

„Nyilvánvalóan rossz dolgot cselekedtem, és bűncselekményt követtem el” - mondta a vádlott, de mégis úgy érzi, első fokon túl szigorú volt vele a bíróság. Azt mondta, azt sem vették elég súllyal figyelembe, hogy feladta magát. Szerinte ennek nagyon rossz az üzenete a társadalom felé. 

„Ez a mi történetünk nagyon szépen indult. Amikor megismertem, az első pillanattól láttam, hogy végtelen különleges. Mindketten művészlelkek, filozofikus alkatok vagyunk” - magyarázta. Arra panaszkodott, hogy az ő sztorijukat mindenki félreérti, pedig köztük egy olyan magas szintű lelki kapcsolat alakult ki, ami egy külön kis világot jelentett számukra. Arra is utalt, hogy természetfeletti képességeket tulajdonított a sértettnek, és hogy hitt a lélekvándorlásban, de ma már belátja, nagyot tévedett. De azért hozzátette, hogy szerencsére „a barátnőm megmenekült. Remélem, jól van” - mondta kevesebb mint fél órával azután, hogy az ügyész említette, a támadás maradandó egészségkárosodást okozott a nőnek. 

Ez nem a vádlott és a sértett története, hanem egy rendkívül brutális bűncselekmény volt

A bíró a rövid szóbeli indoklásban - valószínűleg a vádlott szavaira utalva - azt mondta, ez nem a vádlott és a sértett története, hanem egy rendkívül brutális bűncselekmény volt, amit egy védekezésre képtelen, alvó ember ellen követtek el. A spirituálásnak beállított háttérsztori láthatóan nem hatotta meg, ahogy az sem - bár enyhítő körülményként vették figyelembe -, hogy a vádlott feladta magát. Azt mondta, nem a férfi mentette meg a sértett életét, hanem a gyors hatósági cselekvés. 

„A vádlott emberi mivoltából kivetkőzve, saját maga okozta helyzetben hajtotta végre a bűncselekményt” 

- mondta. A büntetéskiszabás során figyelembe vették, hogy az emberölési kísérletet a vádlott beszűkült tudatállapotban követte el, hogy feladta magát, és hogy a sértett életben maradt. A férfinek 12 éves büntetését börtönben kell letöltenie, az eddig fogságban töltött idő beleszámít a büntetésébe.