"Feláll a tanár és a pocakját látni!"

oktatás
2020 március 16., 16:56
photo_camera Miri és Minóka angolórája

Olyan se volt még, hogy véletlenül benyissak a gyerekek valamelyik tanórájára, de most, vagyis hétfőn délelőtt ez is megtörtént.

Az ebédlőasztalnál írtam éppen cikket, amikor rájöttem, hogy percek óta nem láttam a kutyákat, pedig reggel óta ott napfürdőztek mellettem a szőnyegen a görög teknős társaságában. Ez - nem az interracial napozás, hanem az eltűnés - mindig rosszat szokott jelenteni, ezért elindultam felkutatni őket. Borisz (17) szobájának résnyire nyitva hagyott ajtaját benyomva rögtön megtaláltam Txiki tacskót, ugyanis ott feküdt az íróasztala előtt ülő Borisz ölében. A számítógépe monitorján nyíló ablakban a spanyoltanárnőjét pillantottam meg egy rokonszenves, sárga, hegyes orrú kutya társaságában, amint éppen azt kérdezi a gyerektől, hogy “Puedes hablar un poquito de ella?”, vagyis hogy tudna-e mondani pár szót a kutyáról. Úgyhogy gyorsan motyogtam valami elnézéstkérést, aztán kihátráltam a tanteremből. Azzal a tanulsággal gazdagabban, hogy a távoktatás váratlanul személyes szituációkat is képes teremteni.

Zavaromban gondolkodás nélkül nyitottam be a szemközti szobába, így megtaláltam ugyan Minó kutyát, Mirjam (16) ölében, cserébe viszont egy angolórát zavartam meg.

photo_camera Tömegjelenet az iskolába oltott home office-ban.

Minden magyar iskolást, szülőt és tanárt sokként ért, hogy hétfőtől, ki tudja meddig, otthonról kell tanulni, távoktatással. De egy kis részüket azért egy kicsit kevésbé sokkolta a dolog: azokat a diákokat, akik eddig is digitálisan tanultak, vagyis nem füzeteik voltak, hanem laptopjuk vagy tabletjük, a tanáraikkal pedig egy oktatást segítő programon keresztül kommunikáltak, abba jegyzeteltek és azon írták meg a feladataikat. Az én gyerekeim is ilyen digitalizált iskolások, mert az AKG-ban, az alapítványi gimiben, ahová járnak, évekkel ezelőtt átálltak a digitalizált oktatásra. 

link Forrás

Az ő első napjuk azért lehet érdekes másoknak, mert megmutatja, mire lehetnek alkalmasak azok az elérhető oktatássegítő programok, amikkel sokan még csak most ismerkednek,  illetve azt is, hogy hol vannak a távtanítás technológiafüggetlen buktatói.

Ha nem megy a tábla, jó lesz a Paint is

Mivel ez vadi új szituáció, az AKG-ban is többféle megoldással kísérleteztek. A gyerekek alapvetően a Microsoft One Note-jával tanulnak 5, illetve 4 éve, emellett már korábban megismertették őket az MS Teams nevű programjával. 

Miri első óráján, ami termtud volt, főleg a Teamset használták: a tanár a videócset funkció segítségével beszélt hozzájuk és látta azokat, akik bekapcsolták a gépük webkameráját, miközben őt mindenki látta. Hasonló volt a felállás Borisz spanyolóráján. Az alapfelállás úgy működik, hogy a tanár a Teamsben ad elő, osztja ki és gyűjti be a feladatokat, miközben a saját gépe desktopját is meg tudja osztani a diákjaival, míg a párhuzamosan futó Onenote-on fut maga a tananyag a feladatokkal együtt.

A Teamsben van virtuális tábla is whiteboard néven, amire a tanár pont úgy tud rajzolni, mint egy való életbeli táblára, csakhogy ez a funkció Miri termtudóráján valamiért nem működött. De a tanár nem esett kétségbe, hanem fogta magát és Paintben rajzolt és azt nézte mindenki, hiszen a desktopját meg tudta osztani a diákokkal.

Mirinek ezután informatika óra következett. Azt mondta, hogy ez tért el a legkevésbé egy átlagos info órától. A tanár kiadta a feladatokat, majd a Teams egyik képességét kihasználva nemcsak megnézni tudta a diákok desktopjait, de bele is tudott nyúlni, ha javítani kellett valamit. Az irodalomóra azért volt egészen más, mert a magyartanárjuk nem akart videózni. Így itt csak feladatokat adott ki a One Note-ban, pont úgy, mint egy IRL órán, mínusz a személyes előadás. 

Az egyik szünetben megkérdeztem őket, hogy milyen az első nap a távolból. Irtó lelkesek voltak, ami nyilván az újdonság varázsának is köszönhető volt. Mirinek az tetszett a legjobban, amikor felállt a tanár és a webkamera a pocakját mutatta. Borisz azon röhögött, hogy amikor a spanyolórája után - amin végig beszélniük kellett - átnézett a húgához, ott a termtudórán mindenki evett. 

A tanítási nap végén megint megkérdeztem őket a benyomásaikról. Borisz azt mondta, hogy hiába volt ez az első próbanap, alapvetően minden működött, de azt ennyi alapján még nem tudja elképzelni, hogy hosszabb távon is működjön a távoktatás. Azért, mert otthon ülve szerinte nincs akkora motiváció a koncentrálásra, mint az iskolában és mert “ha kész vagy a feladatoddal, nem nagyon tudsz mit csinálni.”

Vagyis a távtanítás sikere szerinte azon múlik, hogy hogyan tanítanak, nem pedig azon, hogy minek a segítségével. Lényegében ugyanezt mondta az egyik tanára és patrónusa, az AKG digitális programjának kidolgozója, Nádori Gergely is:

"Az igazság az, hogy amióta ez kiderült valami hihetetlen dömping indult, ahol mindenki újabb és újabb ötletekkel áll elő, hogy milyen platformot kellene használni (Facebook, Discord, Viber), milyen virtuális osztálytermet (MS Teams, Google Classroom, Hashtag.school), milyen alkalmazásokat (LearningApps, Redmenta, Okosdoboz) Amivel a legnagyobb baj az, hogy bármilyen egyszeri tanár belefullad ennyibe (de egy egyszeri gyerek is, ha minden tanár más és más dolgot használ).”

Nádori szerint  

“az egész csak technikai kérdésként van kezelve. Mintha a pedagógia nem elsődlegesen módszerekről szólna és nem a módszerekhez kellene eszközöket találni.”

A felkészülési időszak és az első nap élményei alapján az a benyomásom, hogy a digitális távoktatás a gimnazisták esetében alapvetően nem annyira a diákoknak, mint a tanároknak jelent kihívást. Az előző pár napban megkértem a gyerekeket, hogy részletesebben is mutassák meg nekem a használt programjaikat. Egyik sem ördöngösség, még én is hamar képbe kerültem, pedig nálam ügyetlenebb júzert nem tudok elképzelni. Egy mai gyereknek pedig kábé 5 perc alatt átlátható bármelyik. Oktatószoftverből ráadásul már egészen sok fajta van, ahogy azt Nádori is említette.

Az érintett gyerekeknek, akiknek nagy része kiskoráról videócsetel, élőzik, élőzéseket kommentel vagy játékplatformokon kommunikál változatos formákban, a távolsági kommunikációra történő gyors átállás  önmagában nem jelenthet extra problémát, a legkisebbeket kivéve. A kérdés, nekem legalábbis úgy tűnt, sokkal inkább az, hogy a tanárok hogy tudnak primér szinten alkalmassá válni a távkommunikációra, illetve a következő lépésben a távolból is érdekesek és relevánsak lenni.