Kovács Zoltán: Nem értelmezhető a kormány szempontjából a politikai haszonszerzés

POLITIKA
2020 április 01., 19:49

Kovács Zoltán Skype-kapcsolaton keresztül jelentkezett be szerda este az ATV stúdiójába, ahol arról kérdezték, miért vonta vissza a kormány azt a kedd esti javaslatát, amely korlátozta volna a polgármesterek jogköreit a veszélyhelyzet idejére. 

Kovács a tőle ismert vehemenciával, de kevés megfontoltsággal vetette bele magát a beszélgetésbe. Egyszerre próbált harcias lenni az ellenzékkel szemben és a nemzeti egységet hangsúlyozni, és ebből érdekes mondatok kerekedtek ki.

A kezdő kérdésre Kovács nem adott egyértelmű választ; helyette inkább arra célzott, hogy fél nap alatt rájöttek, nem időszerű most ezzel foglalkozni, hiszen egy világjárvány közepén vagyunk. 

Aztán mégis két olyan példát is említett (szájmaszkviselés illetve kijárás tilalmának bevezetése önkormányzatok részéről), amelyek a napokban történtek és amikor a polgármesterek túlterjeszkedtek hatáskörükön, és hozzátette, hogy - főleg az ellenzéki - polgármesterek visszaélnek jogaikkal. Azt mégsem mondta meg, hogy akkor mégis miért vonták vissza a javaslatukat. 

Miután a riporter firtatni kezdte ezt az ellentmondást, és hogy mi történt kedd este óta, Kovács azt javasolta, keressenek valami más témát, hiszen akad még elég.

„Az alkotmányban rögzítetthez képest a kormány odaadta az országgyűlésnek azt a jogot, hogy meghosszabbítsa a különleges jogrendet, és azt a jogot is, hogy akkor szüntesse meg ezt a jogrendet, amikor neki tetszik” 

- fejtegette az államtitkár, amikor a felhatalmazási törvényre terelődött a szó. A műsorvezető aztán gyorsan emlékeztette arra, hogy az országgyűlés akarata megegyezik a kétharmados többséget birtokoló Fidesz-KDNP akaratával. 

Kovács szerint azért nem került bele a törvénybe egyetlen ellenzéki módosító sem, mert a Fidesznek olyan ellenzék jutott, amely bármit mond is a kormány, azzal elvi alapon nem hajlandó egyetérteni. Az ellenzék pedig, folytatta, most is bebizonyította, hogy nem lehet rájuk számítani, mivel nem szavazták meg a védekezés elleni törvényt.  

A beszélgetés csúcspontja a végére maradt. Akkor Áder János szavait („ez nem a politikai haszonszerzés ideje”) Kovács úgy kommentálta, hogy 

„nem találom értelmezhetőnek a kormány szempontjából a politikai haszonszerzés felvetését, hiszen a kormány (...) mindig mindent minden magyar ember érdekében tesz.”