Afrikai országok felháborodtak, hogy Kínában rosszul bánnak az afrikaiakkal, Kína szerint semmi ilyesmi nem történt

külföld
2020 április 13., 05:39

Miután több afrikai országban is komoly felháborodás történt, de Kína nigériai nagykövetsége tagadta, hogy Kínában a karanténmunkások rosszul bántak volna afrikai állampolgárokkal, etnikai alapon diszkriminálva őket – írja a South China Morning Post.

A dél-kínai Kanton vezetése vasárnap tagadta, hogy hátrányos megkülönböztetésben részesítene afrikai származású embereket, miután a helyi amerikai konzulátus szombaton azt tanácsolta az afroamerikaiaknak, hogy ne utazzanak a városba.

Az amerikai konzulátus olyan sajtójelentések megjelenése után adta ki a figyelmeztetést, amik szerint az afrikai származású embereket, valamint a velük kapcsolatba kerülőket a helyi hatóságok kötelező koronavírustesztnek vetik alá, majd pedig attól függetlenül, hogy a közelmúltban elhagyták-e a várost, karantén alá helyezik. Beszámolók szerint a városban élő afrikaiak közül egyesektől szállodákban, illetve vendéglátóhelyeken tagadták meg a szolgáltatást. A sajtóban olyan hírek is megjelentek, hogy rengeteg afrikai diákot és üzletembert lakoltattak ki a lakásaikból/szállodákból a dél-kínai városban, majd nehezen találtak szállást, és az élelem beszerzésében is nehézségekbe ütköztek.

Kanton bevándorlási hivatala egy vasárnapi sajtótájékoztatón tagadta, hogy bármiféle diszkriminációt alkalmaznának. Azt állították, a járvány elleni óvintézkedéseket egységesen alkalmazzák a külföldiek és a kínai állampolgárok esetében.

A hongkongi lap szerint a helyi lakosság és a Kantonban élő külföldiek között azután alakultak ki feszültségek, hogy híresztelések szerint az új koronavírus elterjedt a helyi afrikai közösségen belül, miután öt nigériai tesztje is pozitív lett, és mind ugyanahhoz az étteremhez kötődtek. De a járvány nyomán az ország többi részén is nőtt a külföldiekkel szembeni ellenségesség.

Peking a külföldről visszahozott fertőzések visszaszorítására március 28-ától átmenetileg megtiltotta a külföldiek belépését az országba, bár a beérkező fertőzöttek jelentős része a tiltást megelőzően is kínai állampolgár volt. Pár nappal később a külföldi diplomatákat is arra kérték, hogy május 15. előtt ne utazzanak vissza Kínába. Ezt a döntést az országban állomásozó diplomáciai testületeken belül történt fertőzéses esetekkel indokolták, de ezeknek a számát nem adták közre.

A kínai bevándorlási hivatal emellett pénteken egy angolul is elérhető felhívást adott ki, amiben közölték, hogy a kínai karantén-előírásokat megszegő külföldieknek bevonhatják a vízumát, és akár 10 évre kiutasíthatják őket az országból. A hivatal szerint az előírások egyenlően vonatkoznak a külföldiekre és a kínai állampolgárokra, hiszen utóbbiakat pénzbírsággal sújthatják, vagy akár őrizetbe is vehetik a szabályok megsértéséért.

Az új koronavírus-járvány kitörése után több országból érkeztek hírek arról, hogy a helyi kínai közösség tagjait idegengyűlölő támadások érik. Egyes félelmek szerint a Kínába külföldről behozott esetek miatt az országban élő külföldiekkel szemben hasonló diszkriminációt alkalmazhatnak – írja az SCMP, ami szerint az elmúlt hetekben külföldi diplomaták, üzletemberek és diákok is beszámoltak olyan esetekről, hogy megtagadták a kiszolgálásukat az ország különböző részein található vendéglátóhelyeken. (SCMP, MTI)