Trump: Az államok egy része már május előtt megkezdheti a lazítást

külföld
2020 április 17., 03:10

„Újranyitni Amerikát” - ezzel a címmel adott ajánlást Donald Trump amerikai elnök az államok kormányzóinak arról, hogyan építsék le fokozatosan a járványügyi korlátozásokat, számol be a BBC. 

photo_camera Fotó: ALEX WONG/AFP

Trump korábban május elsejét jelölte meg az újranyitás lehetséges dátumaként (azelőtt pedig a húsvétot), amire Anthony Fauci, a Nemzeti Allergiaügyi és Járványügyi Intézet (NIAID) igazgatója, az ország fő vírusszakértője kedden azt mondta, „kicsit túlságosan optimista”. Ehhez képest Trump csütörtökön arról beszélt, hogy

az államok egy része akár már május előtt újranyithat.A 18 oldalas dokumentum fokozatosan, három fázisban javasolja közelíteni az életet a normális kerékvágáshoz, úgy, hogy mindegyik fázis legalább két hétig tartson.

  • Az első fázis még tartalmazza a most érvényben levő korlátozások jelentős részét, például le kell mondani a nem feltétlenül szükséges utazásokról. Ugyanakkor lehetővé teszi, hogy az éttermek, sportlétesítmények és templomok a szigorú távolságtartási előírások betartásával működjenek.
  • Ha nincs bizonyíték a járvány újjáéledésére, életbe léphet a második fázis: újranyitnak az iskolák és a vendéglátóhelyek, csökkentett kihasználtsággal.
  • A harmadik fázisban, ha még mindig csökken az azonosított fertőzések száma, megszüntethető a látogatási tilalom a bentlakásos otthonokban és a kórházakban, a vendéglátóhelyek pedig növelhetik a kihasználtságukat.

Deborah Birx, a Fehér Ház járványügyi koordinátora azt mondta, ahogy az államok végighaladnak ezen a három fázison, úgy egyre több embert engedhetnek vissza dolgozni is. Szerinte

a hármas fázis lesz az új normalitás, amikor még mindig azt tanácsolják a veszélyeztetett embereknek, hogy kerüljék a zsúfolt helyeket.A járvány által leginkább érintett New York államban május 15-ig érvényben maradnak a mostani korlátozások, mondta Andrew Cuomo kormányzó. Bár a fertőzési adatokat elnézve itt is stabilizálódni látszik a helyzet, még mindig naponta több százan halnak meg.

Az emberek azonban nem mindenhol látják szívese ezeket az intézkedéseket. Michiganban például szerdán autós tüntetést tartottak, miután a kormányzó a korlátozások meghosszabbításáról beszélt.

Az Egyesült Államokban több mint 650 ezer embernél azonosították a fertőzést, és 30 ezernél is többen haltak meg.