Ez nem egy hír, hanem döbbent búcsúzás. 46 éves korában ugyanis minden előjel nélkül megállt a szíve és meghalt Nehéz-Posony Márton újságíró, jogász, jó ideje a HVG szerkesztőségi jogásza és szerzője. Az egyik legkedvesebb és legértelmesebb ember, akivel szerkesztőségben valaha dolgoztam.
És ha mindez nem lett volna elég - bőven elég lett volna - neki volt egy olyan bónusz tulajdonsága, ami végképp megkülönböztette a legtöbb kollégámtól. Értett is valamihez. A joghoz, ami amúgy is hasznos, egy jogász-politikusok által irányított országban meg végképp. Marci ugyanattól volt jó az összes szakmájában: hamar átlátta az összefüggéseket, képes volt kiemelni a lényeget, és ami legalább ennyire fontos, abszolúte érthetően el is magyarázni.
Azért is szerettem annyira a publicisztikáit, sőt gyakran még az odavetett Facebook-posztjait is, mert nagyon is volt véleménye, de azon ritka figurák közé tartozott, akik érvelve voltak képesek elmagyarázni az álláspontjukat. Így akkor sem kellett kiabálnia, amikor szenvedélyes volt.
Azért is volt olyan jó a közelében dolgozni, mert lendületes volt, és a kritikus természete ellenére kifejezetten jókedvű és pozitív, ami egy szerkesztőséglakó esetében nem is mindig annyira magától értetődő.
A Magyar Hírlap gazdasági rovatában, az első sajtóbeli munkahelyén ismertem meg a kilencvenes évek közepén, ahol szinte egyszerre kezdtünk dolgozni. Híres rovat volt az akkoriban, de éppen akkor váratlanul elszerződött a híres munkársak fele, így a hozzánk hasonló kezdők váratlan lehetőséghez jutottak. Marci azok közé tartozott, akiken kapásból látszott, hogy sokra fogja vinni. Így is lett, és az utolsó pillanatig nagymenő volt.