Kezdeményezik Szilágyi István fiának letartóztatását az apja megölése miatt

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Megöltek egy férfit Budapest XVII. kerületében, a rendőrök a helyszínen elfogták a feltételezett elkövetőt, akit őrizetbe vettek és kezdeményezik a letartóztatását - közölte a rendőrség vasárnap a honlapján. 

Az áldozat minden valószínűség szerint Szilágyi István színész, a feltételezett elkövető pedig a fia.

A BRFK az esetről kiadott közleményében azt írta, vasárnap reggel 7 óra 34 perckor érkezett bejelentés arról, hogy a XVII. kerületi X. utca egyik családi házában egy férfi bántalmazza az apját. A rendőrök a helyszínen elfogták a bántalmazót, a 49 éves Sz. Pétert, aki ellen a BRFK életvédelmi osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított eljárást. A férfit őrizetbe vették és kezdeményezik a letartóztatását - közölték. 

Bűnügyi helyszínelő dolgozik a főváros XVII. kerületében a X. utcában, ahol holtan találtak egy férfit 2020. május 3-án reggelFotó: Mihádák Zoltán/MTI/MTVA

A 83 éves Szilágyi István halálhírét az MTI-nek megerősítette a Baptista Szeretetszolgálat is, a színművész utolsó éveiben ugyanis ők segítették mindennapi életvitelében. Az ATV-nek nyilatkozott az a munkatársuk, aki Szilágyi Istvánt támogatta ez elmúlt időszakban. Baricz Dezső utoljára pénteken találkozott Szilágyival, és igazából se fel tudja fogni, mi történt. 

„Hetek óta elkezdtem egy gyűjtést a művész úrnak, az volt a tervünk, ha nem is az egész házat, de egy-két helyiséget rendbe rakunk, egy-két szobát, konyhát, fürdőszobát, hogy használható legyen, és méltó körülmények között élhessen a művész úr.” Baricz nem sejtette, hogy ilyesmi megtörténhet, de visszaemlékezett egy esetre, amikor a színész és felesége kék-zöld foltokkal voltak tele, és azt mondták neki azért, mert elestek. Szilágyi felesége aztán később elismerte neki, hogy fia, Péter ütötte meg őket, a színész viszont továbbra is azt állította, hogy elesett. A segítő utalt arra is, hogy a színész fia nem beszámítható.

A Blikk korábban arról írt, hogy Sz. Pétert két éve elítélték az apja megverése miatt, bár a színész a bíróságon is tagadta, hogy a fia bántalmazta. Az elmondásuk szerint Szilágyi István ráesett egy farakásra, de az orvosszakértő ezt másképp látta.

Fotó: Mihádák Zoltán/MTI/MTVA

Szilágyi István 1937. december 7-én született Gyomán. 1957 és 1961 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult, diplomáját kézhez véve előbb Egerbe szerződött, néhány évig Párizsban élt, majd az Irodalmi Színpad (1970-1973), a Vidám Színpad (1973-1977), a Vígszínház (1977-1979), ezt követően egy évtizedig a Mafilm társulatának volt a tagja. A 90-es évektől nyugdíjazásáig, 2016-ig a Győri Nemzeti Színház tagja volt. 

Jellegzetes arca miatt pályafutása alatt elsősorban az epizódszerepek találták meg. Számos filmben és tévésorozatban szerepelt, még főiskolásként játszott az Égre nyíló ablakban (1959), ezt követte a nagy sikerű Mit csinált a feleséged 3-tól 5-ig című, Makk Károly által rendezett vígjáték (1964). Országosan ismertté 1968-ban Sipos úr figurájának megformálása tette a Bors című tévéfilmsorozatban. 

Egyik legnagyobb sikerét Csukás István Keménykalap és krumpliorr című (1978) népszerű filmjében aratta a plakátragasztó Lópici Gáspár szerepében. Volt többek közt szélhámos (Az örökös, 1969), szakács (A halhatatlan légiós, 1971), őrmester (Bors Máté), pandúr (Talpuk alatt fütyül a szél, 1976), huszár (80 huszár, 1978), piócás ember (Indul a bakterház, 1979) és ékszerész (Zsaruvér és csigavér, 2001). 

A könnyed szerepek mellett filmdrámákban is játszott: az Azonosítás, az Angi Vera, a Sztálin menyasszonya és A napfény íze című alkotásokban is láthatta a közönség. Hetvenéves kora után is kapott szerepeket, játszott a Szuromberek királyfi című mesefilmben, a Casting minden című zenés filmben, valamint a Véletlenül szándékos című krimiben, a Szomjas György által rendezett A Nap utcai fiúk című 1956-os filmben, és a 2009-i filmszemle versenyprogramjában is szereplő, Goda Krisztina által rendezett Kaméleonban. 

A színész igazi életterének a színházat tekintette, és azt vallotta, hogy nincs kis szerep. Pályafutása alatt a legnagyobb klasszikusok - többek közt Csehov, Dosztojevszkij, Steinbeck, Tennessee Williams - darabjaiban lépett színpadra. A szélesebb közönség filmes és színházi szerepei mellett reklámfilm-sorozatból is ismeri, a '90-es években a Lottó reklámarca is volt. 2002-ben a Gobbi Hilda által alapított Aase-díjban részesült, 2003-ban Gobbi Hilda-életműdíjat kapott, 2009-ben pedig a magyar filmkritikusok Életműdíját vehette át. 2010-ben Kisfaludy-díjat, 2015-ben Kisfaludy Életműdíjat, 2016-ban Pro Urbe Győr díjat kapott.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó