Trump már azzal fenyegetőzik, hogy kilép a WHO-ból

külföld
2020 május 19., 09:09

Amennyiben nem történnek "jelentős, lényegi jobbítások", az Egyesült Államok kilép az ENSZ Egészségügyi Világszervezetéből (WHO), jelentette be Donald Trump a Twitterén közzétett négyoldas, a világszervezet elnökének, Tedros Adhanom Ghebreyesusnak címzett levelében. Hogy ez alatt pontosan mit ért, azt egyáltalán nem fejtette ki a levelében, ezzel lényegében meghagyva magának a lehetőséget, hogy kedve szerint döntsön.

A levél többi részlete szerint kedve leginkább a világszervezet elhagyásához lenne, vagy legalábbis ahhoz, hogy az USA-nak ne kerüljön pénzébe a WHO fenntartása. A szervezet finanszírozását már a járvány elején felfüggesztette.

Trump négyoldalas levelében számos vádat megfogalmaz a WHO-val szemben, erősen szelektálva a tények közül. Például felidézi szinte az összes olyan WHO-s megnyilatkozást, amely kínai közléseken alapul, de elhallgat minden, ezekkel egyidőben kiadott tájékoztatást, mely a járvány veszélyeire hívta fel a figyelmet.

És persze ez a levele se maradhatott hazugság nélkül. Trump, hogy is mondjam, "tévesen" azt állítja levelében, hogy Tajvan már december 31-én figyelmeztetett, hogy a vírus emberről emberre is terjed. Valójában ilyenről szó se volt. Tajvan december 31-én csak részletes információkat kért a Wuhanból jelentett rejtélyes tüdőgyulladásos esetekről, szó se volt benne emberről emberre terjedő vírusról.

Az amerikai egészségügyi minisztérium Trumppal szemben már tett konkrét ajánlásokat. A dokumentumot ismerők szerint az nagyon is visszafogott, alapvetően arra szólít, hogy erősítsék a WHO ellenőrző szerepét.

Tedros, a WHO elnöke amúgy még Trump ultimátuma előtt elismerte, hogy voltak hibák a WHO a járványra adott válaszában, és bejelentette, hogy független vizsgálatot kezdeményez, mely felderítheti ezeket a hibákat, és javaslatokat tehet a világjárványok hatékonyabb kezelésére. (Via The Guardian)