Az albán kormány az éjszaka közepén, rendőrök segítségével rombolta le a nemzeti színház épületét

külföld
2020 május 20., 17:31

Napok óta forrnak az indulatok Albániában, méghozzá egy meglehetősen szokatlan ok miatt: rengetegen háborodtak fel azon, ahogy a kormány leromboltatta le a nemzeti színház épületét.

A Balkan Insight riportja szerint maszkot viselő rohamrendőrök vasárnap hajnalban hatoltak be a színház épületébe, ahol őrizetbe vették azokat a művészeket és aktivistákat, akik az épület lerombolásának terve ellen tiltakozva az épületbe barikádozták el magukat. Miközben a tiltakozókat furgonokba rakták, buldózerek jelentek meg, és elbontották az épületet.

A lerombolt épület
photo_camera A lerombolt épület Fotó: Wikipedia

A két épületből álló komplexumot 1938 és 1939 között, Albánia olasz megszállásának idején építették az olasz Guilo Berte tervei alapján, eredetileg kulturális központként funkcionált.

A kormány 2018-ban jelentette be, hogy elbontanák az épületet, és helyére a dán Bjarke Ingels tervei alapján húznának fel egy új épületet, PPP-konstrukcióban. Az épület felépítését egy kormányzati megbízásokkal rendelkező tiranai vállalat kapta, ami az új nemzeti színházért cserébe telkeket kapott, illetve engedélyeket arra, hogy hat toronyházat húzzanak fel, melyek értékét 119 millió euróra becsülték.

A terveket sokan kritizálták, és többen állították azt, hogy a nemzeti színház épületének elbontása Edi Rama miniszterelnök régóta dédelgetett terve volt, amit még kulturális miniszterként fogalmazott meg 1998-ban. A bontás ellen nemcsak művészek és aktivisták tiltakoztak, hanem a műemlékvédelem képviselői, illetve korrupcióellenes civil szervezetek is.

Rendőrök az épület romjai előtt
photo_camera Rendőrök az épület romjai előtt Fotó: Olsi Shehu/Anadolu Agency via AFP

Aktivisták egy csoportja ezért úgy döntött, hogy állandó jelenlétükkel akadályozzák meg a bontást, és 27 hónapon át folyamatosan jelen voltak az épületben. A bontás ellen nemzetközi műemlékvédelmi szervezetek is tiltakoztak, a modern olasz építészet egy nagyszerű példájaként hivatkozva a színházra.

A Balkan Insight cikke szerint Tiranában amúgy is sok gondot okoz, hogy a várostervezést sokszor a kapzsi befektetők érdekeinek rendelik alá, az elmúlt évtizedekben számos vitatható projekt született, mely igazából csak az ingatlanfejlesztőknek állhatott érdekében. Ez a projekt ráadásul már messziről nézve is gyanús volt: a kivitelező a főváros vezetésének kedvenc vállalata, és az új tervek kritikusai szerint a vállalat eleve nagyon olcsón jutott hozzá a fővárosi telkekhez.

Mint a lap írja, miután az ellenzék bojkottálta a 2019-es önkormányzati választásokat a kormány és a szervezett bűnözői csoportok közötti összefonódások gyanúja miatt, a kormányzó szocialisták abszolút többségre tettek szerint a tiranai közgyűlésben. A miniszterelnök ezután játszotta át az épület tulajdonjogát a fővárosnak, majd statikai hibákra hivatkozva a bontás mellett döntöttek.

Vasárnap aztán több száz rendőr jelenlétében zajlott éjjel a bontás, ami ellen így is zajlottak tüntetések, több embert őrizetbe is vettek a rendőrök.

A történteket hatalmas felháborodás fogadta az országban, ahol éppen most kezdtek el lazítani a koronavírus miatt elrendelt korlátozásokon. Nemcsak a bontás ténye, hanem annak körülményei is heves tiltakozásokat váltottak ki, még egyes, kormányközeli szereplők részéről is. A cikk szerint a kormányfő, illetve a polgármester most már arról beszél, hogy az új épület nem PPP-beruházásként valósul majd meg, hanem hitelt vesznek majd fel hozzá. Ez azonban sokakat nem nyugtatott meg, hiszen az ország az elmúlt 30 év legrosszabb gazdasági teljesítményét nyújtja éppen.