„Külön-külön zártak be minket egy-egy ablaktalan helyiségbe”

Indokolatlanul durvának érezte a svéd hatóságok eljárását a tegnap közölt „Tizenkét Magyarországról szállított kölyökkutyát altattak el a svéd határon” című cikkünk kulcsszereplője, a Svédországban élő, állatszállítással is foglalkozó magyar házaspár.

X-ék (a nevüket nem szeretnék nyilvánosságra hozni) és gimnazista korú lányuk több mint öt éve élnek Svédországban, alkalomszerűen látogatnak haza. Mivel évtizedek óta foglalkoztak kutyatenyésztéssel, és emiatt mindig is gyakran kellett állatokat fuvarozniuk, időközben megszerezték az élőállatszállítási engedélyt.

Május 13-án 8 ketrecben 12 kis termetű, Magyarországról vásárolt kölyökkutyát vittek volna Svédországba, kint élő magyaroknak és svédeknek. Az út eseménytelenül telt mindaddig, míg a Németországból érkező kompról svéd földre nem gurultak, és oda nem lépett az autójukhoz egy vámos. Szokás szerint átadták a szállítmányuk papírjait, vagyis a magukkal hozott kutyák állatorvos által kiállított útleveleit – ez igazolja a kutyák oltottságát és a gazdáik személyét – illetve a magyar hatósági állatorvos által kiállított és kinyomtatott igazolásokat, az úgynevezett TRACES-rendszer alapján.

A későbbi horrorsztori megértéshez fontos tudni, mi is ez. A TRACES az Európai Bizottság online rendszere, amely nyomon követi az állatok, élelmiszerek, takarmányok és növények mozgását az EU tagállamai között, illetve ha az Unión kívülről érkeznek az EU-ba. Kutyák esetében akkor kötelező ezt használni, ha az állatot nem a gazdája viszi át egy másik országba, vagy ha a gazda, de ötnél több kutyát szállít.

X.-né elmondása szerint a magyar hatósági állatorvos mind a 12 kutya adatait felvitte a TRACES-be, ideértve a csipjük és az útlevelük számát, illetve a magyarországi tenyésztőjük-feladójuk és a svédországi fogadójuk személyi adatait, majd az adatlapokat kinyomtatta és átadta nekik. X.-né elbeszélése szerint ezt az adatlapot eleve csak akkor lehet kinyomtatni, ha az alapul szolgáló adatokat már felvitték a rendszerbe.

Miután elvették a papírjaikat, ki kell szállniuk az autójukból, amit onnantól kezdve nem nyithattak ki. Így nem fértek hozzá a telefonjaikhoz sem, később ezért nem tudták értesíteni sem a lányukat, sem a kutyáikra váró megrendelőket.

De ekkor még nem is sejtették, hogy mi következik.

Emlékeik szerint órákon át kellett az autó mellett álldogálniuk, mire visszatért néhány vámos pár kutyaútlevéllel, és szúrópróbaszerűen ellenőrizték néhány állat csipszámát. Ezek után egy hangárszerű épületbe vitték az autót, ahol a férj szemtanúja volt annak, ahogy tizenegy vámos szabályosan szétszedi a jármű csomagterét.

A magyar házaspár tagjait eközben egymástól elválasztva egy-egy ablaktalan helyiségbe zárták további órákra, miközben arról sem kaptak információt, hogy mi és miért történik velük. Mivel közel voltak az autóhoz, ekkor még hallották a kiskutyák hangját.

Este tíz óra tájban átkísérték őket egy nagyobb központi épületbe, mint kiderült, kihallgatásra. A kihallgatáson – amihez telefonos konferenciahívás segítségével biztosítottak magyar tolmácsot – végre legalább azt megtudták, hogy mivel gyanúsítják őket. Mint kiderült, kutyacsempészettel. De még ekkor sem árulták el nekik, hogy mi alapján feltételezik ezt.

X.-né kifejezetten nehezményezte, ahogyan a svéd hatóságok bántak velük. Állítása szerint megkérdezték ugyan, hogy melyik hozzátartozójukat értesítsék, de hiába adták meg a lányuk számát, nem szóltak neki. A gyerek végül a magyar nagykövetségtől tudta meg, hová tűntek a szülei.

A kihallgatás közben azt mondták nekik, hogy másnap újabb kihallgatás következik, addig ügyészi határozat alapján bezárják őket. A nővel ekkor közölte az egyik kihallgatója, hogy bár ő személy szerint sajnálja a dolgot, de a kutyákat az egyik illetékes kormányhivatal határozata alapján el fogják altatni. X.-né ekkor még el sem tudta képzelni, hogy ilyet tényleg meg lehet tenni. Annyira hitetlenkedett, hogy megkérte, vigyék oda az autóhoz. És ekkor már - késő éjjel, valamikor 11 óra után járunk - nem szűrődött ki semmiféle hang a kocsiból. Bizonyíték egyelőre nincs rá, de erősen úgy tűnik, hogy az állatokkal villámgyorsan, még az országba érkezésük napján végeztek.

Az asszony elbeszélése szerint furcsán kommunikáltak velük. Arra a kérdésére például, hogy a kutyatulajdonosokat értesítik-e a történtekről, egyszerűen nem reagáltak. Elvették a laptopjaikat, GPS-üket és telefonjaikat, amiket azóta sem kaptak vissza.

Hiába kérdezték, a vámosok nem voltak hajlandók megokolni a lefogásukat. A házaspár azt is csak egy segítőjüktől tudta meg valamivel később, hogy az egyik vámos állítólag azt mondta az illetőnek, hogy a TRACES-papírokat gondolják hamisnak, mert a kutyák adatait nem találták meg az online rendszerben.

X.-né a kérdésemre határozottan állította, hogy a kiszabadulásuk után felhívta a magyar hatósági állatorvost, aki azt mondta neki, hogy igenis látja a kutyák adatait a rendszerben.

A házaspár az éjszakát fogságban töltötte. De másnap nem hallgatták ki őket. Este nyolc körül viszont váratlanul és különösebb indokolás nélkül elengedték őket, vagyis ahogy az asszony fogalmazott, „kiraktak minket az utcára”. Nem kaptak sem felmentő, sem elítélő határozatot, olyant sem, ami a vizsgálat vagy nyomozás folytatásáról szólt volna. Annyit mondtak el nekik, hogy a lefoglalt telefonjaik és egyéb gépeik már Malmöben vannak, és majd postán fogják megkapni.

Hazaérve tudták meg, hogy aznap délután fél 6 és fél 8 között házkutatást tartottak a lakhelyükön, de a lányuk szerint semmit sem találtak. Az érkező vámosok állítólag nem mutattak semmiféle házkutatási engedélyt, távozáskor nem hagytak jegyzőkönyvet vagy más írott dokumentumot és a lánynak – aki ezen a ponton még nem tudta, hol vannak a szülei – annyit sem voltak hajlandók elárulni, hogy mi van velük.

Szombat délben aztán azzal hívták fel őket a vámosok, hogy a kutyákat elaltatták, ők pedig „szabadok”. Ennyit mondtak, hogy szabadok, a mozgásukat sem korlátozták, akár azonnal elhagyhatták volna az országot, de ekkor sem árulták el, hogy mi volt az alapprobléma, illetve hogy hivatalosan véget ért-e az eljárás.

Figyelemreméltó, hogy amikor az egyik szállított kutya feladója, egy magyar ügyvédnő nem sokkal később telefonon beszélni tudott az egyik érintett tisztviselővel, az nem a TRACES-dokumentumok hamisításának gyanúját említette az eljárás okaként, hanem azt, hogy a kutyaútleveleken állítólag nem szerepelt a fogadó gazdák aláírása. Az nem derült ki, hogy egy másik országból vásárolt kutya esetében, amikor az útlevelet a származási helyen állítják ki, hogyan írhatná alá azt a leendő gazda.

X-ék úgy érzik, hogy egyrészt ártatlanul hurcolták meg őket, másrészt a svéd hatóságok nem jártak el korrektül velük szemben.

Az ügyben magámeberként eljáró magyar ügyvédnek, Nagy Katalinnak kedden sikerült beszélnie az ügyben érintett egyik állami szervvel, a Mezőgazdasági Hivatallal, vagyis a Jordbruksverkettel. Ők a döntésnek azt a részét hozták meg állításuk szerint, hogy a kutyákat nem engedik be Svédországba. Méghozzá azért, mert

„a kutyák közül egy kivételével az útlevél nem volt aláírva a tulajdonos által, ezért érvénytelen, így nem léphetnek Svédországba”.

Mivel a szállítókat a vám őrizetbe vette, a Mezőgazdasági Hivatalnak állítása szerint nem volt kivel kommunikálnia. Így az állatorvosi hatóság véleményét kérték arról, hogy mi legyen a kiskutyákkal, a hatóság pedig úgy döntött, elaltatják őket, mert nem volt elég szabad karaténhely.