Csak Donald Trump józan eszén múlik, hogy ráküldi-e a hadsereget a tüntetőkre
- Alapvetően nem hülyeség az, hogy az amerikai elnök önállóan is dönthet a katonák belföldi bevetéséről.
- Volt rá példa, nem is kevés, amikor erre azért volt szükség, hogy biztosíthassák minden amerikai alkotmányos jogait; például a hatvanas években, a déli államokban.
- A hadsereget azóta ritkábban vetik be, utoljára 1992-ben történt ilyen, de akkor Kalifornia kormányzója direkt kérte ezt.
- Így viszont most Donald Trump józan belátásán múlik csak, hogy kivezényli-e a hadsereget, és ha igen, a fosztogatók, vagy általában a tüntetők ellen.
„Egyenruhásaink professzionalizmusában töretlen a bizalmam. Szakszerűen és együttérzéssel fognak szolgálni, engedelmeskedni fognak a törvényes parancsoknak. A parancsok józanságában, amit ez a főparancsnok kiad, már kisebb a bizalmam” – írta az Atlanticban megjelent jegyzetében Mike Mullen, az amerikai haderő Egyesített Vezérkarának 2007-11 közötti vezérkari főnöke egy nappal azután, hogy kései utódja, Mark Milley tábornok a védelmi miniszter és Donald Trump társaságában felkereste azt a washingtoni templomot, aminek a környékét előtte katonai rendészekkel megtámogatott rendőrök tisztították meg, és ahol az amerikai légierő helikopterei nem sokkal korábban megfélemlítő erődemonstrációt tartottak az amúgy békés tüntetők elriasztására.
Pedig pillanatnyilag úgy áll a helyzet, hogy a főparancsnok, vagyis az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump józan eszén múlik, hogy hogyan kezeli a George Floyd múlt hétfői halála után kialakult helyzetet. Valóban beveti a hadsereget a tagállamokban, és ha igen, a szövetségi fennhatóság alá tartozó fővároshoz, Washingtonhoz hasonlóan békés tüntetők ellen, vagy a törvényi kötelmeknek megfelelően csak abban az esetben, ha a zavargások már a szövetségi jogszabályok érvényesítését korlátozzák? Mullen ez utóbbiról azt írta, hogy „arról sem vagyok meggyőződve, hogy a jelen körülmények, legyenek bármilyen rosszak is, elérik-e a szintet, ahol valóban szükséges ennyire a hadseregre támaszkodni”.
Az Egyesült Államok törvényei a rendfenntartást alapvetően állami (tehát nem szövetségi) hatáskörbe sorolják, de Trump hivatkozhat egy ősi jogszabályra, az 1807-es Zendülési törvényre (Insurection Act – a hatályos törvényszöveg a Szövetségi Törvénykönyv 10. fejezetének 251-255.paragragusa), amely bizonyos körülmények között valóban lehetőséget ad a haderő honi bevetésére, rendfenntartási feladatra. Ez nem is volna precedens nélküli, a jogszabályt a 19. században az amerikai indiánok elleni háborúkban, később a munkásmozgalom leverésére is alkalmazták, a hatvanas években pedig ez alapján vették át John F. Kennedy, majd utódja, Lynon B. Johnson elnökök a déli államokban a helyi Nemzeti Gárdák feletti ellenőrzést, hogy érvényt szerezzenek a szövetségi deszegregációs (a feketék elkülönítését megtiltó) törvényeknek, amelyek végrehajtását ezekben az államokban megtagadták.
Ez utóbbi alkalmazás volt talán leginkább összhangban a törvényalkotók szándékával. A Zendülési törvény logikája, hogy előfordulhatnak esetek, amikor egy szövetségi tagállam kormányzata nem képes, vagy nem akar érvényt szerezni a szövetségi törvényeknek. 2006-ban az amerikai törvényhozás Kutató Szolgálata (CRS) a hadsereg belföldi bevethetőségének szabályait összegző jelentésében a Zendülési törvény kapcsán olyan fogalmakat használ, mint a lázadás (rebellion) leverése, a hadsereg bevetésére okot adó körülményként pedig példaként azt hozza fel, ha egy tagállami rendfenntartó erő képtelen megvédeni a polgárokat. Eugene R. Fidell, a Yale jogi karának kutatója szerint ez lényegében a helyi kormányzat és rendfenntartó szervek „katasztrofális lefejezése”, vagyis „példa nélküli, totális káosz és teljes összeomlás” esetén indokolt.
Ezért is lehet, hogy utoljára 1992-ben alkalmazták a törvényt, igaz, a mostanira némileg emlékeztető helyzetben.
Akkor is a feketéket ért méltánytalanság, a Rodney Kinget bántalmazó rendőrök felmentése miatti tüntetések fajultak több napon át tartó utcai összecsapásokká, de akkor a kaliforniai kormányzó kérésére rendelte el George H. W. Bush a hadsereg bevetését. Azóta még a Katrina hurrikán után, az elárasztott New Orleansban kialakult káoszt kihasználó fosztogatók ellen sem vetették be a hadsereget, mert George W. Bush hallgatott az azt ellenző louisianai kormányzóra – a CRS 2006-ban ennek apropóján állította össze már idézett jelentését a hadsereg bevetésének jogi kereteiről.
Hogy így történt, az csak Bush józan belátásán múlt. Stephen I. Vladeck, a Texasi Egyetem Jogi karának professzora szerint a jogszabályok egykor szigorúbban korlátozták a hadsereg bevetését, például időben korlátozták és bírói felülvizsgálathoz kötötték azt, de időközben ezeket visszavonták, így most „némileg tisztázatlan, hogyan lehet megakadályozni a törvény visszaélésszerű alkalmazását”.
„Ezidáig szerencsénk volt, hogy a politikai megfontolásokból az elnökök eddig tartózkodtak attól, hogy visszaéljenek a hatalmukkal. De semmi sem garantálja, hogy Trump elnököt visszatartanák a hasonló megfontolások” – mondta a New York Timesnak.
Hogy ez mennyire így lehet, azt már a washingtoni eset is bizonyítja. Miley vezérkari főnök a Times beszámolója szerint pár órával a washingtoni templom felkeresése előtt William Barr igazságügyi miniszterrel együtt arról győzködte Donald Trumpot, hogy ne nyúljon még a Zendülési törvényhez, ne küldjön a kormányzók akarata ellenére amerikai katonákat a tüntetések leverésére. Azt viszont nem tudták megakadályozni, hogy Washingtonban, ahol nincs kormányzó, aki ellenállhatna neki, ne rendelje el csapatok bevetését. Nem sokkal később, mikor a katonák segítségével megtisztították a terepet a tüntetőktől, védelmi minisztere, Mark Esper már „csatateret” emlegetett a nyilatkozatában.
Erre már egy másik volt vezérkari főnök, Martin Dempsey is felkapta a fejét. „Amerika nem csatatér. Polgártársaink nem az ellenség” – írta. Esper szófordulatán a Különleges Erők egykori főparancsnoka, Tony Thomas tábornok is fennakadt. „Amerika csatatere??? Na ilyet soha nem kéne hallania az amerikaiaknak, hacsak nem rohant le minket az ellenség, vagy omlott össze az alkotmányos rend, mert polgárháború van” – írta.
A törvény ennél valójában engedékenyebb, a megfogalmazása szerint az amerikai elnöknek akkor is joga van bevetni a hadsereget, ha a tagállamok nem tudják garantálni a szövetségi törvények betartását. A témában megszólaló szakértők szerint ugyan jelenleg még nem ez a helyzet, az tény, hogy Barr igazságügyi miniszter, aki a feszült fehér házi megbeszélésen a Zendülési törvény alkalmazása ellen szólalt fel, az előző nap maga utasította a Szövetségi Nyomozóhivatal, az FBI helyi irodáit arra, hogy a helyi rendőrségekkel együttműködve derítsék fel az esetleges szövetségi jogsértéseket. Amikbe ez esetben az is beletartozik, ha valaki nem a lakóhelye szerinti államban zavarog, ezt pedig arra is rá lehet húzni, ha valaki egy tüntetésen ellenáll a nem feltétlenül arányosan vagy indokoltan fellépő rendőröknek. Ez a lépés akár meg is alapozhat a Zendülési törvény alkalmazásának.
Hiszen így az már értelmezés kérdése, hogy a jelen helyzetben a helyi hatóságok érvényt tudnak-e szerezni a szövetségi törvényeknek. Így az is, hogy az elnöknek joga van-e a helyi kormányzat ellenében bevetni a hadsereget. Több érintett állam, így például a mostani tüntetéshullám kiindulópontja, Minnesota, illetve a közeli Illinois kormányzója nyilvánosan visszautasította a hadsereg bevetését, a New York-i főállamügyész, Letitia James pedig közölte, hogy azonnal bíróságon támadná meg Trump rendeletét, ha katonák bevetésére adna parancsot. „Az Egyesült Államok elnöke nem diktátor, Trump elnök pedig nem uralja, és nem fogja uralni New York államot” – mondta. (James a „dominate” – ural igét használta, utalva Trump korábbi utasítására, amiben az elnök arra szólította föl a kormányzókat, hogy „uralják” - dominate - a helyzetet az államaikban, és határozott fellépéssel fojtsák el a zavargásokat.)
De pont a fentiekből adódóan egyáltalán nem lefutott, hogy az elnök főparancsnoki döntéseinek bírálatától jellemzően tartózkodó bíróságok, köztük a már két Donald Trump által kinevezett bíróval feltöltött Legfelsőbb Bíróság hogyan döntene.