A társaság központja, aki kislányokat hajtott fel Jeffrey Epsteinnek

Új fejezet kezdődik a 444 életében.
Érdekel
  • 2006-ban megúszta a felelősségre vonást, amikor társa, Jeffrey Epstein nevetségesen enyhe vádalkut kötött.
  • 2009-ben peren kívül állapodott meg vádlójával, ezzel elérve, hogy titkosítsák az ellene benyújtott keresetet.
  • Amikor 2016-ban összecsapni látszottak a feje felett a hullámok, hirtelen eltűnt a nyilvánosság elől.
  • Akkor se bukkant elő, amikor tavaly augusztusban bűntársa és régi szeretője gyanús körülmények között meghalt a börtönében.
  • Most pénteken viszont elfogták, és New Yorkban vádat emeltek ellene kerítés és pedofília miatt.
  • A vád szerint Ghislaine Maxwell, András herceg és Bill Clinton barátja volt az, aki felnőtt nőként elfogadhatóvá tette a lépre csalt lányoknak, hogy idős férfiakkal szexeljenek.

Ki gondolta volna, hogy Jeffrey Epstein ügye még tartogathat fordulatokat? A pedofíliával vádolt, de börtönében elkövetett öngyilkossága miatt a jogi felelősségre vonást végleg megúszó milliárdos története eddig is bővelkedett bennük - kezdve azzal, hogy miután bő egy évtizeden át büntetlenül folytathatta üzelmeit, 2006-ban felháborítóan enyhe vádalkut köthetett, így csak egy évet töltött fogházban, ahonnan még haza is járhatott dolgozni. Megúszta 2009-ben is, amikor régi barátnője, Ghislaine Maxwell peren kívüli egyezséget kötve elérte, hogy a bíróság titkosítsa Virginia Guiffre felkavaró vádjait arról, hogy hogyan kényszerítették bele az akkor még csak 16 éves lányt mindenféle szexuális kapcsolatokba, mások mellett András yorki herceggel, a brit királyi család tagjával. Hogy a legnagyobb fordulatról, Epstein tavaly augusztusi, felettébb gyanús körülmények közti öngyilkosságát ne is említsük.

Erre most, a múlt pénteken az FBI letartóztatta Epstein gyanú szerinti bűntársát, Ghislaine Maxwellt, a londoni és manhattani elit népszerű tagját, aki az időközben nyilvánosságra került több száz oldalnyi irat alapján igencsak megalapozhatóan gyanúsítható azzal, hogy nemcsak felhajtott lányokat Epsteinnek és befolyásos barátaiknak, hanem személyesen aktívan részt is vett a jogi értelemben, áldozataik életkora miatt nemi erőszaknak minősülő szexuális aktusokban.

Ghislaine Maxwellt az Isten is főgonosznak teremtette. Eleve jó trükk, hogy nő, akit így már olyan, férfiaknak elnézett tulajdonságokért is démonizálni lehet, mint hogy szereti a szexet. Ezt helyből két, róla készült portréban is hangsúlyosan megemlítik.

Ghislaine Maxwell 2013. szeptember 20-án egy New York-i konferencián.Fotó: LAURA CAVANAUGH/AFP

2002-ben, még bőven a botrány kirobbanása előtt a New York Magazin Jeffrey Epsteinről szóló portréjában bukkan fel az információ, hogy "[a]z Oxfordban tanult Maxwell, akit sokan férfifalóként írnak le (saját maga vezeti a helikotperét, és nemrég Bill Clintonnal látták ebédelni Nello Madison sugárúti éttermében), saját házában él, pár blokknyira [Epsteintől]". Most, hogy Jeffrey Epstein kerítőjeként vádolták meg és tartóztatták le, a Vanity Fair portréjában említik meg róla szinte azonnal, hogy "oly mértékben volt magabiztos a szexualitásában, hogy egyszer a szopás művészetéről rendezett vacsorát az East Side-i elitnek, dildókkal a terítéken". Laza erkölcsű nő, sulykolják ezek a leírások, akit rejtélyes zsiványok vettek körbe. Elsőként az apja, Robert Maxwell brit sajtómágnás.

Két jachtot is elneveztek róla

Ghislaine ugyan mostanra vitathatatlanul a leghírhedtebb Maxwell, a cím sokáig az akkor éppen Csehszlovákiához tartozó kárpátaljai zsidó családból származó édesapját, Robertet illette, akit 1991-ben találtak holtan a Kanári-szigetek közelében, jachtja, a Lady Ghislaine mellett lebegve. Robert Maxwell történetébe most ne merüljünk el, legyen elég annyi, hogy a halálát, bár hivatalosan kizárták az idegenkezűséget, máig legendák övezik, talán mert ekkor éppen egyszerre gyanúsították 200 millió dolláros csalással és 440 millió fontos sikkasztással is. A jachtot, aminek a fedélzetéről valahogy a vízbe került, 1986-ban keresztelte el lányáról.

Ghislaine 1961-ben, Robert és Elisabeth Maxwell kilencedik, egyben legkisebb gyermekeként született, mindössze két nappal azelőtt, hogy akkor 15 éves bátyja, Michael egy autóbaleset következtében kómába esett, amiből hat évvel későbbi haláláig fel se ébredt. Anyja, Elizabeth szerint Michael tragédiája nagy hatással volt a családra, önéletrajzában azt írta, hogy a lánya már totyogóként anorexiás volt - az evészavarok felnőttként legendás, legalábbis a róla szóló portrékban szintén gyakran felemlegetett éheződiétái formájában bukkantak elő újra.

Oxfordban tanult, az egyetem elvégzése után a londoni társasági élet központi szereplője lett. Apja 1986-ban keresztelte el róla jacuzzival, szaunával, konditeremmel és diszkóval is felszerelt Jachtját, amin lánya sok időt töltött a 80-as évek végén.

Robert Maxwell alapvetően botrányokat hagyott maga után. Halálát követően két nagyobb fiát, Iant és Kevint is sikkasztással vádolták, és csak 1996-ban mentették fel őket. Ghislaine pedig, akire apja évi nyolcvanezer fontos járadékot hagyott egy Lichtensteinben bejegyzett alapítványon át, New Yorkba költözött. Itt és ekkoriban jött össze a még apjánál is gazdagabb és zavarosabb ügyekbe keveredő Jeffrey Epsteinnel, akinek szeretője, majd legbensőségesebb bizalmasa lett. A New York magazin már idézett, 2002-es portréja szerint a londoni és New York-i elit köreiben is otthonosan mozgó Maxwell csillogást kölcsönzött a munkás származású Epsteinnek.

Aki aztán szintén elkeresztelt róla egy yachtot, szintén Lady Ghislaine-nek. Ez a hajó is bűnügyi hírek szereplője lett, a Bloomberg forrásai szerint ezzel szállították a leendő áldozatokat a karibi St. Thomas szigetéről Epstein a környéken csak "Pedofil-szigetként" emlegetett magánszigetére.

Jelenlétével segített meggyőzni az áldozatokat, hogy minden rendben

Ghislaine-nek a hatóságok gyanúja szerint nem csak ennyi köze volt Epstein pedofil bűneihez. A manhattani szövetségi körzeti ügyészség dátumozatlan, de a csak június 20. óta regnáló ideiglenes főügyésze, Audrey Strauss által jegyzett vádiratában legkésőbb 1994-től legalább 1997-ig segédkezett abban, hogy Jeffrey Epstein fiatalkorú lányokat erőszakolhasson - a lányok életkora miatt a velük létesített szexuális viszony minden esetben erőszaknak minősül jogilag.

Mi több, a vádirat szerint Ghislaine Maxwell maga is részt vett az erőszakban. Leghíresebb áldozatuk, az Epstein ellen 2009-ben pert indító Virginia Giuffre is azt állítja, hogy Maxwell toborozta szexrabszolgának, amikor még csak 16 éves volt, illetve Epstein volt testőre, Tony Figueroa vallomása szerint Guiffre mesélt neki az édeshármasokról "dildóstúl, felcsatolható műpéniszestül" Maxwellel és Epsteinnel. A 2009-es ügyben amúgy Maxwell peren kívüli egyezséget kötött Guiffre-vel, amely alapján a lány keresetének javát titkosították, de 2019-ben egy amerikai szövetségi fellebbviteli bíróság kétezer oldalnyit nyilvánosságra hozott belőlük. Részben ezeken alapul a mostani vád is.

 

Guiffre az a lány, akinek van közös képe Epsteinnel, Maxwellel és Maxwell tán legnevesebb barátjával, András herceggel a brit királyi családból. És ő az, aki azzal vádolta a brit királyi fennséget, hogy megerőszakolta.

Vádiratukban (.pdf) a New York-i ügyészek azzal vádolják Maxwellt, hogy ő környékezte meg az Epsteinnek kiszemelt lányokat, akiknek a bizalmába férkőzött. Az így kibontakozó kapcsolatot pedig a vád szerint arra használta, hogy "normalizálja a szexuális kizsákmányolást", például azzal, hogy szexről beszélgetett velük, levetkőzött előttük, jelen volt, amikor nekik kellett levetkőzniük Epstein előtt, vagy konkrétan akkor is, amikor Epstein megerőszakolta őket. A vád szerint ezzel nagyban hozzájárult, hogy az áldozatok lelazuljanak, hiszen mégiscsak egy felnőtt nő is velük volt.

A vád szerint Maxwell tisztában volt vele, hogy Epstein a fiatalkorú lányokhoz vonzódik, ennek tudatában hajtotta fel a későbbi áldozatokat.

András herceg pánikolhat

Mindez még a múlt század utolsó évtizedében történt. Epstein Maxwellnek is hála igen befolyásos barátokat szerzett, a már említett András herceg mellett Bill Clinton, Kevin Spacey, Donald Trump, vagy a később a védelmét - és mostanság Trump védelmét is - ellátó hollywoody sztárügyvéd, Alan Dershowitz is megfordult magánszigetén - Maxwell pedig többek között Chelsea Clinton esküvőjén, vagy András herceg jóvoltából, a királyi etikettre fittyet hányva Erzsébet királynő trónszékében is.. Talán ez magyarázza, hogy miért folytathatta bő egy évtizedig mindenféle felelősségre vonás nélkül az üzelmeit, hogy aztán 2006-ban, amikor végre bíróság elé állították, az ügyészség miért ajánlott nagyon enyhe vádalkut neki. Epstein akkor kiskorú futtatásáért egy év fogházat kapott, ahonnan simán kijárhatott dolgozni. Végül 2016-ban magánvádas eljárásban indult ellene újra büntetőper.

A manhattani ügyészek vádjai szerint a múlt pénteken, július 3-án letartóztatott Maxwell ebben az eljárásban hamisan tanúzott. De ennél furább dolgok is történtek vele. Az egész életét a londoni és manhattani társasági élet középpontjában töltő Ghislaine-nek nyoma veszett. Eladta azt a manhattani házát, ami Epsteinétől csak pár saroknyira állt, és gyakorlatilag otthontalanként élt. 2018-ban egy New York-i ismerőse alig ismerte fel, amikor a korábban mindig rendkívül divatos Maxwell egy szinte észrevehetetlenül unalmas ruhában, sminkeletlenül, őszülő hajjal ült fel egy repülőre, ahol aztán elárulni se volt hajlandó ismerősének, hogy éppen hol, merre él és mit csinál. A Vanity Fairnek névtelenül nyilatkozó ismerős utólag úgy okoskodik, hogy mintha Maxwell már akkor tudta volna, hogy mindjárt borul a bili. Pedig az aztán csak egy évvel később, Epstein 2019 júliusi letartóztatásakor borult.

És borul azóta folyamatosan. Epstein egy hónappal letartóztatása után a hivatalos álláspont szerint öngyilkosságot követett el. Az is elég zavaros történet, kezdve azzal, hogy Epsteint elvben nem szabadott volna megfigyelés nélkül hagyni, mert úgy ítélték meg, hogy fennáll nála az öngyilkosság veszélye. Ehhez képest még csak a celláját figyelő kamera se működött. Hogy aztán András herceg hányattatásaira hely és idő hiányában ki se térjünk. Ő - amúgy Maxwellhez hasonlóan - ugyan a leghatározottabban tagadja, hogy bármi rosszat tett volna, sokak szerint most igenis van min aggódnia: ha valaki, hát Maxwell könnyen bajba keverheti vallomásával, és most, vizsgálati fogságban minden ösztönző adott is ahhoz, hogy a hercegre vallva saját esélyeit javítsa.

Olvastátok, láttátok, hogy milyen világ lett itt. A járvány miatt fogynak a reklámok, a kormány miatt fogynak az újságok. Ebben a helyzetben a mi jövőnk is bizonytalanabbá vált, mint az elmúlt 7 évben bármikor. Ha folytatni akarjuk, akkor új fejezetet kell nyitnunk a 444 történetében.

Mi kitartóan mutatjuk, hogy milyen világ van. A szűkülő magyar nyilvánosság miatt most még fontosabb, hogy maradjon Magyarországon megbízható hírforrás. Olyan újságírók, akik megírják az igazat. Ehhez viszont - a ti segítségetekkel - változnunk kell.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!

Koronavírus Hírek, háttér