50 luxuslakásból álló, középkorias várkastélyt építettek egy környezetvédelmi területre Lengyelországban

külföld
2020 július 17., 10:04

48 méteres toronnyal, 50 luxuslakással, lovagteremmel és kőhíddal ellátott várkastélyt kezdett építeni még 2018-ban egy vállalkozó egy lengyel környezetvédelmi területen, most az épület tervezőjét és az illetékes építésügyi hatóságok vezetőit is letartóztatták.

Még 2018-ban robbant ki egy hatalmas botrány a lengyel sajtóban az épülő várkastély körül, mert bár a nyugat-lengyerországi Stobnica-tó partján lévő terület magánkézben van, Natura 2000-es, természetvédelmi körzetről van szó.

Az ügyben állítólag 2018-ban eljárás is indult a médiaviszhangnak köszönhetően, miszerint a környezetvédelmi minisztérium bejelentette, hogy leállítják a felehetően korrupt építkezést, és lebontják a meglévő részeket. Ez azonban valamiért nem történt meg, a várkastély tovább épült, kapott egy úszómedencét és egy teniszpályát is, és már csak a belső terek kialakítása volt hátra.

link Forrás

A Money.pl nevű lengyel lap korábban az épület tervezőjét, Waldemar Szeszulát is megszólaltatta, aki szerint az épület nem várkastély, hanem „középkori város" és nem a természetvédelmi terület közepén, hanem a szélén terül el.

Azt is hozzátette, hogy ha kész lesz, úgy fog kinézni, mintha mindig is ott állt volna.Július 16-án a Money.pl írta meg, hogy az ügyben fordulópont állhat be, miután a rendőrség hét embert őrizetbe vett. A letartóztatottak nevét egyelőre nem hozták közölték, de a lap értesülései szerint közöttük van a közeli Oborniki építésügyi hatóságának vezetője, több munkatársa, illetve a beruházó képviselői és az épület vezető tervezője is. A vád illegális építési tevékenység, valamint környezetkárosítás. (epiteszforum.hu)