Merje valaki azt mondani, hogy nem menő a programozás

„Hű, mikor lett ennyire menő a programozás?” – csodálkoztam el a minap, de olyan őszinte ámulattal, mint aki egy katakombában nőtt föl, pedig az elmúlt évtizedekben szkroll rutinok, a lemezről telepített Windows 95 kék haláljai és a betárcsázós modem sípolása kísértett az utamon. Már gyerekként fölfogtam, hogy vannak programozók, akik nemcsak játszanak a játéktermi játékokkal, hanem programozzák is őket; aztán később a saját szememmel is láttam programozót, aztán többet is, meg dolgoztam is velük, sokkal, sokat és szívesen, sőt, vannak programozó barátaim is, de...

... de hogy ez a szakma a menőségről szól (szólhatna), azt sosem gondoltam volna.

Igen, a programozókat jól megfizetik, és sok pénzt stílusosan elkölteni menő – de nekem a menőségről inkább olyan fogalmak jutnak eszembe, mint a veszély, a szex, a mámor vagy a vad szépség. Valami kirobbanó, heves, nagyon izgalmas dolog, és a Borland Pascal meg a html-be beszúrt kacsacsőrök nem azok. Ahogy az iparági prominensek sem azok. Bár Bill Gates szoftveriparra gyakorolt hatása felmérhetetlen, kúlsággal aligha vádolhatnánk a filantróp milliárdost.

Ez baj; kívánatos reklámarcok nélkül sokkal nehezebben eladható egy egyébként kiváló szakma. Sokakat keserves felhasználói tapasztalatok is visszatartanak attól, hogy belekóstoljanak a programozásba. Érthető, persze, hiszen aki a Vezérlőpultot is csak a Súgóból tudja megnyitni, azt egy JavaScript-alkalmazás a poszttraumás stresszbe hajszolná, és előjönnének az emlékek az üvöltő rendszergazdáról, akinek a szidalmaiból csak a káromkodást lehetett érteni, a többit gépi kódban mondta...

... és az egész programozósdiról egy ilyen kép rögzül örökre a fejben: hogy az egy érthetetlen és átláthatatlan valami; valami, ami voodoo mágiából, sokismeretlenes egyenletekből, angol billentyűzetekből, kockás inges, borostás férfiakból, meg fura angol rövidítésekből raktak össze, és azért fizetjük meg őket jól az ezzel foglalkozókat, hogy ne nekünk kelljen ezzel foglalkoznunk.

Pedig a programozás: menő. Felemelő élmény létrehozni valamit, és látni, ahogy az általunk írt kód pixeleket mozgat meg egy képernyőn. Nem olyan ez, mint a gyerek első ultrahangfelvétele?

Egyébként igenis vannak menő programozók. A Doom vezető fejlesztői, John Carmack és John Romero minden menőséget kitapostak a szakmájukból. Carmack tizenévesen betört egy iskolába, hogy egy lopott számítógéppel kiélhesse a programozás iránti vágyát, Romero pedig egy megáradt folyón gázolt át a viharban, hogy folytathassa a kódolást. Aztán kiadták a Wolfensteint, majd a Doomot, gazdagok lettek, Ferrarival száguldoztak, kastélyt vásároltak és rakétát építettek.

Ez menő. Akárcsak Itagaki Tomonobu, a Dead or Alive- és a Ninja Gaiden-szériák egykori játéktervezője, aki nem a japán maffia tagja, de ezt a világ egyetlen esküdtszéke sem hinné el. És menő a bolyhos pulcsis Jeff Minter is, aki nyolcvanas évekbeli számítógépekre és modern DVD lejátszókra fejlesztett pszichedelikus lövöldözős játékokat, és egy világvégi farmon él, egy csomó régi mikroprocesszor és néhány fura patás állat társaságában. És menők a női programozók is: Jade Raymond, akinek az első Assassin's Creedet is köszönhetjük; Maggie Hamilton, aki az elsőként Holdra szálló űrhajó, az Apollo–11 programkódját írta; és Corrine Yu, aki olyan játékok fejlesztésén dolgozott, mint a Borderlands vagy a Halo 4.

Biztos állás, jó fizetés – van egy szabad éved?

Fejlesztővé válni, a programozást megtanulni nem nehéz. Csak a kedvünkön és a képességeinken múlik, hogy mit akarunk létrehozni egy számítógéppel, és létre is hozhatjuk. Arról, hogy a programozás nem menőbb szakma, talán az is tehet, hogy a programozók tolvajnyelvét lehetetlen lefordítani civil nyelvre. De ez nem is a programozók dolga – hanem olyan, a fejlesztési folyamatokat jól ismerő mentoroké, akik még ebben a szorult munkaerőpiaci helyzetben is továbbképzési lehetőséget és munkát biztosítanak az érdeklődőknek.

A Codecool jól tudja, hogy mit vállal: persze, hiszen pont Magyarország egyik vezető programozóiskolája ne tudná, hogy hogyan kell valakiből programozót faragni? A cég három ország öt campusán képez junior programozókat, méghozzá meglehetős sikerrel: a codecool-os végzősök – több mint 600 diák – 98 százalékának ők maguk szereztek állást az IT szektorban. Ennél jobb ajánlólevél nem kell az oktatási módszernek.

Jellemző, hogy a Codecoolnál nincs frontális oktatás, nem kell batch fájlokat írogatnunk kockás papírra: a tapasztalt mentorok a való életben futó projektekbe vonják be a hallgatókat, így segítve őket a programozói tudás megszerzésében. De nem árt tudni, hogy a 12 hónapos full-stack fejlesztői képzés bizony egész napos program, nem esti iskola. Ha megengedhetjük magunknak, hogy egy évig csak a tanulásra koncentráljunk, 12 hónap alatt full-stack fejlesztővé válhatunk. A munkaerőpiaci elhelyezkedéssel garantáltan nem lesz gondunk, mivel az oktatóink szereznek nekünk junior fejlesztői állást.

A nappali full-stack képzés díja elsőre kissé magasnak tűnhet cserébe állásgaranciával és utófizetéssel jár, ami azt jelenti, hogy a végzettek csak a kezdő programozói fizetésünkből fogják levonni a törlesztőrészleteket; épp ezért a Codecoolnak is érdekében áll jól fizető, biztos munkahelyet találni a jelentkezőknek, hogy megtéríthessék a képzésükre fordított pénzt.

Miért éppen programozás?

Miért, mi más? Hónapok óta nő a munkanélküliség az egész világon, a nyakunkon van egy recesszió és egy gazdasági válság, a hírcsatornákon pedig munkaerőpiacot sosem látott államférfiak delirálnak arról, hogy idén az állástalan pincérek vehetnék át a mezőgazdasági idénymunkásoktól a szüretet és az aratást.

Nekünk azért legyen több eszünk: nem lenne jobb, ha a munkaerőpiaci felfordulást szakképzett, esetleg már munkatapasztalatot is szerzett fejlesztőként élnénk meg? Dehogynem. Biztonságosabb lenne. És menő is, mert az mindig menő, ha valaki a saját kezébe veszi a sorsát, és elszánja magát, hogy megtanul valamit, amihez nem ért. Pályát módosítani kockázatos, de fejlesztőnek tanulni nem az: válság ide, krízis oda, a vállalati környezetben folyamatos a kereslet a tehetséges fejlesztők iránt. Ha van válságálló munkahely, hát a fejlesztői munkakör mindenképpen az.

De mitől ilyen vonzó oktatási intézmény a Codecool? És miért pont most, a válság idején csapnak sokan a homlokukra, hogy felfedezték magukban a programozót?

Boda József, a Codecool ügyvezetője szerint sokan éppen azért választották a Codecool fejlesztői továbbképzését, mert a válság miatt tarthatatlanná vált a korábbi élethelyzetük. Ennek hatására döntöttek úgy, hogy inkább egy, a válságnak jóval kevésbé kitett szakmát szeretnének tanulni, még olyan áron is, hogy ehhez most – a képzés jellegétől függően – 3-4-12 hónapig a tanulásra kell koncentrálniuk.

„Több jelentkezőnk is éppen a megváltozott élethelyzete miatt döntött úgy, hogy egy válságnak sokkal kevésbé kitett szakmát szeretne tanulni, még azon az áron is, hogy ehhez most 3-4-12 hónapra a tanulásra kell koncentrálniuk. A bizonytalansági tényezőt azonban épp az állásgarancia egyensúlyozza; a nappali full-stack képzésünk résztvevőinek nem kell aggódniuk amiatt, hogy pályamódosítóként, az utcáról beesve találnak-e maguknak munkahelyet az IT-szektorban.”Ha nem konkrétan a programozás, hanem az IT szektor egy másik iránya érdekel minket, a Codecool további, 3 hónap alatt elvégezhető továbbképzéseket is kínál; így viszonylag gyorsan és olcsón (havi félmillió forint plusz áfáért) tanulhatunk. Míg a full-stack fejlesztő kurzusok teljes körű áttekintést adnak a szoftverfejlesztésről, és több mint 10 technológiába vezetik be a hallgatókat, a 3-4 hónapos rövid kurzusok az IT egy-egy szegmensére fókuszálnak. A kurzusok átlagosan heti 30 órát vesznek igénybe; középfokú iskolai végzettséggel és középfokú angol nyelvtudással lehet rájuk jelentkezni.

A három-négy hónapos tréningek többféle továbblépési lehetőséget kínálnak: lehet belőlünk szoftvertesztelő, e-kereskedelmi programozó, felhőadminisztrátor, IT-projektmenedzser, frontend- és weboldalfejlesztő, vagy szoftverrobotizálási konzulens. Szóval a Codecoolnál nemcsak a programozáshoz értenek, hanem az összes fejlesztési területhez; ha ezekhez vonzódunk, keresve sem találhatnánk jobb helyet, ahol mindent megtudhatunk róluk.

Az sem mellékes szempont, hogy a Codecool az úgynevezett soft skillek fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet, mivel úgy látják, hogy a munkaerőpiacon is azok a legkelendőbbek, akik tudnak csapatban dolgozni, használható visszajelzéseket adnak, jól beosztják az idejüket, és a megoldásokra fókuszálnak.

Mire van tehát szükségünk, ha szeretnénk belevágni? A szoftverfejlesztés iránti affinitásra, angol nyelvtudásra, középfokú végzettségre, 3-4-12 hónap szabadidőre, valamint – ha nem az utólagos, magasabb végösszegű fizetést választjuk – a tandíjra.

Mit kapunk cserébe? Azt, hogy egy év alatt mindent megtanulhatunk, amit a szoftverfejlesztésről tudni érdemes; a kapott alapokra később is építkezhetünk; sosem fog felkopni az állunk; ráadásul azt is megtanulhatjuk, hogy hogyan dolgozhatunk hatékonyan egy modern fejlesztői munkaközösségben.

Minden korábbi megjegyzésemet visszaszívtam; ez tényleg menő. Majdnem annyira menő, mint a tuningolt Ferrarija gázpedálját tövig nyomó John Carmack.