Joe Biden megcsinálta: sikerült nem elbaltáznia az alelnökválasztását

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Amikor egy elnökjelölt alelnökjelöltet választ maga mellé, gyakorlatilag egyetlen dologra kell figyelnie: el ne kúrja. Mást ugyanis egy alelnökjelöléssel nem lehet csinálni. Ez persze az alelnök funkciójának lényegéből fakad: az ő feladata az, hogy lehetőleg soha, semmilyen körülmények között ne legyen rá szükség. Persze vannak részfeladatai is, például ne beszéljen hülyeségeket, vagy leginkább egyáltalán, ne legyenek túlzott politikai ambíciói, és lehetőleg minél kevesebbeket háborítson fel. Néha felmerülnek olyan ötletek, mint egyébként most a demokratáknál, hogy az alelnök képviseljen olyanokat a párt választói koalíciójából, akiket egy 77 éves hófehér heteroszexuális férfi nem feltétlenül.ű

Ha engem kérdeznek, ez amúgy hülyeség. Ha akad is, legfeljebb szabad szemmel láthatatlan mennyiségben van olyan választó, aki azért szavaz egy elnökjelöltre, mert rajong az alelnökjelöltjéért. Ha valaki mást gondol erről, akkor gyorsan, guglizás nélkül vágja rá most, hogy ki volt George H. W. Bush, vagy mondjuk Lyndon B. Johnson alelnöke, vagy mondjon egyetlen dolgot, amit Joe Biden nyolcéves alelnöksége alatt elért.

Most, hogy ezt tisztáztuk, rá is térhetünk a demokraták alelnökjelöltjének értékelésére. Joe Biden augusztus 11-én, szűk héttel az idén virtuális jelölőgyűlésük előtt jelentette be, hogy Kamala Harrist, volt kaliforniai legfőbb ügyészt, a demokrata előválasztás egyik korán elbukott jelöltjét választja alelnökének. Sikerült nem elkúrnia!!! Mármint megúszta, hogy egy futóbolondot válasszon, mint tette azt John McCain, amikor Sarah Palin mellett döntött, vagy egy konkrét pszichiátriai esetet, mint ahogy George McGovern tette 1972-ben Thomas Eagletonnal. Mindketten el is bukták az elnökválasztást.

Kamala Harris, a demokraták leendő alelnökjelöltje. Ő az első afroamerikai nő, és az első ázsiai-amerikai, aki ilyen magas posztot tölthet be az amerikai politikában.Fotó: SAUL LOEB/AFP

Kamala Harris eddigi karrierje során azt már bizonyította, hogy sem nem pszichiátriai eset, sem nem futóbolond. Nem volt magasan a léc, átvitte. Ez persze nem jelenti, hogy jelölése ne okozna, okozott volna azonnali felháborodást a Demokrata Párt szélsőbaloldalán.

Azok a körök mondjuk a minap azon háborodtak fel, hogy Gina Carano szín- és harcművész a fasizmus elleni tiltakozása kifejezésére azt a legendás, 1936-ban készült fényképet választotta, amin August Landmesser német munkás nem hajlandó kart lendíteni Hitlernek a kart lendítő emberek sűrűjében. Csodálatos thread lett belőle, akit szórakoztatnak, és hát kit nem szórakoztatnának a szélsőbaloldali szellemi párbajok, feltétlenül kattintsanak rá. Összefoglalóul elég annyi, hogy Carano meg is kapta a magáét, mert nácikról posztol képeket, de nem írja alá, hogy ACAB (All Cops Are Bastards - minden zsaru rohadék), és egy szót se ejtett a Black Lives Matterről. Nekik nem könnyű megfelelni. Harris pedig egy nagy állam, Kalifornia legfőbb ügyészeként nem tudott nem a tyúkszemükre lépni, végül is ő felügyelte azokat az erőszakszervezeteket, amelyekkel szemben fellép a radikális baloldal.

Joe Biden nagy szerencséje, hogy nem is kell megfelelnie a szélsőbaloldalnak. Sőt! Ha valamiről, hát arról biztosan szólnia kell a kampányának, hogy elhatárolja magát a demokraták radikális baloldalától, ha már Trump és stábja mást se próbál, mint az amúgy baloldali elhajlással nehezen vádolható, kifejezetten centrista, mérsékelt Bident Lenin-fiúként ábrázolni. Az ennyire baloldali szavazókért amúgy se kell különösen harcolnia. A legrosszabb, ami történhet, hogy egy kisebbségük inkább nem megy el szavazni, de mert a radikális baloldaliak jellemzően olyan államokban élnek, ahol elsöprő a demokraták előnye a republikánusokkal szemben, távolmaradásuk az elnökválasztáson nem oszt, nem szoroz.

Akkor már sokkal fontosabb Harris két, politikai világnézettől független, születési adottsága. Mégpedig az, hogy nő, és afroamerikai. Biden szempontjából talán az utóbbi a kevésbé fontos, az előválasztások alapján a fekete közösség nagy többsége eleve őt támogatta, de 2020-ban fontos a látszat is, és az év meghatározó politikai témája a feketék, illetve általában a kisebbségek helyzete, és az egész amerikai létezést átitató intézményesült rasszizmus problémája. A nők, mint választói csoport lényegesebbek, mert míg a feketék elsöprő többsége a polgárjogi mozgalom óta demokrata szavazó, a nők, főleg az ingaállamokban választásokat eldönteni képes elővárosi háziasszonyok sokkal heterogénebb választói csoport.

Ők azok, akik a közvélemény-kutatások adatai szerint tömegével fordultak el az elmúlt négy évben Donald Trumptól, és leginkább az ő támogatásuknak köszönheti Biden, hogy az aktuális felmérések alapján, konvencionális ismereteink szerint már nem a bátrak, legfeljebb a vakok fogadnának Donald Trump győzelmére*. 

Hosszú távon már érdekesebb a helyzet. Harris, akinek az édesapja jamaikai, az édesanyja pedig indiai, nem csupán az első afro-, hanem az első ázsiai-amerikai alelnökjelölt is az amerikai történelemben – és mindössze a harmadik női alelnökjelölt. Tekintettel Joe Biden életkorára, arra is jó esélye van, hogy győzelmük esetén akár már négy év múlva ő legyen a Demokraták következő elnökjelöltje.

Már ha nyernek. Mert ha Biden Harrisszel az oldalán vereséget szenved Trumptól, az minden bizonnyal Harris karrierjének a végét is jelentené. De győzelmük esetén sem lesz túl egyszerű a helyzete. Egyrészt mert még ebben az esetben is ténylegesen úgy kell készülnie, hogy akár már 2024-ben versenybe kellhet szállnia. Biden addigra már 82 éves lesz, és ha szellemileg-fizikailag még képes is lenne rá, nem biztos, hogy akarna még négy évet eltölteni az állásban, amibe még olyan életerős, viszonylag  fiatal emberek is beleőszültek, mint Barack Obama. Vagyis Harrisnek úgy kéne betöltenie a hagyományosan láthatatlan alelnöki posztot, hogy közben már építkeznie kéne a 2024-es választásokra. A sajtó biztos imádná a témát, de az elnök és a pártvezetés zokon is veheti, ha az a látszat, hogy az alelnök lényegében minden idejét főnöke állására pályázva tölti.

*Mielőtt bárki félreértené, ez nem jóslat. Ha egy valamit megtanulhattunk a 2016-os választási kampány kezdete óta eltelt bő négy évben, az az, hogy Donald Trumppal kapcsolatban semmilyen jóslásnak nincs értelme. Csupán jelzem, hogy egy normális világban, világjárvány, gazdasági összeomlás és erőszakos zavargásokba torkolló társadalmi feszültségek közepette ekkora hátrányból képtelenség volna nyerni.