Biesz Elemér verte a nőket, Végvári Boriskát meg kidobta az ablakon, de nem kellett börtönbe mennie

Járvány hírlevél
A koronavírus és a küzdelem ellene. A helyzet itthon és a világban.

Majdnem száz év telt el azóta, hogy egy felvidéki nemes család művészi irányultságú sarja, Biesz Elemér Budapestre költözött, ahol aztán pár év leforgása alatt többször is az újságok címlapjára került nők ellen elkövetett erőszakos cselekedeteivel. Hiába állította legalább négy nő, hogy bántalmazta őket, hiába repült ki egyikük meztelenül a lakása ablakából, a bíróság arra jutott, Biesz nem bűnös, a hiba a nők fejében van. A fiatalember nevét hamar el is felejtették, pedig története mai szemmel nézve is sok szempontból tanulságos. 

Szobrokat mintázott és verte a nőket

Biesz Elemér nemesi családba született, nagybátyja Biesz Ottó báró, porosz rendkívüli nagykövet volt. Apja, az idősebb Elemér egy gazdag földbirtokos lányát vette feleségül, akivel óriási hozomány érkezett az egyébként is tehetős családba. Az ő házasságukból született az ifjabb Elemér, aki szobrászként szeretett volna hírnevet szerezni magának, így előbb Budapesten, majd Németországban képezte magát.

Anyagi gondjai tényleg nem voltak, apjától is kapott apanázst, de résztulajdonosa volt egy Dob utcai háznak is, ami évi 18 ezer pengőt jövedelmezett. Ez a ház, a Dob utca 21. aztán nem arról lett híres, hogy itt alkotott a művész, hanem arról, hogy az első emeleti lakásból, ahol Biesz élt, kidobtak egy meztelen nőt az ablakon.

Fotó: Arcanum, korabeli illusztráció

1933 júliusában rettenetes jelenet zajlott a Dob utcában. Az épp helyére visszaérkező trafikosnő, Csermák Margit, a kávézóban üldögélő Ullmann Gyula, miskolci talmudista rabbijelölt, és mindenki, aki éppen arra járt, azt láthatta, hogy a Dob utca 21. első emeleti ablakából egy meztelen nő zuhan ki. Csak harisnya és cipő volt rajta, más semmi.

„Nem én ugrottam ki, meg akart ölni ez a kegyetlen ember!”

- a szemtanúk mind azt állították, hogy lényegében ezt kiabálta Végvári Boriska, miután meztelenül a Dob utca kövére zuhant. Több csontja eltört, belső sérüléseket is szenvedett, de magánál volt. Volt, aki szerint a kegyetlen szót kiáltotta, más vadállatra emlékszik, de mindenki egyöntetűen állította, hogy kínjai között is a legelső dolog, amit el akart mondani, hogy nem ő ugrott, nem akart öngyilkos lenni, hanem Biesz Elemér taszította ki az ablakon.

Végvári Boriska eredetileg varrónő volt, de nem talált munkát, így elszegődött szakácsnőnek egy családhoz. 1933-ban, a nyár elején testvérével, Jucival sétálgattak az Erzsébet körúton, majd a Városliget felé vették az irányt. Ekkor ismerkedtek össze Biesz Elemérrel. Hogy ez pontosan hogy történt, sose derült ki, mert mindketten máshogy mesélték el. A szobrásztanonc szerint a két lány incselkedett vele, tulajdonképpen le se tudta rázni őket magáról, Végvári Boriska azonban azt mondta, a férfi szólította le, és arra kérte, legyen a modellje. Az biztos, hogy nem sokkal később a nőt elküldték a háztól, ahol szolgált, és Bieszhez költözött, ahol rendszeresen modellt állt neki. Idővel testvére, Júlia is beköltözött a lakásba, de az ő jelenlétét Biesz rosszul tűrte. Később a testvérek azt vallották, a férfi nagyon rosszul bánt velük, gyakran verte őket, Boriskát pedig molesztálta. A szomszédok beszámolói szerint is rendszeresen veszekedés, ordibálás hallatszott a lakásból ezekben az időkben. A nővérek azt mondták, a férfit nem szerelem fűzte Boriskához, hanem valami sokkal rosszabb birtoklásvágy. 

Azon a reggelen, amikor a nő az utcára zuhant, ismét veszekedéssel indult a nap. Hogy ezután pontosan mi történt, megint csak tisztázatlan. Biesz többször megváltoztatta a történetét, de a lényeg az volt, hogy ő a fürdőszobában volt, majd amikor kijött, azt látta, hogy nyitva az ablak, és valaki jajveszékel. Szerinte Boriska ideges természetű volt, és ebben az állapotában, öngyilkossági szándékkal ugrott ki az első emeleti ablakból.

Boriska azonban az első perctől azt állította, hogy veszekedtek, mert ő a testvérével együtt végleg el akart menni, mire a férfi le akarta tépni a ruháját, ütötte-verte, majd amikor kinézett az ablakon, hogy távozó húga után kiabáljon, a férfi a két lábánál fogva kilökte.

Biesz Elemér Végvári Boriska portréját mintázzaFotó: Arcanum/Az Est

Az érkező mentők a súlyosan sérült Boriskát a Rókus kórházba szállították, Biesz Elemért pedig kihallgatták a rendőrségen. Miután a nő fájdalmait csillapították, bevitték hozzá szembesítésre Bieszt, aki gyengéden meg akarta csókolni. Ő azonban hevesen ellökte magától, és megismételte, hogy a férfi meg akarta ölni. Bieszt letartóztatták, és nő elleni erőszakkal és szándékos emberölés kísérletével gyanúsították.

Az eset országos érdeklődést váltott ki, mindenki tudni akart minden részletet. A korabeli sajtó hitelesnek mondható lapjaiban viszonylag tárgyilagosan írtak az esetről, más lapok viszont hamar belekezdtek az áldozathibáztatásba.
Bieszt még a viszonylag korrekt lapok is úgy állították be, mint egy szangvinikus lelkületű művészt, aki ha akarna, se tudna a légynek se ártani. Sovány, halkszavú, ijedt szemű, vézna kis ember - általában ilyen jelzőkkel illették a férfit.

De amilyen ártalmatlannak festették le Bieszt, olyan problémás személyiségnek állították be Boriskát. Nem győzték hangsúlyozni, hogy az artista pályára készülő, „ideges természetű, hisztérikus” nő nagydarab volt, sportos, izmos, míg a szobrásznak készülő nemes úrfi egy széket is alig tudott felemelni. Tehát mégis hogyan lökhette volna ki az ablakon? - tették fel a kérdést.

A hazánkban jelenleg reneszánszát élő mosdatóinterjú is gyorsan elkészült az Ujság nevű lapban, melynek már a legelején kiderül, hogy az újságíró szerint ki mond igazat a történetben.
„Belépünk a lakásba. Abba, amely annyira szóbeszéd tárgya lett egy hét alatt Budapesten és szerte az országban. Ami nem is csoda, hiszen nem mindennapi eset, hogy egy szerelmes fiatalember úgy megunjon egy nőt, hogy egyszerűen kidobja az ablakon át az utcára. Dehát nem igy történt a dolog, amint ezt Biesz Elemér, akinek minden szaván érezni, hogy még akkor sem tudna hazudni, ha akarna, elbeszéli a történteket” - írja a cikk szerzője.

Legalább három újabb áldozat

Mosdatás ide vagy oda, Biesz Elemér ellen 1934 márciusában vádat emeltek, de nem kellett a tárgyalásig várni arra, hogy újra a nevével legyenek tele az újságok. Alig egy hónappal a vádemelés után két takarítónő feljelentette. A fiatal nők azt mondták, hogy Biesz a lakására csalta őket, erőszakoskodott velük, majd mindkettőjüket bezárva tartotta és nyolc napon keresztül súlyosan bántalmazta.

Bieszt beidézték, de nem jelent meg a kihallgatáson, így végül maguk a rendőrök mentek ki érte. A férfi mindent tagadott. Egy újabb hónappal később ismét a Dob utcai lakás és a fiatal nemes került a címlapokra, az egyik beszámoló „Ma éjjel ismét véres botrány színhelye volt a Dob-utcai ház” címmel hozta a sztorit. Azt írták, éjjel 11-kor éktelen sikoltozásra ébredtek a lakók, a verekedés és dulakodás zaja a szobrásznövendék lakásából jött. Végül elcsendesedtek, de egy órával később, majd hajnali négykor ismét ordítozás hallatszott az első emeleti lakásból.
„Ekkor egy fiatal leány felszakította a lakás előszobájának ajtaját, és hangosan kiabálva, kirohant az udvarra.’Segítség! Megölnek’ - kiáltotta a fiatal nő, akit vérző fejjel követett Biesz Elemér, majd még két nő és egy férfi.”
A lap megkereste Bieszt, aki azt nyilatkozta, valójában ő az áldozat. 

„Uram, én a nők áldozata vagyok. Ma éjjel is meg akart fojtani ez a dög. Befogadtam a lakásba és ő ellopta a szmokingomat és 5 pengőt, azután rám rohant és fojtogatni kezdett” 

- mondta Biesz a lap munkatársának. A lakásban tartózkodó egyik nő Németh Júlia volt, később róla is lesz még szó.

Fotó: Arcanum

A férfit 1934 novemberében, első fokon két és fél év fegyházbüntetésre ítélték szándékos emberölés kísérletéért. A tárgyaláson a szemtanúk közül sokan elmondták, hogy a zuhanás előtt egy férfi alakját látták Boriska mögött, köztük a trafikosnő, Csermák Margit, aki az ügy egyik koronatanúja volt. „Láttam” - mondta a fiatal nő, - „hogy amikor a meztelen nő kizuhant az utcára, egy férfi hirtelen visszahúzódott az ablak­tól. A benyomásom az volt, hogy ez a férfi szándékosan taszította le az ablakból a lányt”.

Bár Bieszt a helyszínen letartóztatták, nem sokáig kellett rácsok mögött ülnie. 1935 januárjában, szakértők meghallgatása után arra jutottak, hogy Boriska egyszerűen túl nehéz volt ahhoz, hogy Biesz kidobja az ablakon, így a férfit a következő tárgyalásig szabadlábra helyezték.

De a másodfokot sem kellett megvárni, a férfi ismét a rendőrségen találta magát. 1935 februárjában látogatóba ment ismerőséhez, a korábban már említett Németh Júliához a Romanelli (ma Illés) utcába. Vele a kidobásos ügy előtt jóban voltak, sok időt töltöttek együtt, de a történtek után egy időre elhidegültek. A férfi úgy döntött, felkeresi régi barátnőjét, de miután a lakásban összeveszett a nő húgával, inkább közösen indultak a Baross utca irányába. Biesz pénzt kért Júliától, aki elővette és kinyitotta a tárcáját, mire a férfi kikapott belőle egy tízpengőst, indulatossá vált, és rátámadt a nőre, aki rendőrért kiáltott. 

Bieszt bekísérték a kerületi kapitányságra, ahol jelentés készül az esetről, és megindult a vizsgálat, aminek az eredménye - akárcsak a két fogvatartott takarítónő esetében - soha nem derült ki. Biesz a rendőrségen kijelentette, nem történt egyéb, csak összeveszett a lánnyal, aki az ernyőjével megütötte, mire ő elszaladt. Németh Júlia viszont azt vallotta, a férfi azt kérte, adjon neki pénzt, és szökjön meg vele Csehszlovákiába, mert tudta, hogy Magyarországon súlyos börtönbüntetés várhat rá.

Németh Júlia nem szökött meg vele, Biesz sem menekült el az országból, így végül elérkezett az újabb tárgyalás napja 1935 októberében. A védelem rengeteg új tanút hozott, akik teljesen mást állítottak, mint az első tárgyalás legtöbb szemtanúja - hogy honnan kerültek elő, nem lehet tudni. Mindenesetre másodfokon arra jutottak, „Boriska ideges egyéniség, aki önszántából ugrott ki az ablakon.”

1936 januárjában a kúria megsemmisítette az elsőfokú ítéletet, és Biesz Elemér szabadon távozhatott. Az indoklás itt is hasonló volt: 

„Végvári Boriska önszántából ugrott ki az ablakon, a leány egzaltált egyéniség, akiről felhevült állapotban ilyesmi feltehető”.

Az ítélet után majdnem három év telt el anélkül, hogy Biesz Elemér neve ismét bekerült volna a lapokba. De mint később kiderült, ezeket az éveket nem szobrászkodással töltötte.

„Jean Pontoníer, a jós"

1938 decemberében jelentek meg az utolsó fellelhető hírek Bieszről. Ezúttal azonban nem nők ellen elkövetett erőszakos cselekmények miatt írtak róla, hanem mert - mint kiderült -, a férfi csalással kereste a kenyerét.
„A közelmúltban ismert pesti emberek körlevelet kaptak egy állítólagos Jean Pontoníer nevű, »okkult tudományokban jártas grafológus-csillagász«-tól. Levélbeli beküldésnél név, születési időpont, családi állapot megjelölését és 1 pengő 20 fillér értékű bélyeget kér a jós, aki egész nap fogad Baross tér 18. földszint 2. szám alatt lévő lakásán” - írta a Pesti Napló.
A megjelölt címre kiszállt a rendőrség, a lakásban Biesz Elemért találták. Bevitték a kapitányságra, ahol már több feljelentés volt ellene. A kihallgatáson azt mondta, hogy egy állítólag Budapesten járt hindu grafológus-csillagásztól, Matour Haritól tanulta el a tudományát, és az ő mesterségét szeretné folytatni. Kiderült az is, hogy az 1 pengő 20 fillér csak előleg volt, a megírt jóslatot csak nagyobb összegekért volt hajlandó átadni. Más foglalkozása nem is volt, úgy tűnt, a szobrászkodással teljesen felhagyott.

Megállapították, hogy Biesznek más foglalkozása nincs. Csalással gyanúsították meg, és előzetes letartóztatásba helyezték. Ez a legutolsó fellelhető hír Biesz Elemérről.