Az orvosi kamara elnöke szerint az egészségügynek nagyobb terhelést hozhat a második hullám

politika
2020 szeptember 05., 12:02

"Megértjük, hogy a második hullámban már nem lehet olyan szigorú általános intézkedéseket hozni a kormány részéről, mint az elsőben" - nyilatkozta az ATV-nek Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy a második hullám így nagyobb terhet tehet majd az egészségügyi ellátórendszerre.

Épp ezért kérték az ellátórendszer alapos felkészítését a Kásler Miklós és Pintér Sándor minisztereknek pénteken küldött levelükben. Választ még nem kaptak, nyilatkozta Kincses, aki ezek szerint arról nem értesült, hogy ha Kásler minisztériuma nekik nem is válaszolt, az MTI-nek már küldtek egy négy részes közleményt arról, hogy a kamara "ismét nyitott kapukat dönget", és hogy a kormány már bizonyította, hogy "mindig időben tette meg a megfelelő lépéseket".

Tavasszal, amikor a kormány szigorú korlátozásokat vezetett be, a járvány csúcspontján 292 igazolt fertőzést azonosítottak 24 órán belül úgy, hogy a fertőzöttek nagy része a Pesti úti idősek otthonának a lakója volt. Ehhez képest most, amikor a kormány éppen a múlt héten hozott, csak a beutazókat érintő korlátozások enyhítéséről döntött, három egymást követő nap is több új fertőzöttet azonosítottak, a járvány pedig közösségben terjed. Ezzel kapcsolatban Kincses megjegyezte, hogy "most egy vészhelyzet van, egy kockázat van. Nem tudjuk, hogy ez most egy csúcs, ai le is cseng egy idő után, aztán majd október-novemberben támad újra, vagy egy exponenxiális fejlődés miatt máris raömlik az egészségügyi ellátórendszerre. Több esélyes még a meccs, ez fogja eldönteni a stratégiát".

Mindazonáltal azt is megjegyezte, hogy bár az esetszámok növekedésének dinamikája ijesztő, az számszerűleg nemzetközi viszonylatban "még mindig nem magas kirívóan". Mondjuk ez utóbbi viszonyítás kérdése. Az elmúlt hét átlagában a mai kiugró, 510 újonnan igazolt esettel is számolva Magyarországon az elmúlt hét napban százezer lakosra 22 fertőzött jutott. Arányaiban ennyi esetet jelentenek Hollandiából, Ausztriából és Oroszországból, de például a korábban súlyosan érintett Olaszországból és Nagy-Britanniából már kevesebbet, szomszédaink közül pedig Szerbiából és Szlovákiából jóval kevesebbet. A többi szomszédunknál már nem ilyen jó a helyzet, Csehországból többet, Ukrajnából, Horvátországból és Romániából pedig arányaiban jóval több esetet jelentettek.