„A történelem gyermekei vagytok” - diplomaosztó az SZFE-n

Rendkívüli tanévet zárt nemrég a Színház- és Filmművészeti Egyetem: a világjárvány miatt felborult a képzés rendje, aztán pedig jött a kormány és Vidnyánszky Attila, és felforgatták még jobban életüket: a hallgatók elfoglalták az egyetemet, a vezetőség lemondott, számos oktató távozik, miközben mások tanítani akarnak, csak nem tudják, hogyan. Ahogy Novák Eszter lemondott oktatási rektorhelyettes elmondta hétfő reggel: nem áll szándékában az egyetem jelenlegi vezetésének és oktatóinak nem tanítani, de „egyéb módokon” próbálják a jogaikat érvényesíteni.

Ilyen körülmények között hangzott el a lemondási ideje alatt még a rektori feladatokat ellátó Upor László beszéde az SzFE diplomaátadóján vasárnap, a Vígszínházban.

„A diplomátokat ma nem én adom át – nem az amúgy is kétes státuszú egyetemi vezető –, hanem maga a történelem, csak ő más elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni, ezért rám tolta a melót.

Nem akarom megsérteni a jelenlévő szülőket, nagyszülőket, nem akarom őket szülői jogaikban csorbítani, de ti, akik most diplomát kaptok, egy kicsit a történelem gyermekei is vagytok – vagy úgy mondanám: érzékelhetőbben vagytok azok, mint mások, a máskor diplomázók.

Ti vagytok az elsők – remélhetőleg az utolsók is –, akiktől egy láthatatlan mikroorganizmus elrabolta a színházi vagy filmes mestermunkával megkoronázott befejezés esélyét. Ti, akik ma diplomát kaptok, az elmúlt években szinte mindannyian tanultatok olyan fontos mestertől, aki már soha senkit nem fog tanítani. És kivétel nélkül mind egy olyan iskolában tanultatok, ami már soha többé nem lesz. Olyan.

Ennek a jelentősége csak évek múlva érik meg, ahogy a tapasztalatok IGAZI feldolgozása is évekbe telik majd.

De a helyére kerül idővel minden. Hosszútávon biztosan. A veszteségek is. És lassan előjön az, amit mindebből tanulni lehet. Mert egyet nem mondhatunk: hogy az elmúlt évek nem láttak el bennünket lelki-szellemi munícióval, hogy a mi kis köz-életünk nem szolgált elég alapanyaggal.”

Ezután Upor felidézte, hogy ahol éppen állnak, a Vígszínház egykor a Néphadsereg Színháza volt, nézőterét faragott géppisztolyok díszítették: „ez az épület sokat látott már, de most is áll, most is azt teszi, amihez ért: energikus, tehetséges alkotókat visel a deszkáin, érdeklődő és nyitott nézőket fogad a nézőterén. A helyén marad – ahogyan a helyére kerül minden. Idővel.”

„Így múlik el a világ dicstelensége, és tér vissza a normalitás. Erre (is) érdemes gondolnotok, amikor épp ezen a színpadon ma átveszitek az okleveleket”

- figyelmeztetett Upor, aki szerint a diplomák méltó kezekbe kerülnek. „Megdolgoztatok érte. Ti, tanárok és ti, végzett hallgatók. Gyertek szép sorban, és vegyétek át. Kivételesen hagyjátok a szorongást. Legyetek büszkék.”